DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Sajnos a csapból is az folyik, hogy rossz a víz, méghozzá Tiszagyendán. S bár úgy tűnik, hogy Tiszagyenda egy nagyon kis település, egy ezer főt el nem érő kis falu Jász-Nagykun-Szolnok megyében, közel a Tiszához, a Kunhegyesi járásban, mégis ebben a problémában nemcsak ennek az ezer főnek a problémája van benne az ivóvízminőségi programokkal, hanem az egész ország rendszerszintű problémája, ugyanis nem kell véka alá rejteni szerintem elhangzott ennek a patkónak minden oldaláról a felvetés és a kritika -, hogy nagyon sok helyen az ivóvízminőséget javító program, amely uniós forrásokból valósult meg, s amelyek a 2007-es évtől fölfelé futottak, szinte mindenhol valamilyen kihívással, valamilyen hiányossággal küzdenek. Nos, ez van Tiszagyendán is, ahol egy olyan fejlesztés valósult meg, ami 13 települést érintett, amelyben 10 új víziközművet építettek, közöttük azt a tiszagyendai kutat, ami most már rendszeresen a Ház falai között jár, hiszen, ha jól emlékszem, harmadjára hozom ide a problémát, hiszen folyamatosan és fennállóan megvan az a probléma, hogy egyrészt zavaros, másrészről az egészségügyi határértékeket messze túlszárnyaló ez a túlszárnyalás egy rossz teljesítmény, ez nem egy kiugróan jó teljesítmény -, tehát rossz víz folyik a csapból. Ennek következményeként a szolgáltató rendszeresen le is tiltja, havonta visszatérő alkalmakként mindig korlátozzák a vízfogyasztást a településen, és lényegében semmi más nincs ott, mint amit mi is megtapasztaltunk többször jelenlétünkkor, hogy ha valaki kinyitja a csapot, akkor gyakorlatilag mint egy földdel vagy valamilyen sárral szennyezett anyag jön ki belőle, néha sárga, valamikor barna színű, egyébként üledékes, büdös víz folyik, és ez visszatérően jelentkezik. Az emberek nincsenek máshogy ezzel, már nem azt a vizet használják, ami a csapból folyik, hanem helyette PET-palackokban hozzák-viszik gyakorlatilag tonnaszámra azt a vizet, amelyet egyáltalán fogyasztásra, étkezésre, főzéshez vagy ivásra fel tudnak használni.
Az önkormányzat persze képtelen megoldani ezt a problémát, mert az önkormányzatnak nincs annyi forrása. Magyarországon egy ezerfős település önkormányzata szerintem 30 év alatt sem kapna annyi esélyt, hogy önerőből bármilyenfajta ilyen beruházást megvalósítson a rossz kútja helyére, amit jelzem, az Európai Uniótól kapott pénzünkből, egyébként valószínűleg korrupcióval erősen terhelten sikerült úgy megvalósítani, hogy használhatatlan lett a település részére. Szóval, az önkormányzat nem tudja teljesíteni ezt a kritériumot, hogy ezt egy új kútként üzemeltesse.
De itt van rögtön a víziközművet szolgáltató Tiszamenti Regionális Vízművek hozzáállása, akik mindig azt mondják, hogy ők kijavítják az aktuális problémát, de persze nem cserével és nem a drágább megoldást használva, hanem egy szűrő javításával, teszem hozzá egyébként, a Tiszamenti Regionális Vízművek Zrt.-ben nem más ül ott, mint az önök migrációs főtanácsadójának, Bakondi úrnak a fia, mert nyilvánvaló, az ő családjában nemcsak a migrációhoz, hanem a tiszta vízhez is értenek, úgyhogy nem esik messze az alma a fideszes fájától, ennek a gigacégnek, állami cégnek is Fideszhez közeli irányítója van. Persze őket nem érdekli a tiszagyendai emberek problémája, az, hogy hetente korlátozzák a vízfogyasztást, és végképp nem érdekel senkit ennél a cégnél, hogy a tiszagyendai embereknek milyen vizet kell fogyasztaniuk.
Tisztelt Képviselőtársaim! Egy dolgot végre tisztába kellene tenni a víz minőségén és a vízen kívül. Ezek a projektek jellemzően a Dél-Alföldön megvalósulva, illetve amelyeket az Alföld keleti és középső részein megvalósítottak, nagyon nagyrészt használhatatlanok, rosszul kivitelezettek, műszakilag nagyon gyenge lábakon állók, és nagy valószínűséggel korrupcióval terheltek. Ha Lázár Jánost idézzük ebben, akkor ő valahogy így fogalmazott: az európai uniós támogatásokból épülő beruházások túlnyomó többsége túlárazott, a pénzek pedig magánzsebekben tűnnek el. Nos, valószínűleg ez lehetett a helyzet Tiszagyendán is, ahol sikeresen így valósították meg ezt a víziközmű-fejlesztést.
De hogy ne csak a problémáról beszéljünk, beszéljünk a megoldási javaslatokról is, hiszen egy törvényhozásnak, a kormánynak mint egyébként ezeknek a jogszabályoknak a végrehajtójának a megoldást is meg kellene találnia, fontos lenne az összes ilyen projektet átnézni. Fontos, hogy Surjánytól Tiszagyendáig vagy Hódmezővásárhelyig mindenhol át legyen tekintve, és ha hiba van, akkor a hibák felelősét meg kell keresni, azokat felelősségre kell vonni, még akkor is, ha az európai uniós beruházásból már ezeket a kötelességeket érvényesíteni nem lehet. A felelősök megtalálásán túl pedig az önkormányzatokat kell segíteni, hiszen azt látjuk, hogy ezzel a problémával a helyben élő emberek és az önkormányzatok magukra lettek hagyva. Ezt most már valahogy meg kell oldani.
Tisztelt Képviselőtársaim! Én addig fogom ezeknek a településeknek a vízproblémáját behozni, amíg meg nem oldja a kormány, mert létezhetetlen, hogy Magyarországon a XXI. században büdös, piszkos víz folyjon, és az emberek egészségét ezzel veszélyeztessük! (Közbeszólás a Jobbik soraiban: Úgy van!) Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés