KORÓZS LAJOS (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Lehet, hogy meglepetéssel szolgálok: én a 2019-es költségvetésről szeretnék beszélni, nem a nyolc évvel ezelőttiről meg nem a tizenöt évvel ezelőttiről (Dr. Völner Pál: Azt szégyellitek is!), ennek is egy olyan fejezetével, amely a foglalkoztatáspolitikához kapcsolódik. Az sem meglepő, hogy megint egy biankó költségvetést tárgyal itt az Országgyűlés. Tehát gyakorlatilag azt látjuk, hogy a 2018-as évet sem zártuk, és nem ismerjük azokat a legfőbb adatokat, számokat, ami meg tudná alapozni egy 2019-es költségvetést de spongyát rá, ez már így van évek óta. Ezen túlmenően pedig meg kell hogy jegyezzem, és visszatérek a Harangozó Tamás képviselőtársam által elmondottakhoz, hogy minden híradás azzal van tele, hogy bedőlt a forint, beszakadt a forint. Tudomásom szerint 311 forint 33 fillérrel tervezték meg ezt a jövő évi költségvetést, és az Isten a megmondhatója annak, hogy holnap vagy holnapután hol áll meg a forint/euró árfolyam.
Azon túlmenően, hogy biankó költségvetéssel van dolgunk, nagyon sok homályos ígéret is van ebben a költségvetésben. Ilyen homályos ígéret például, hogy komolyabb béremelésre tett ígéretet itt Varga Mihály miniszter úr a közszférában dolgozó, hozzávetőlegesen körülbelül 200 ezer embernek, amelynek mértéke 25-30 százalék is lehet. De ugyanígy tudom említeni a nyugdíjasok foglalkoztatásának megkönnyítését, amely szintén csak egy ígéret, azt mondta a miniszter úr itt az expozéjában, hogy egy külön törvényben kívánják majd ezt szabályozni. Kíváncsian várjuk, hogy melyek lesznek ezek az intézkedések.
Ezen túlmenően az is látszik, különösen az euróárfolyam, illetve a forintárfolyamnak az euróhoz képest történő ingadozása miatt, illetve most már mélyrepüléséről beszélünk, nem is annyira ingadozásról, olyan költségvetést tartunk a kezünkben, és nagy valószínűséggel a fideszes többség olyan költségvetést fog elfogadni, amelyet hatálybalépése előtt már módosítani kell.
Tisztelt Ház! A jövő évi költségvetés áttanulmányozása kapcsán, valamint az egyéb, sajtóban megjelent nyilatkozatok alapján megállapítható, hogy a Magyar Nemzeti Bank és a kormány egyaránt válságra készül. A rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló általános tartalék az idei 110 milliárd forintról 165 milliárd forintra emelkedik, az Országvédelmi Alap 60 milliárd forintos összege változatlan marad, a különböző céltartalékokra az idén elkülönített 90 milliárd forint helyett jövőre 136 milliárd forintot irányzott elő a kormány, ez összesen 360 milliárd forint, hogyha jól számolom.
A kormányzat a munkanélküliség idejére járó álláskeresési ellátásokra fordítható összegeket is növeli, az idei 55 milliárd forint helyett jövőre már 75 milliárd forintot kíván erre a célra fordítani, és a növekedés mértéke több mint 36 százalékos. Nem tudom, mire számítanak a következő évben.
A jövő évi költségvetés azzal számol, hogy a dolgozók táppénzen töltött ideje is nőni fog, mivel az idei 115,8 milliárd forint helyett jövőre 126,1 milliárd forintos kiadással számol, ez pedig közel 9 százalékos növekedés. Tehát változatlanul azt kérdezem, hogy mi a fenére számítanak, hogyha ilyen összegeket és számokat állítanak be a jövő évi költségvetésben. Ezt biztonságnak nem lehet nevezni.
A kormányzat a 2019-es évben, ahogy itt többen említették, 4,1 százalékos gazdasági növekedéssel számol. Ez sokak szerint nagyon optimista feltételezés, különösen annak ismeretében, hogy mostanában az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió között kibontakozó kereskedelmi háború jelentős mértékben érinti az autóiparban részt vevőket. Ahogy én látom, a mai magyar gazdaság szerkezetében a feldolgozóipar és azon belül a gépjárműgyártás kiemelt helyen szerepel, durván a magyar GDP-nek körülbelül az 5 százalékát adja a járműgyártás. A tervezett magyar gazdasági növekedést csökkentheti még a nyersanyagok, különösen a kőolaj árának az emelkedése is, továbbá a forint esetleges hosszú távú gyengélkedése is. Tehát ennek látjuk most a tanújelét a híradások szerint. A napokban jelentette be az Európai Központi Bank az Egyesült Államok jegybankja után, hogy szépen lassan felszámolja az eszközvásárlási programját, ami például a felvett olcsó lakáshitelek vagy fogyasztási hitelek drágulását fogja eredményezni. Ez a folyamat akár még a reálgazdaság teljesítményét is megtorpanásra kényszerítheti.
Ezek a gazdasági-kereskedelmi tényezők, amellett, hogy rontják a tervezett gazdasági növekedést, a hazai infláció alakulására is nagyon komoly kihatással lesznek. Jövőre a költségvetési törvényben az ideinél magasabb, 2,7 százalékos inflációval számol a kormányzat.
Ha a fentebb említett makrogazdasági folyamatok hosszú távon éreztetik a hatásukat, akkor ez azt jelenti, hogy a most tervezett infláció mértéke még ennél is jobban fog emelkedni. Ez pedig azzal jár együtt, hogy a béreknek és a nyugdíjaknak a valós értéke kevesebbet fog érni, több pénzt fogunk elkölteni azért, hogy megőrizzük vagy megpróbáljuk megőrizni jelenlegi életszínvonalunkat; természetesen itt nem a parlamenti képviselőkről beszélek, hanem a közel tízmillió magyar emberről. Ismerve a még mindig alacsony bérszínvonalat és a nyugdíjakat, félő, hogy sok honfitársunk rosszabbul fog élni jövőre, mint ahogy most él, kevesebbet engedhet meg majd magának a lakosság többsége, és ezért többet is kell majd fizetni nagy valószínűséggel.
Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Egy másik fejezet a szociális hozzájárulási adó a költségvetésben. Bár az adótörvények is foglalkoznak vele, de muszáj itt kitérnem rá egy-két mondat erejéig, annál is inkább, mert hosszan ecsetelte Varga Mihály miniszter úr is a reggeli órákban. A mostani 19,5 százalékról jövőre 17,5 százalékra csökken, amely, nem kell fejszámolónak lenni, 2 százalékos csökkenést jelent, így közel 100 milliárd forinttal több marad a vállalkozásoknál. Azonban semmi nem garantálja, hogy a kkv-szektor ezt a pluszpénzt a dolgozói bérek növelésére fogja fordítani.
Apropó: szintén délutáni híradás, hogy a vállalatok, a munkaadói szervezetek tiltakoznak az ellen, hogy elcsúsztatva fogják érvényesíteni ezt a 2 százalékos csökkentést, miközben pedig a kormány minimálbér-emelést vár el a vállalkozói szektortól. Tehát én azt gondolom, hogy a vállalatok joggal kérik azt a kormánytól, hogy ha januártól kérik a minimálbér-emelést, akkor azt a terhet is csökkentsék január 1-jével, és ne elcsúsztatva az év közepétől, amelynek a fedezetéből meg lehetne valósítani legalábbis a minimálbér növekedésének egy jelentős részét.
A költségvetés bevételi oldalának növekedése azt is jelenti, hogy az állam a dolgozóktól egyre több pénzt von el. Minél több pénz folyik be az állam kasszájába, annyival kevesebb pénz marad az embereknél, ez nem egy komoly felismerés. De az is látszott az elmúlt nyolc évben, kedves képviselőtársaim, hogy a jóléti és szociális kiadások radikálisan csökkentek, körülbelül 20 százalékkal csökkentek, hiszen 2010-ben még 62 százalék körül voltak a GDP-arányos jóléti kiadások, természetesen az egészségügytől a nyugdíjkiadásokig beleértve, ma már ez csak 55,4 százalék, és az állam a saját maga működésére évről évre többet fordít. Én azt látom az elmúlt nyolc év távlatából bocsánatot kérek, hogy visszautalok erre a nyolc évre, bár az elején azt mondtam, hogy én a jövő évi költségvetésről fogok beszélni -, hogy csak ezen a rovaton körülbelül 1200-1300 milliárd forintot vont ki a kormány az elmúlt években. A biztosítási adóból származó bevétel több mint megduplázódik jövőre, az idei 35 milliárdról 82 milliárd forint közelébe. A jelenleg 27 százalékos általános forgalmi adó mértéke, illetve az egykulcsos, 15 százalékos személyi jövedelemadó sem változik jövőre.
Ebben a gondolatsorban kell kitérni arra is például, hogy a vállalkozások által az államnak fizetendő szakképzési hozzájárulás is évről évre dinamikusan nő: míg ez az összeg 2018-ban 74,436 milliárd forint volt, addig 2019-ben már 95,490, pontosabban 95 milliárd. Az állam ezen a jogcímen a vállalkozások zsebéből egyik évről a másikra több mint 21 milliárd forintot vesz ki. Ha a szakképzési hozzájárulás állami elvonását a 2016-os évhez viszonyítjuk, még magasabb, majdnem 56,9 milliárd forinttal csökkent ez az összeg. Négy év alatt a szakképzési hozzájárulás címen tervezett állami bevétel mintegy 67,5 százalékos növekedést mutat.
A Pénzügyminisztérium fejezetében lévő céltartalékban szerepel a közszférában foglalkoztatottak bérkompenzációja, a költségvetési szerveknél és a nevelési, oktatási, felsőoktatási, egészségügyi, karitatív, szociális, család-, gyermek- és ifjúságvédelmi, kulturális és sporttevékenységet önmagában vagy intézménye útján ellátó egyházi jogi személyeknél a foglalkoztatottak részére a 2019. évben ezt természetesen jogszabály alapján kell meghatározni idejáró többlet személyi juttatások és az azokhoz kapcsolódó, munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó.
(16.40)
Ez a bérkompenzáció azt jelenti, hogy a közszférában sajnálatos módon még mindig ezrek bére nem éri el a minimálbér összegét. Jól hallották képviselőtársaim, több ezer ember bére ebben a szférában még a minimálbér összegét sem éri el. Ezért az ő keresményüket az állam egészíti ki, hogy ezek a munkajövedelmek elérjék legalább a minimálbér szintjét. Ez szerintem a kormányzat szégyene, hogy a közigazgatásban olyan bérezési rendszereket tartanak fenn évek óta, amelyben ezrek napi 8 órás munkával nem keresik meg a minimálbér összegét.
A napokban került a kezembe egy OECD-felmérés a jövedelmeket illetően. Kedves barátaim, az OECD-tagországok közül, ebben a felmérésben az olvasható, csak Mexikóban alacsonyabbak a jövedelmek, a bérek, mint Magyarországon. (Dr. Vitányi István: Ez 2010-es volt.) Dehogy 2010-es volt, képviselőtársam, most készült nemrég ez a felmérés. És ha megnézzük legalább a visegrádi 4-ek összehasonlításában, akkor az látszik, jól eldiskurálunk itt egyébként Vitányi képviselő úrral, Szlovákiában 8 százalékkal magasabbak ezek a bérek, Csehországban 12 százalékkal, és Lengyelországban, amely néhány évvel ezelőtt bőven mögöttünk volt, már 17 százalékkal magasabbak a bérek, mint Magyarországon.
Az oktatásra jövőre az idei évhez viszonyítva a kormányzat csupán 15 milliárd forinttal kíván többet fordítani. Ez az összeg nagyon kevés, ezt el is fogja vinni az infláció gyakorlatilag, ez annyi, mintha nem kaptak volna szinte egy huncut fillért sem. A Fidesz számára látható módon nem fontosak a fiatalok, nem fontos a tudás. Pedig Magyarország számára fontos, hogy a jövő generációi egyre felkészültebbek, egyre okosabbak és rátermettek legyenek ahhoz, hogy fel tudják venni a versenyt a környező országokkal, és erős, fejlődő tagállama legyen az Európai Uniónak Magyarország.
A szakképzés rendszerének irányítása ismét jelentős mértékben átalakul, ezt szinte minden évben átszervezik. A szakképzés irányítási feladatai a tavaszi országgyűlési választások után megalakult új kormányzati struktúra alapján átkerültek az időközben megszűnt Nemzetgazdasági Minisztériumtól az újonnan megalakult Innovációs és Technológiai Minisztériumhoz. Ennek az átalakulásnak a következtében a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal, a szakképzési centrumok, valamint a munkaerőpiaci és képzési feladatok irányítása is átkerült az új minisztériumhoz.
Az idei évhez viszonyítva a költségvetésben a szakképzés helyzete sem javul érdemben jövőre. A Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal tekintetében létszámcsökkenés, jelentős változások várhatók, a személyi juttatások, illetve a munkaadókat terhelő járulékok és a szociális hozzájárulási adó sorokon az idei 1541,5 millió forinthoz képest jövőre csupán 1263,3 millió forint van betervezve a központi költségvetésbe. Ez 278 millió forinttal kevesebbet mutat. A hivatal mozgástere is csökkenni fog jövőre, mivel a dologi kiadások terén is csökken az általa felhasználható összeg nagysága.
Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Azt hiszem, hogy nem nehéz kikövetkeztetni, hogy az MSZP a 2019. évi költségvetésről szóló úgynevezett biankó törvényjavaslat elfogadását nem fogja támogatni, mivel a 2019. évi büdzsében szereplő állami elvonások mértéke soha nem látott magasságokba ugrik. Már most látható, hogy többször kell majd módosítani ezt a törvényjavaslatot még a hatálybalépése előtt. A közszolgálatban foglalkoztatott munkavállalók számára kilátásba helyezett béremelés az ígéreten túl semmilyen kézzelfogható biztosítékkal nem rendelkezik.
További kockázata a jövő évi költségvetésnek a munkaerő-ellátottság kérdése is, vagyis az, hogy azokhoz az ambiciózus beruházási programokhoz, lakásépítési elképzelésekhez, kormányzati vállalásokhoz, kapacitásbővítésekhez lesz-e ember, és tudjuk-e a hatékonyságot javítani; annál is inkább látható, hogy borzasztó nagy a munkaerőhiány ebben az országban, látható, hogy a munkaerőhiány egyre inkább hátráltatja a gazdaság fejlődését, a teljesítmények növekedését.
Kedves Képviselőtársaim! A legújabb felmérések azt mutatják, hogy mintegy 800-900 ezer ember hagyta el ezt az országot. A különböző országok statisztikai és munkaerőpiaci adatbázisaiból kikövetkeztethető, hogy az Egyesült Királyságban már több mint 250 ezer magyar dolgozik és él kint, látszik ezekből a statisztikákból, hogy Németországban több mint 210 ezer magyar dolgozik kint. Az is látható, hogy Ausztriában már több mint 80 ezren dolgoznak, Hollandiában 14 ezren, Írországban, Spanyolországban, Olaszországban megközelítőleg 10 ezer ember. Az összes többit nem is sorolom.
A szociális szakmában a kollégák most már évek óta panaszkodnak, hogy gyakorlatilag Nyugat-Magyarországon nincs szociális munkás, nincsenek olyan szociális területen dolgozó szakemberek, akik a bentlakásos idősotthonokban, az alapellátásban vagy a napközbeni ellátásban dolgoznának, mert akik közel laknak az osztrák határhoz, azok egyszerűen ingáznak és átmennek Ausztriába reggel, elvégzik a munkájukat háromszoros-négyszeres bérezésért, mint amennyit idehaza kapnának. Gyakorlatilag nincs utánpótlás. Van olyan egyetemi oktatói kar, ahol nem tudtak indítani a szociális területen a jövő évre szakemberképzést.
Kérem szépen, szorosan ugyan nem tartozik a költségvetéshez, mégis azt hiszem, hogy ezt el kellett mondanom, mert ha így haladunk tovább, ez az ország ki fog ürülni, nem marad itt senki az égvilágon, aki megalapozná, mondjuk, a következő évre vagy az azt követő évekre a költségvetést. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az MSZP, a Párbeszéd és az LMP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés