DR. STEINMETZ ÁDÁM (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Új képviselőként érdeklődéssel figyeltem a 2019. évi költségvetés vitáját. Számos kritika és méltatás hangzott el a mai napon. Kritika és méltatás helyett én most az Országgyűlés támogatását kérem abban, hogy a Marcali térségében élők érdekeit is vegye figyelembe a költségvetés elfogadásakor. Élve képviselői jogommal, egyben kötelességemmel, 20 darab módosító indítványt nyújtottam be az itt található települések reális igényeinek megvalósítására. Országos szinten ezek nem hatalmas projektek, azonban az adott települések boldogulását nagymértékben segítik. Gondolok itt járda- és közútfelújításra, belterületi utak aszfaltozására, közösségi tér kialakítására. A fontos beruházások közül kettőt most kiemelek. Örömmel hallottam korábban miniszterelnök úrtól, hogy a tervek szerint tovább folytatódik az országos közúthálózat korszerűsítése.

(19.00)

Erre tekintettel bízunk benne, hogy a 67-es út után a 68-as út indokolt felújítására is lesz forrás. A Balatontól a horvát határig vezető, Somogyországon keresztülmenő úton jelentős a személy- és teherforgalom, egyes amortizálódott szakaszainak felújítása pedig különösen indokolt. Ez a beruházás segítené a marcali ipari központ további fejlesztését, valamint az úgynevezett háttértelepülések biztonságosabb megközelíthetőségét és bekapcsolódását a balatoni turizmusba.

A térség másik, kétségkívül legsúlyosabb problémája a marcali kórház helyzete. A régióban élő hatvanezer és a Balaton délnyugati partján nyaraló további több tízezer ember sajátos tapasztalatai alapján is szükség van a kórház korábban bezárt osztályainak újraindítására, a jelenlegi ágyszám bővítésére, az egészségügyi eszközellátottság fejlesztésére. Különösen szükséges továbbá a járóbeteg- és a sürgősségi ellátás színvonalának emelése, a szakorvosok és a szakszemélyzet bővítése, bérük fejlesztése és nem utolsósorban a kórház szakmai, szervezeti és gazdasági önállóságának visszaállítása.

Örömmel olvastam a napokban, hogy eközben egyes vidéki egészségügyi intézmények jelentős fejlesztéseket tudhatnak maguk mögött. A veszprémi kórház például több mint tízmilliárd forintban részesült, többek között vadonatúj onkológiai centrum épült, felújították az intenzív osztályt, és bababarát szülészetet is létrehoztak az összegből. Több műtét vonatkozásában megszűnt a várólista, az ortopédián pedig közel a negyedére csökkent a várakozási idő.

Bízunk benne, hogy ez a fejlesztési hullám mielőbb eléri Marcali városát is, amit az itt élők megérdemelnének. Bízunk benne, hogy erre megvan a kormányzati szándék, és a költségvetési előirányzat pedig biztosítja a kórház fejlesztésének fedezetét is. Amennyiben továbbra sem jutna forrás a marcali kórház rendbetételére, javaslom, hogy a kormányzati kommunikációval kapcsolatos feladatokra elkülönített közel 30 milliárd forintból csoportosítsanak át erre a célra.

Az embereknek ugyanis a befizetett adóforintjaikból nem sorosozásra meg még több migránsos plakátra, hanem sokkal inkább járható járdákra, XXI. századi infrastruktúrára és jól működő egészségügyi intézményekre van szükségük.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu