HAJDU LÁSZLÓ (DK): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Budapest főváros XV. kerületét olyan kormánydöntés érte 2017 októberében, amikor is 78 millió forintot úgy kaptunk, hogy nem is pályáztunk rá, nem is volt ilyen kiírva, normatív módon se kaphattunk ilyet, mégis kaptunk, közterület-fejlesztés célra.
(16.50)
Úgy döntött a képviselő-testület, hogy ezt a pénzt a rákospalotai Veresegyházi utca felújítására fogjuk felhasználni, meg kell toldani még 30 millió forinttal, és egy szép, gyönyörű utca jön létre, ahol egyébként fideszes több ciklus óta a helyi önkormányzati képviselő. Meglepetés akkor ért bennünket, amikor kaptunk egy újabb kormánydöntést. Ez a kormánydöntés arról szólt, hogy hoppá, nem abban az utcában építhetünk ebből a pénzből, hanem Újpalotán egy egyébként parlamenti szempontból ellenzéki önkormányzati képviselő, egy liberális képviselő körzetében, de parkot. Úgy döntött a kormány, hogy megváltoztatja az eredeti döntését, és címezte, tehát megcímezte, Veresegyházi utca helyett Száraznád utca. Úgy gondolom, ennek az volt az igazi érdeme és értéke, hogy április 8-án választás volt. László Tamás nevű úr itt ült még akkor országgyűlési képviselőként, és ő kapta ezt ajándékba. Neki Újpalotán volt ez nagyon fontos, és eldöntötte a kormány, hogy ott parkot kell építeni.
Azt szeretném kérdezni államtitkár úrtól, hogy először is írtunk egy levelet, amire a mai napig még nem kaptunk választ, másrészt ki a fontosabb tulajdonképpen a kormánynak, a Fidesz vagy lakosság. Köszönöm, és várom megtisztelő válaszát. (Taps a DK soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés