CSERESNYÉS PÉTER innovációs és technológiai minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Természetesen lehet polemizálni a parlament falai között ezekről a kérdésekről, de a kérdést, hogy az MNB mikor fogja majd az alapkamatot megemelni, azt az MNB tudja megválaszolni, és ő fogja megtenni. Természetesen ön is tudja nagyon jól, hogy egy árfolyam-politikának különböző hatásai lehetnek, és az árfolyam-politika gazdasági célokat is szolgál. De hogy az elmúlt időszakban az árfolyam-politika eszközét hogyan használták, emlékeztetném önt, hogy volt olyan kormányzat, amikor a kormányzat akár politikai szinten is belehajszolta a vállalatokat és az embereket a devizahitelezésbe, majd a későbbiekben nagyon-nagyon komoly hátrányt szenvedtek, és ahhoz az Orbán-kormány kellett, hogy ebből a devizahitelezésből és a devizahitelezés miatt rossz helyzetbe került embereket különböző segítséggel, támogatással kisegítse. De hogy az elmúlt időszakban mind a kormányzat, mind pedig az MNB odafigyelt a magyar forint árfolyamára, és a gazdaság szolgálatába állítva alakította ki azt a gazdaságpolitikát, amelyet segített a deviza árfolyamának, a forint árfolyamának az alakulása is, talán az bizonyítja, hogy az elmúlt időszakban, főként 2013 óta, amióta a magyar gazdaság a 2008-2009-es válság után elkezdett kilábalni a válságból, jelentős eredményeket ért el.
Néhány adatot hadd mondjak önnek, kedves képviselőtársam, ezzel kapcsolatban. Például a statisztikai adatok egyértelműen visszaigazolják azt, hogy az elmúlt időszakban a kormányzat, a kormányzaton belül a gazdaságpolitikáért felelős szakemberek, politikusok, szakpolitikusok jól határozták meg az ország gazdasági fejlődését, a GDP-arányos növekedést. Például tavaly 4 százalékkal bővült a gazdaság, és ezen belül is 17 százalékkal, vagyis soha nem látott mértékben növekedtek a beruházások hazánkban. A foglalkoztatottak száma jelentős mértékben növekedett, közel 4,5 millió ember dolgozik Magyarországon, az elmúlt időszakban ez közel 750 ezer fős növekedést jelentett. 2010-hez képest a munkanélküliség jelentős mértékben csökken, közel 12 százalékról a legutóbbi adat szerint a múlt héten jelent éppen meg 3,7 százalékosra mérséklődött. Jelentős mértékben csökkent tehát a munkanélküliségi mutató.
Jelentős mértékben növekedtek a bérek, közel 6 éve egyfolytában növekszik a reálbér Magyarországon, és hogyha szabad idéznem, hogy pontosan fogalmazzak, egy megállapítást, egy előrejelzést, a brit szakszervezeti szövetség szerint 2018-ban Magyarország áll majd a fejlett ipari gazdaságok alkotta OECD-szervezet reálbér-növekedési ranglistájának élén. Tehát folyamatosan eredményeket tudunk fölmutatni az elmúlt időszakban.
És hogy ez az emelkedés, ez a növekedés folyamatos és jól prognosztizált, szeretném ugyancsak néhány adattal igazolni ezt. A 2013-as konvergenciaprogramban például 0,7 százalékos GDP-növekedéssel számolt a kormány, majd az első közlés szerint a tényleges növekedés 1,1 százalékos volt. ’14 tavaszán a kormány 2,3 százalékos növekedéssel számolt, a tény 3,5 lett. A 2015. év konvergenciaprogramban 3,1 százalékkal tervezett a kormány, a tény 3,4 százalékos lett, 2016-ban a hatéves bérmegállapodást követően 2017-re a kormányzat 4,1 százalékos növekedést prognosztizált, és 2017-ben ez a tény 4,2 százalékos lett. Ez azt mutatja, hogy szinte minden évben egy kicsivel nagyobb volt a tényleges növekedés ahhoz képest, amit prognosztizációként a kormányzat megállapított. Igaz ez a fejlődés a kkv-szektorban is, bár sok nehézséggel küzdenek, de pontosan az én minisztériumomnak az feladata, hogy a kkv-szektor amely a magyar gazdaság gerincét adja, főként, ha a foglalkoztatási számot nézzük, hiszen tudjuk nagyon jól: a magyar kis- és középvállalkozások foglalkoztatják körülbelül 70 százalékát a magyar dolgozóknak, foglalkoztatottaknak tovább növekedjen. Tehát ez a minisztérium tesz meg mindent annak érdekében, hogy a következő időszakban olyan gazdasági környezetet alakítson ki, amelyben a magyar kis- és középvállalkozások további növekedést, jelentős fejlődést tudnak elérni. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiból.)
(13.50)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés