BÁNKI ERIK (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A Fidesz-frakció üdvözölte a kormány által benyújtott költségvetést, különösen annak a négy meghatározó pillérét, amelyek közül az egyik, talán a legfontosabb láb a családok erősödése. Jól látjuk ebből a költségvetésből, hogy a családok 2019-ben is erősödni fognak, most elsősorban azok a kétgyermekes családok, amelyeknek a családi adókedvezmény mértéke 40 ezer forintra nő, ezzel három év alatt megdupláztuk a kétgyermekes családok számára igénybe vehető adókedvezmény mértékét. 2019-ben ezek a családok 60 ezer forinttal több adótámogatást fognak kapni egy évben, mint 2018-ban kaptak. Összességében minden eddiginél magasabb összeg, 242 milliárd forint áll rendelkezésre a családok támogatására, a családok otthonteremtésének a támogatására, és ez az összeg az előző évhez képest, az idei évhez képest is természetesen nőni fog jövőre, az a célunk és az a szándékunk, hogy minden család, amely szeretne, önálló otthont tudjon teremteni magának. A családot alapítókat is külön támogatjuk, többek között a friss házasok adókedvezményének rendszerével, a hároméves gyessel vagy éppen a gyed extrával. A kormány jövőre is biztosítja több százezer gyermek számára az ingyenes étkezést és az ingyenes tankönyvellátást. Folytatódnak a bölcsőde-, az óvoda- és az iskolafejlesztési programok, 10 milliárd forint áll rendelkezésre a családbarát szülészetek kialakítására.
A gazdasági és a fizikai biztonság szintén egy nagyon fontos lába a jövő évi költségvetésnek. Folytatjuk a gazdasági fejlesztéseket, mint harmadik pillér, a gazdasági növekedés fenntartását, 4,1 százalékos GDP-növekedéssel kalkulál a 2019-es költségvetés, ami, azt hiszem, nem meglepő, hiszen az elmúlt öt év közül három évben is 4 százalék fölött nőtt a GDP mértéke Magyarországon. Az idei első negyedév kiemelkedő volt, hiszen 2018 első negyedévében az előző éves időszakhoz képest 4,8 százalékkal nőtt a bruttó hazai össztermék mértéke, ez pedig egyedülállóan magas szintet ért el az elmúlt öt év során is.
Nézzük az ellenzéket, hogy áll a költségvetéshez, és hogy viselkedik annak különböző javaslatai kapcsán! Nem meglepő módon az ellenzék, mint ahogy eddig sem, most sem áll a magyar családok mellett, hiszen nem támogatja a költségvetésnek azokat az intézkedéseit, amelyek a magyar családok biztonságát, megélhetésének javítását, jobb, még jobb életkörülmények megteremtését szándékoznak megcélozni. Azt sem támogatják, miszerint a kormányzás idején… azok nem támogatják ezeket az intézkedéseket, akik a saját kormányzásuk idején nemhogy adtak volna, hanem elvettek a családoktól, elvették tőlük azokat a kedvezményeket, amelyek korábban jártak, elvettek nemcsak a közalkalmazottaktól és a köztisztviselőktől, hanem a nyugdíjasoktól is munkabért, elvesztettek munkahelyeket a magyar családok, olyan kilátástalan helyzetbe kerültek 2010-ben, a szocialista-szabad demokrata kormányzás következtében, ahol nemcsak munkájuk nem volt, nemcsak kevesebb bérből kellett megélni, hanem teljes létbizonytalanság jellemezte a magyar társadalmat. Ehhez képest mi azt gondoljuk, hogy ezekkel az intézkedésekkel, amelyeket a jövő évi költségvetés tartalmaz, tovább tudjuk emelni Magyarországon a magyar emberek életszínvonalát. Ha rajtuk múlott volna, mármint az ellenzéki pártokon, akkor eddig sem történhettek volna meg azok a munkahelyteremtő intézkedések, amelyeknek köszönhetően 755 ezer új munkahelyet teremtettünk az elmúlt hét év során. Még emlékezhetnek rá tisztelt képviselőtársaim, akik 2010-ben is itt ültek a parlament széksoraiban, hogy amikor Orbán Viktor a miniszterelnöki beszédét elmondta, és kormányának a meghatározó, kiemelkedő céljai közt említette, hogy tíz év alatt egymillió új munkahelyet teremt a kormány Magyarországon, akkor erősen derült hangok hallatszottak az ellenzéki padsorokból, hiszen az ellenzéki képviselők, ahelyett, hogy komolyan vették volna, hogy Magyarország, a magyar emberek számára a biztonságuk mellett az egyik legfontosabb dolog az, hogy munkahelyekkel rendelkezzenek, önök nevettek rajta, és azt mondták, hogy ezek vállalhatatlan célkitűzések.
Nos, tisztelt ellenzéki képviselőtársaim, jól láthatják ma már önök is, hogy a 755 ezer munkahellyel betartottuk azt az ígéretünket, amelyet 2010-ben vállaltunk, időarányosan megteremtettük ezeket a munkahelyeket, sőt, ha ilyen ütemben nő a foglalkoztatás Magyarországon, mint ahogy az az elmúlt és az idei évben történik, akkor 2019-re, tisztelt hölgyeim és uraim, elérjük a teljes körű foglalkoztatást. És hogy Magyarországot megvédjük Brüsszellel szemben is, ahogy azt eddig is tettük, a kormány ezután is következetesen kiáll annak érdekében, hogy a következő hétéves fejlesztési időszakra vonatkozó támogatásokból egyetlen eurócentet se vehessenek el Magyarországtól azért, mert Magyarország a magyar emberek pártján van, a magyar kormánynak Magyarország az első, és Magyarország Kormánya, a magyar parlament fideszes és KDNP-s képviselői szavazatukkal mindenben támogatják a kormányt, amivel megvédi Magyarországot és a magyar embereket. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés