CSENGER-ZALÁN ZSOLT (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Igazából azért nyomtam gombot, mert Szél Bernadett képviselő asszony, képviselőtársunk a délelőtt folyamán budakeszi lakosként kicsit úgy beszélt Budakesziről, mintha az ő választókerülete lenne. Ez egyáltalán nem is lenne probléma, sőt derék dolog akár, a probléma ott van, hogy fogalma sincs arról, hogy a választókerületben mi zajlik. Olyan dolgokat mondott itt, amelyek részben megoldottak már, például a bicikliút; Budakeszin, Biatorbágyon, Budaörsön elnyert pályázatok folyamatban vannak. Az uszodáról beszélt, arról az uszodáról, ami a ’19-es költségvetésben benne van, Budakeszin lévő uszodáról, de ezeket most csak így példaként ragadtam ki. Jó az, ha valaki, még ha nem is megválasztott képviselő egy választókerületben, a közösség dolgaiért szót emel itt a Házban. Csak ezek komoly dolgok, és komoly dolgokról komolytalanul, hozzá nem értve, úgy, hogy bár ott lakik, de soha senki egyetlen közösségi rendezvényen őt még nem látta, nemcsak Budakeszin, de a választókerületben sem, azt gondolom, az idejébe igazán beleférne az, hogy néha legalább egy-egy városi rendezvényre eljöjjön. De ha erre nincs lehetősége, akkor a magam részéről felajánlom neki, mint ahogy minden egyes, a választókerületben élő polgár számára: nyitott az irodám, ismert a telefonszámom, kérjen információt, nagyon szívesen segítek neki, fogjunk össze, és a választókerület érdekében dolgozzunk együtt, de ez csak úgy megy, ha értelmesen és komolyan tesszük ezt. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu