ARATÓ GERGELY (DK): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Különösen szerencsés az a helyzet, hogy Kállai Mária képviselő asszony után szólhatok, hiszen magam is az oktatás, a kultúra világáról szeretnék szólni. Bár nem pontosan egyformán látjuk a költségvetésben lévő számokat elsősorban, mert én a vágyak helyett inkább a tényekről szeretnék beszélni.Mielőtt erre rátérnék, kénytelen vagyok megemlíteni, hogy szemben azzal, amit önök állítanak, ez éppenséggel a bizonytalanság, a kiszámíthatatlanság és az Európától való leszakadás, a pangás, a toporgás költségvetése. Valójában semmilyen területen, amely az emberek számára fontos, nem tartalmaz érdemi növekedést, érdemi előrelépést, ugyanakkor rendkívül bizonytalan alapokra épül. Azok a fundamentumok, amelyekből egy költségvetés tervezését meg lehetne kezdeni, nem állnak rendelkezésre, és amit pedig tudunk, amit látunk, az ellentmond az önök mérhetetlen optimizmusának. Így aztán kénytelenek vagyunk megjegyezni azt, hogy ezzel a költségvetéssel csak távolodni fogunk az európai élettől, az európai életminőségtől, a szociális biztonságtól, vagy éppen egy működő, európai színvonalú egészségügytől. Távolodni fogunk a tudásalapú társadalomtól is, távolodni fogunk attól, hogy a felnövekvő fiatalok jobb eséllyel kezdhessék el az életet, hogy sikeresek lehessenek egy olyan gazdasági környezetben, amelyben egyre inkább a szaktudás, a sokfajta módon használható képességek jelentik a siker kulcsát nemcsak az egyes polgárok, az egyes munkavállalók, de az ország egésze számára is.

Nézzük meg először a nagy számokat! Már többször elhangzott ebben a parlamenti vitában, hogy mennyire boldognak kell lenni, hiszen 15 milliárd forinttal növekedett az oktatás költségvetése. Ez egy nagyon nagy szám, ha egy egyes emberről vagy akár egy önkormányzatról beszélünk. De tudják önök, hogy mennyi az oktatás teljes költségvetése? Elárulom: több mint 2000 milliárd forint. Ehhez kell mérni azt a pénzt, amiről önök beszélnek, ezt a 15 milliárdot, és rögtön látszik, hogy bizony ez egy 1 százalékot sem elérő növekedés, minden száz forinthoz egy forintot sem raknak hozzá a jövő évi költségvetésben. Ez azt is jelenti, hogy az önök által rendkívül optimistán 2 százaléknál kicsit magasabbra, majdnem 3 százalékra becsült infláció esetén is jelentős mértékben csökkenni fog a következő évben az oktatás támogatása.

Itt persze lehet trükközni, lehet azt mondani, hogy na, de hát az alapfokú oktatásra több van, meg a középfokú oktatásra. De ez csak azért van, kedves képviselőtársaim, mert olyan oktatásirányítási rendszert építettek fel korábban, amiben nem lehet elválasztani egymástól rendesen az oktatás funkcióit. Ezért az oktatási kiadások nagy része 2018-ban és ’19-ben is az úgynevezett „egyéb” oktatásnál szerepel. Itt van benn egyébként az alapfokú és középfokú oktatás összegének a nagy része. Magyarul az egyik zsebükből átrakják a másik zsebükbe az oktatásra szolgáló pénzeket, de attól az egy fillérrel sem lesz több.

Ha megnézzük a szakképzés világát, ott is a hasonló a helyzet. A szakképzési centrumoknál egy nagyon szerény, 3 százalékos növekedés jelenik meg, tegyük hozzá, úgy, hogy egy csomó új funkciót kapnak. De önök szerint a szakképzés a központ, önök arról szoktak beszélni, hogy a szakképzés mennyire fontos. Ha ez így van, akkor miért nincs ennek semmilyen nyoma a költségvetésben? Miért nem látjuk, hogy pénzt szánna a kormány a költségvetésben a szakképzés fejlesztésére?

Hasonló a helyzet az egyetemeknél és főiskoláknál. Ott egyébként van érdemi növekedés, tényleg, csak persze az a helyzet, hogy ennek a kiadásnövekedésnek a nagy része már az egyetemek és főiskolák saját bevételének növekedéséből származik. Magyarul azt mondják, hogy hajrá, fiúk, keressétek meg ezt a pénzt, fejlesszétek ebből a felsőoktatást. Maga az állami támogatás egy 280 milliárd forint körüli összegnél összesen 3 milliárd forinttal növekszik, ami nevetséges. Ez azt jelenti, hogy a felsőoktatásban is folytatódik az a lejtmenet, az a fajta negatív folyamat, ami elindult, folytatódik az a leépítés, amire önök még büszkék is. Hallhattuk valamikor a vitában, hogy jaj, de jó a kancellári rendszer, mert most már végre költségvetési fegyelem van az egyetemeken és főiskolákon. Hát, az van, csak pénz nincs. Pénz nincs arra, hogy megfizessenek minőségi oktatókat, pénz nincs arra, hogy a tehetséges fiatalokat ott tartsák az oktatói pályán, pénz nincs kutatásra, pénz nincs fejlesztésre, pénz nincs arra, hogy a magyar felsőoktatás közeledjen a világ élvonalához.

Nagyon fontos megemlíteni azt is, hogy persze van olyan terület, ahol növekszik az állami támogatás. Egyházi közoktatásra és egyházi felsőoktatásra bőven szánnak pénzt, olyannyira, hogy ha összeadjuk az egyházi intézmények támogatásnövekedését, kiderül, hogy egyházi oktatásra a következő évben 41 milliárddal többet szánnak, ezzel szemben állami oktatásra meg 26 milliárddal kevesebbet. Tehát a helyett, hogy bezárnák… (Böröcz László felé fordulva:) Számolja ki, képviselő úr! Nagyon furcsán néz. Az összes növekedés 15 milliárd. Ha ebből 41 milliárdot az egyházak kapnak, akkor bizony ennyivel kevesebb jut az állami intézményeknek. Ez azt jelenti, képviselőtársaim, hogy az a különbség, ami ma is megvan az egyházi intézmények és az állami intézmények finanszírozásában, nem fog változni. Emlékeznek rá, többször beszéltünk erről, két és félszer, háromszor többet ér például egy egyházi iskolába járó gyerek, mint egy állami iskolába járó gyerek, ha a dologi kiadásokról van szó. Tehát ez a különbség a következő évben nemhogy bezárulna, ez az igazságtalanságot nemhogy megszüntetné, éppen ellenkezőleg, növeli. Nem arról van szó, hogy az egyházi iskolába járó gyerekek kapnak túl sok pénzt. Arról van szó, hogy az állami iskolába járó gyerekeknek nem jut elég. És önök ezen nem akarnak változtatni.

Sokat beszéltünk arról, államtitkár úr gyakran dicsekszik vele, hogy micsoda nagyszerűek a GDP-hez viszonyított oktatási számok. Ez az a szám, ami legáltalánosabban megmutatja, hogy az oktatás költségvetése, az oktatás helyzete milyen. Az a helyzet, tisztelt képviselőtársaim, hogy ez is egy nagyon egyszerű számítás. 2000 milliárd körüli az oktatás költségvetése, erről beszéltünk, ezt kell hasonlítani a jövőre önök által 43 000 milliárdosra tervezett GDP-hez. Hát, kedves képviselőtársaim, ez nem 5,2 százalék, mint ahogy önök mondják, hanem 4,6 százalék.

Ki kell számolni, nem egy bonyolult matematikai művelet. Szívesen hivatkoznak itt arra, hogy mi volt 2010-ben, meg 2010 előtt. Ez volt egyébként a KSH módszertana, ők így számoltak, hogy a költségvetés funkcionális megosztásában lévő összeget osztották el a GDP-hez. E szerint a módszertan szerint, bizony, 2010-ben, a válság legnehezebb időszakában is 4,75 százalék volt az oktatás részesedése a GDP-ből, de volt ennél magasabb is egyébként, 5,5 százalék körül is korábban. (Font Sándor közbeszólása.) Azt kell önöknek mondanom, hogy nem véletlen, hogy ezt a számítást önök 2015-ben befejezték, 2015 óta önök ezt a számítást nem végzik el. De, mint láthatták, elvégzem önök helyett.

Van egy másik metódus is, ez az Eurostat szerinti metódus, amibe beleszámítják azt az összeget is, amit nem a költségvetés ad, hanem amit az emberektől szednek el. Például a toronymagas tandíjak formájában, a több százezer forintos tandíjak formájában. Bizony, ez is beleszámít ebbe. Itt tényleg kijön az 5,2 százalék, csak ez nem az önök érdeme, hanem ezt a polgároktól veszik el. De hozzá kell tennem, hogy ebből a szempontból sem tudnak önök versenyképesek lenni még a 2010 előtti kormányzással sem. Akkor 5,5 százalék volt ez az arány, most 5,2. Mielőtt azt mondanák, hogy de hát a GDP valóban 2008-2009-ben a válság miatt csökkent, ismét azt kell mondanom, hogy ez igaz, képviselőtársaim, de előtte még jobb volt ez az arány. 2005-ben például 6 százalék fölött volt ebben az összehasonlításban az oktatásra adott költségvetés.

Az tehát a különbség, hogy amikor nekünk volt pénzünk, vagy az országnak volt pénze pontosabban, mert jól működött az ország… (Böröcz László: Hitelből!) Nem, képviselő úr, akkor ezt az összeget arra fordítottuk, hogy az oktatásba fektessük be, önök viszont a gazdasági növekedés idején sem szánnak a nagyobb tortából többet az oktatásra. Van annak más helye önöknél, de ez nem az ország javát szolgálja, hanem egyes, önökhöz közel álló magánszemélyek javát. (Font Sándor: Milyen szép volt minden a szocialista-szabad demokrata kormányok idején! Az elnök megkocogtatja a csengőt.)

Haladjunk tovább! Talán arról is érdemes beszélni, hogy miért kellene több pénzt fordítani az oktatásra, ha már szóba került, hogy hogyan állunk. Tisztelt képviselőtársaim, nézzük meg, hogy mi az oktatás helyzete! Nyilván nekem nem hisznek, de akkor higgyenek a Magyar Tudományos Akadémia által összeállított adatoknak. Például az EU által kitűzött cél az, hogy 10 százalék alá szorítsuk az Európai Unióban azoknak a fiataloknak az arányát, akiknek az alapvető olvasási, matematikai, természettudományos képessége a minimális elvárásoknak sem felel meg. Ez a PISA-mérés 1-es, 2-es szintje. Az a helyzet, hogy a 2015-ös utolsó mérésben ez az arány 25 százalék volt, és folyamatosan növekszik.

(12.50)

Cél az is, hogy minél kevesebben hagyják el korábban az iskolát. Most ott tartunk, hogy már 12,5 százalék ez az arány, és szintén folyamatosan növekszik.

Dicsekedett itt államtitkár úr azzal, hogy már 20 százalék a teljes dolgozó korú népességben a felsőoktatási végzettségűek aránya. Ez klassz, csak ez nem az önök érdeme, hanem a korábbi kormányoké, amelyek a fiatal korosztályokban jelentősen megnövelték a felsőoktatásba járók arányát. Ugyanis a fiatal korosztályokban, ahol ezt mérik, 25-30 éves korban, nem növekszik, hanem folyamatosan csökken a diplomások aránya. 2017-ben már csak 32 százalék, miközben az EU-cél 40 százalék lenne.

Hadd említsek meg még egy apróságot, ha már arról beszélünk, hogy mire kellene még pénzt költeni, mert látják, hogy van itt bőven olyan terület, ahol többletforrásra van szüksége az oktatásnak, ahol arra lenne szükség, hogy érdemben előrelépjünk az ország érdekében. Erre semmilyen forrás, semmilyen többletpénz nincs az önök költségvetésében. Szóval hadd említsek meg még egy apróságot! Arról is beszéltünk itt a parlamentben, hogy mekkora problémát jelent az, hogy önök törvényi úton vagy rendeleti úton, határozatilag akarják megnövelni a nyelvtudást az országban ahelyett, hogy erre költenének. Az nagyon szép, hogy azt mondják, hogy 2020-ra mindenkinek, aki egyetemre megy, legyen nyelvvizsgája, de ennek a feltételeire egy fillért sem szánnak a költségvetésben. Nincs többletforrás arra, hogy jobb minőségű nyelvoktatás, több nyelvtanár, kisebb csoportok legyenek.

Beszéljünk a pedagógusbérekről is, ezzel gyakran büszkélkednek a parlamentben. A valóság azonban az, hogy önök csúnyán átverték a pedagógusokat. Amikor bevezették az életpályamodellt, azt ígérték, hogy az életpálya alapja a mindenkori minimálbér lesz. Ez volt az ígéretük a pedagógusok felé. Ezt azonban megszegték, s ennek az a következménye, hogy például egy pályakezdő pedagógus főiskolai végzettséggel januárban még csak 177 ezer forintos bért kapott, miközben a nekik tett ígéret 248 ezer forint volt. Ezt nagy ijedtükben, látván, hogy jön a választás, megemelték 200 ezer forintra. Ez azt jelenti, hogy még így is 50 ezer forinttal tartoznak ezeknek a pedagógusoknak, és nettóban 13 ezer forinttal keres többet egy pályakezdő pedagógus a főiskola befejezése után, mint ami a szakmunkás-minimálbér, amit a szakmunkásképzésből kikerülő tizenéves fiatal keres. Nem érzik, hogy ez mekkora szégyen? Nem érzik, hogy ez milyen helyzetet jelent? Folyamatosan nő a különbség a pedagógusbérek és nemcsak a nemzetgazdasági átlagkereset, de a pedagógusbérek és a szellemi dolgozók átlagkeresete között. Miközben ott 8-9-10 százalékos növekedések vannak, önök könyöradományként 3-4-5 százalékot vetnek oda a pedagógusoknak. S ennek az automatikus emelésnek is lassan vége van. Semmilyen garancia nincs arra, hogy a pedagógusoknak legalább ez a szerény bére megmaradna.

Szívesen hivatkoznak önök a Gyurcsány-kormányra, az előző kormányokra, de fölösleges, drága képviselőtársaim. Nyolc éve önök kormányoznak. Ez pont annyi időszak, mint amennyit nekünk volt módunk kormányozni. Hol vannak nyolc év után az eredmények? Hol van az, ahova eljutott ez az ország akár az oktatás területén? Nem vagyunk semmivel előrébb. Most már foglalkozzanak azzal, hogy mit rontottak el az elmúlt nyolc évben. Vagy ha meg akarnak emlékezni a Gyurcsány-kormányról, akkor tegyék hozzá azt, hogy például az Útravaló-programot, amit képviselő asszony emlegetett, a Gyurcsány-kormány indította el, önöknek több évben nem sikerült, hogy kifizessék az ösztöndíjat. Remélem, hogy az idén vagy jövőre megoldják, ha már rendelkezésre áll a forrás.

Hasonló a helyzet a közkultúrában is. Mert lehet persze beszélni a kultúráról, különösen azért, mert önök elindítottak egy sor beruházást, amiket jól túláraznak, és ezeknek a számlája megjelenik a kulturális költségvetésben. De ha a közkultúrát nézzük meg, akkor kiderül, hogy például a közkultúra önkormányzati finanszírozásában lényegében nincs előrelépés. Néhány százmillió forintnyi előrelépés van a közkultúra területén, ami azt jelenti, hogy itt szinten járás van, helyben járás van. Ez pedig botrány, tisztelt képviselőtársaim, hiszen ez azt jelenti, hogy továbbra is a közkultúrában dolgozó diplomás szakemberek jelentős része a bérminimum alatt fog keresni, csak kiegészítéssel éri el a bérminimumot.

Dicsekszik vele képviselő asszony, hogy van többletforrás a minimálbér és a bérminimum emelésének kifizetésére. Hát inkább sírnának ezen, mert ez azt jelenti, hogy az oktatás és a kultúra területén dolgozók jelentős része minimálbéren, illetve bérminimumon van foglalkoztatva. Ez nem dicsekednivaló dolog, ez szégyen. Az lenne a jó, ha a minimálbér már nem érintené ezt a területet.

Végül hadd említsem meg az Akadémia finanszírozásának ügyét is. Teljesen nyilvánvaló, hogy itt mi történik. Lehet mellébeszélni, lehet mindenféle példákat emlegetni, de világos, hogy miről van szó. 2018-ban 40 milliárd forintos forrásról dönthetett az Akadémia vezetése a tudományos autonómia keretében, jövőre meg 12 milliárdról. Most persze jól megfenyegették az Akadémiát, lehet, hogy majd valamilyen kényszeregyezségre rá fogják kényszeríteni, de ez nem old meg semmit. Lehet ennek az ellenkezőjét mondani, de drága képviselőtársaim anélkül, hogy lebecsülném a kormányt -, azért nem lehet, hogy nem úgy van, hogy a kormánynak mindig igaza van, mindenki más meg hülye, beleértve a Tudományos Akadémiát, nemcsak a magyart egyébként, hanem a világ tudományos közvéleményét is? Éppen a V4-akadémiák elnökei tiltakoztak el ellen a megszorítás ellen. Nem kellene ezt inkább abbahagyni?

S ha már Pósán képviselő úr tegnap volt olyan kedves és felemlegette Kóka exminiszter úrnak egy rendkívül szerencsétlen nyilatkozatát, hadd emlékeztessek arra, hogy ez a történet úgy ért véget, hogy Kóka János felhívta az Akadémia elnökét, és bocsánatot kért érte. Teljesen világos volt, hogy nem a kormány véleményét képviseli, hanem a saját véleményét. Én ugyanezt javaslom most is önöknek. Hívják föl az Akadémia elnökét, kérjenek tőle elnézést mindazért, amit javasoltak, és amit elmondtak az elmúlt időszakban, meg azért, amit az önök által finanszírozott sajtó művelt, kérjenek elnézést és hagyják a bánatba ezt a dolgot. Értsék meg, az ország érdeke az, hogy az Akadémia nyugodtan tudjon működni. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a DK soraiban.)

Forrás: parlament.hu