DR. BAJKAI ISTVÁN (Fidesz), a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársak! Tisztelt Államtitkár Úr! Minden jogállamban a választásoknak kiemelkedő szerepe van, hiszen a nép a hatalmát választott képviselői útján gyakorolja. A választás minden demokráciában ünnep, még ha azt is kellett megélnünk, hogy az ellenzék sokszor külföldi tanácsadók segítségével pusztító háborúként vezényelte és minősíthetetlen lejáratási kampánnyá akarta azt lealacsonyítani.A mi feladatunk, hogy biztosítsuk a választópolgárok részére, hogy szabad akaratuk a legteljesebb módon érvényesülhessen a választások során. A 2010-es kormányváltást követően megkezdődött hazánkban a közjogi berendezkedés átalakítása, amely az Alaptörvény elfogadását követően maga után vonta az egyes alapvető jogok gyakorlására, valamint a legfontosabb közjogi intézményekre vonatkozó szabályok megváltoztatását is. Ennek keretében került megalkotásra az új választási anyagi jog, majd a választási eljárásra vonatkozó szabályok kódexe.

A választási szabályok irányát alapvetően befolyásolta az Országgyűlés létszámának csökkentése, amelyet a korábbi 386 helyett 199 főben határozott meg az Alaptörvény. Kiemelkedően fontos nemzeti minimum került kialakításra azzal, hogy az Alaptörvény rendelkezései szerint a választójog gyakorlásának már nem előfeltétele a magyarországi állandó lakhely megléte, ez pedig lehetőséget teremtett arra, hogy a magyarság egészét lényegében megtagadó, a külhoni magyarságot ellenfélnek tekintő baloldali ellenzék hisztérikus tiltakozása ellenére az elszakított területeken élő magyar állampolgárok is részt vehessenek az anyaországi választásokon.

A baloldali ellenzék megtagadta a magyarság együvé tartozását, ezért engedjék meg, hogy idézzem számukra keresztény tanításunk egy fontos mondatát: ablue peccata non tantum faciem; mosd le a bűneidet, ne csak az arcodat!

Az anyaországi választásokon való részvétel lehetőségének a megteremtése, annak a választójogi rendszerbe történő beépítése szintén az új választási jogszabályok megalkotására várt.

Választási rendszerünk legnagyobb változása a vegyes rendszer megtartása mellett a korábbi háromcsatornás egyéni körzet, területi lista, országos lista választási rendszer helyett egy egyszerűbb és áttekinthetőbb kétcsatornás rendszer egyéni körzet, országos lista kialakítása volt. Ezenfelül a választási reform lehetőséget biztosított arra is, hogy az elmúlt húsz esztendő választásainak tapasztalatai beemelésre kerüljenek a választási rendszerbe, amely által mind a választópolgárok, mind a jogalkalmazók egy letisztult és gyakorlatorientált szabályozási rendszerrel találkozhatnak.

További alapvető változtatása a reformnak, hogy több olyan fontos kérdés is a helyére került általa, amely számos rendellenességet okozott a korábbi választásokon. Ezek a súlyos problémák olyan szintre jutottak el, amely már veszélyeztette a választások demokratikus jogszerűségét, erre több nemzetközi szervezet is felhívta a figyelmet.

Ezekre a problémákra megfelelő megoldások születtek, mint a súlyos eltérésekkel rendelkező választókörzetek arányosítása vagy az ajánlási rendszer visszásságainak megszüntetése. Ezek a lépések is rámutatnak arra, hogy az új választási rendszernek köszönhetően több évtizedes problémák megoldására került sor.

Az új állampolgársági törvény, valamint az új választási törvény olyan korrekciót végzett a politikai rendszerben, amelynek köszönhetően a külhoni magyarok is a politikai közösség részévé váltak. Az Alaptörvény nem követeli meg, hogy a választásra jogosultak állandó magyarországi lakhellyel rendelkezzenek, ezzel pedig megnyitotta az utat azon magyar állampolgárok előtt is, akik nem Magyarországon élnek.

Az országgyűlési képviselők választásáról szóló törvény preambuluma szerint az Országgyűlés garantálja, hogy a határainkon kívül élő magyar állampolgárok a politikai közösség részesei, viszont lényeges különbség, hogy amíg a Magyarországon lakcímmel rendelkező választópolgárok két szavazattal rendelkeznek, addig a külhoni magyarok egy szavazattal, kizárólag pártlistára szavazhatnak, és ezáltal valóban a politikai közösség részeivé váltak.

A Magyarország területén élő nemzetiségek parlamenti képviseletét a rendszerváltás óta eltelt több mint húsz esztendőben a korábbi kormányzatok egyike sem tudta megvalósítani. 2010-et követően, a második Orbán-kormány ezt a mulasztást is orvosolta. Az Alaptörvény rögzíti, idézem: „A velünk élő nemzetiségek a magyar politikai közösség részei és államalkotó tényezők. A magyarországi nemzetiségek nyelvét és kultúráját ápoljuk és megóvjuk.”

A nemzetiségek országgyűlési képviseletének anyagi jogi szabályait az országgyűlési képviselők választásáról szóló törvény részletezi. A törvény a névjegyzékbe történő felvételhez köti mind az aktív, mind a passzív választójogot, amelynek eljárási szabályait az új választási eljárásról szóló törvény tartalmazza.

További reformlépésként a központi választási szervek megújultak. A Nemzeti Választási Bizottság hét választott taggal rendelkezik és mandátuma kilenc évre szól. A parlamenti frakcióval rendelkező pártok és a jelölő szervezetek további tagokat bízhatnak meg a bizottságba.

A Nemzeti Választási Iroda lett a választási irodák hierarchiájában legfelső szinten álló szerv, amely felelős a választások állami feladatainak a megszervezéséért és lebonyolításáért. A Nemzeti Választási Iroda a kormányzattól való függetlenség megteremtése érdekében autonóm államigazgatási szervként működik.

Az új eljárásjogi törvény nagy hangsúlyt fektet a fogyatékkal élők joggyakorlásának elősegítésére. A mozgássérültek akadálymentes szavazóhelyiséget és fülkét használhatnak. Minden településen és minden választókerületben legalább egy ilyen kerül kialakításra. A látássérülteket Braille-írásos értesítővel és szavazósablonnal segíti a törvény.

Az új törvény rendelkezéseket tartalmaz a nemzetközi megfigyelő jogállására vonatkozóan is. Eddig ennek hiányában az Országos Választási Iroda vezetője intézkedésben határozta meg a nemzetközi megfigyelők működésének szabályait. A nemzetközi megfigyelőt a Nemzeti Választási Iroda veszi nyilvántartásba, legfontosabb jogai és kötelezettségei a következők. A választási eljárás teljes menetét figyelemmel kísérheti, a választási szervek munkájánál jelen lehet. A választási bizottságok irataiba betekinthet. Kérdést intézhet a választási szervek tagjaihoz, és felhívhatja azok figyelmét az általa tapasztalt rendellenességekre. A választási eljárást és a választási szervek tevékenységét azonban nem zavarhatja és nem befolyásolhatja, köteles pártatlanul végezni tevékenységét. Ezzel a részletes törvényi szabályozással is biztosított a választások tisztasága és átláthatósága.

Az új jogintézmények mellett érdemes áttekinteni azokat a hosszú ideje húzódó problémákat is, amelyekre az új törvény hatékony válaszokat adott. Az ajánlószelvény intézménye megszűnt, ajánlásokat ajánlóíven lehet gyűjteni. A többes pártpreferenciával rendelkező választópolgárok politikai véleményének kifejezésére is van lehetőség, hiszen a választópolgár nemcsak egy, hanem több ajánlást is leadhat érvényesen. Az ajánlóíven történő ajánlás a választópolgár adatainak védelmét is növeli az úgynevezett kopogtatócédulákkal szemben.

A magyarországi lakcímüktől távol, de belföldön tartózkodó választópolgárok továbbra is szavazhatnak azon a településen, ahol a szavazás napján tartózkodnak. Ennek módja azonban nem az igazolás, amely korábban számos visszaélésre adott okot. Az új jogintézmény elnevezése: átjelentkezés. Az átjelentkezés során a papíron kiadott igazolás helyett a választási iroda felveszi a szavazás napján máshol tartózkodó választópolgárt az érintett szavazókör névjegyzékére. Az átjelentkezés során biztosításra kerül, hogy az átjelentkezők a lakcímük szerinti egyéni szavazólapra szavazzanak. Ezzel a sok visszaélést okozó voksturizmus lehetősége megszűnt.

(19.20)

Minden, 2014-est megelőző választáson gondot okozott, hogy a szavazás napján a szavazókörben dolgozók miként élhetnek választójogukkal. Az új törvény ezért segíti a szavazatszámlálókat és a jegyzőkönyvvezetőket, ugyanis kérésükre annak a szavazókörnek a névjegyzékére kell őket felvenni, amelyben a szavazás napján dolgoznak.

Bár a választási jogorvoslati rendszer alapjai nem változtak, egyes korábbi problémákat a 2013-as törvény megszüntetett. Sok nehézséget okozott a választási bizottságok és a bíróságok által alkalmazott szankciók hatástalansága. A javaslat ezért bevezeti a bírság jogintézményét. Ha a választási bizottság a kifogásnak helyt ad, a jelenlegi jogkövetkezményeken túl a törvényben meghatározott esetekben bírságot szabhat ki. Bírság szabható ki többek között, ha a jelölt vagy a jelölő szervezet az ajánlóívekkel nem tud elszámolni vagy megsérti a kampányszabályokat.

Az új jogszabály megalkotása előtt nem volt rendezett az a helyzet sem, ha a választási szerv nem látta el a feladatait. A választási szervek hallgatása miatt ezért új, speciális eljárás kerül bevezetésre, ennek értelmében a hallgatás miatti kifogást a felsőbb szintű választási bizottsághoz lehet benyújtani. Amennyiben a Nemzeti Választási Bizottság eljárási kötelességének határidőn belül nem tesz eleget, a Kúria az erre irányuló kifogás megérkezésétől számított 3 napon belül megállapítja a jogszabálysértés tényét, és a Nemzeti Választási Bizottságot az eljárás soron kívüli lefolytatására utasítja.

Megállapíthatjuk, hogy az új választási eljárásról szóló törvény sok anomáliát orvosolt, alapjában reformálta meg a választási eljárást, amely mind a választási szervek, mind a választópolgárok számára demokratikusabb, egyszerűbb és életszerűbb szabályokat határozott meg.

A hatálybalépést követően már több szavazás is az új szabályok szerint került lebonyolításra. Az eltelt több mint négy esztendő alatt elegendő tapasztalat gyűlt össze ahhoz, hogy ahol szükséges, ott a választással kapcsolatos egyes törvényeket módosítsuk, finomhangolásokat végezzünk el. Dr. Patyi András professzor, a Nemzeti Választási Bizottság elnöke szóbeli beszámolójában a közjogi hagyományokat követve összefoglalta azokat a témaköröket, ahol a bizottság tapasztalatai szerint törvénymódosítás szükséges.

Képviselőtársammal együtt úgy láttuk, hogy elérkezett az ideje annak, hogy a választási szervek, valamint a saját magunk által tapasztalt szükséges változtatásokat az előttünk fekvő törvényjavaslatban megtegyük.

A szükséges módosítások a választási eljárásról szóló törvény mellett az országgyűlési képviselők választása kampányköltségeinek átláthatóvá tételéről szóló 2013. évi LXXXVII. törvény rendelkezéseit is érinti. Az utóbbi törvényhez kapcsolódó javaslat a kampányfinanszírozás jóhiszemű és tisztességes felhasználását és elszámolását elősegítendő előírja, hogy a pártlista részére járó állami kampánytámogatás visszafizetéséért az adott pártlistán szereplő valamennyi jelölt, illetve az adott párt, jelölő szervezet által állított valamennyi egyéni jelölt egyetemlegesen felel. A javaslat a fenti elv mentén előírja azt is, hogy az a párt, az a jelölő szervezet, amely az előző országgyűlési választások során folyósított állami kampánytámogatással nem számolt el a törvény szerint, nem tarthat igényt újabb kampánytámogatásra sem.

A választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvényt több helyen is módosítani kívánjuk. A választópolgárok számára talán a leginkább észlelhető probléma az átjelentkezők részére fenntartott szavazókörök előtti sorban állás volt. Nemcsak azok számára jelentett kellemetlenséget, akik hosszú ideig vártak arra, hogy élhessenek szavazati jogukkal, hanem az egész ország számára is hátrányos volt, hiszen ameddig az utolsó, sorban álló személy nem szavazott le, addig nem lehetett nyilvánosságra hozni a feldolgozott szavazatok állását az ország egész területén. A kormánypártok több alkalommal is próbálták orvosolni ezt a jelentős problémát, de a megoldás elfogadását az ellenzék minden esetben egyéb, nem a problémához tartozó, inkoherens feltételekhez kötötte.

A választási eljárásról szóló törvény 24. §-ának módosítása végre lehetővé teszi, hogy az átjelentkezéssel szavazásra kijelölt szavazókör szavazatszámláló bizottsága a főszabálytól eltérő, nagyobb létszámmal működjön, a választópolgárok szavaztatásának gördülékenységét elősegítő módon. A szükséges létszám bővítésére úgy kerül sor, hogy a helyi választási iroda vezetője a póttagok közül a szükséges számban további tagokkal egészíti ki a szavazatszámláló bizottságot, ha az átjelentkező választópolgárok vagy a mozgóurnát igénylő választópolgárok száma ezt indokolja.

Az említett probléma kialakulásához szorosan hozzátartozik, hogy a hatályos szabályozás szerint, ha a választópolgár a szavazás napján nem a magyarországi lakcíme szerinti szavazókör területén tartózkodik, a szavazást megelőző második napon délután 4 óráig kérheti, hogy azon a településen adhassa le a szavazatát, ahol a szavazás napján tartózkodni fog. A választópolgárok jelentős többsége az utolsó napra hagyja az átjelentkezési kérelem benyújtását, ami miatt a helyi választási szervek az utolsó pillanatokban tudják meg, hogy milyen létszámú átjelentkezővel kell számolniuk a választás napján. A határidő közvetlen lejárta előtt a hatalmas mennyiségű kérelem sok helyen éjszakába nyúló feldolgozási munkát követel meg a választási szerv dolgozóitól. Az említett problémák kezelésére a javaslat: a jelenlegi, a szavazást megelőző második napról a szavazást megelőző negyedik napra hozza előre a névjegyzék lezárásának időpontját, azaz módosul az átjelentkezési kérelem benyújtásának határideje, amely sokkal kiszámíthatóbb helyzetet teremt a választási szervek részére.

A központi névjegyzékkel kapcsolatos kérelmeket nagy számban kellett elutasítani a választási szerveknek formai hibák miatt. Erre való tekintettel a módosító javaslat egyszerűsíti a kérelmek formai követelményeit. Ennek keretében egyrészt a kérelmet elektronikus azonosítást követően benyújtó választópolgár esetében a javaslat a legszükségesebbekre csökkenti a megadandó személyes adatok körét. Ugyancsak egyszerűsíti a regisztrációt és a szavazást a magyarországi lakcímmel nem rendelkező választópolgárok esetében, ha kizárólag a személyi azonosítót, illetve az útlevélszámot lehet használni. Személyi azonosítóval ugyanis valamennyi honosított polgár rendelkezik, és egyszerűbb számsor, mint a honosítási okirat vagy az állampolgársági bizonyítvány száma. A külföldön élő, az egyszerűsített honosítást megelőzően állampolgárságot szerzett vagy kivándorolt magyar állampolgárok pedig jellemzően eddig is útlevélszámmal regisztráltak és szavaztak. A személyi azonosító és az útlevélszám kizárólagos használata egyúttal kizárja azt, hogy egy személy többször is, például honosításiokirat-számmal és személyi azonosítóval is szerepeljen a névjegyzéken.

A választási kampány tisztasága és a választópolgárok megfelelő tájékoztatása érdekében a javaslat előírja, hogy a politikai hirdetést közzétevő sajtótermék minden politikai hirdetésre vonatkozóan köteles közzétenni azt is, hogy a hirdetést kinek a megrendelésére teszi közzé. A javaslat az Alkotmánybíróság gyakorlata alapján kimondja, hogy akkor nem kell impresszumot elhelyezni a politikai hirdetésben, ha a politikai hirdetés tartalma alapján egyértelműen kiderül a politikai hirdetés által népszerűsített jelölt vagy jelölő szervezet kiléte.

Az egyes ellenzéki pártok részéről a közelmúltban tapasztalt szabálytalanságok megelőzése, legalábbis visszaszorítása érdekében a javaslat előírja, hogy abban az esetben, ha valamely sajtótermék politikai hirdetést kíván közölni, a választás kitűzését követő öt munkanapon belül az Állami Számvevőszékhez eljuttatja hirdetési szolgáltatásainak árjegyzékét, amelyet az nyilvántartásba vesz és honlapján közzétesz. A sajtótermék ugyanezt az árjegyzékét a honlapján is közzéteszi. Politikai hirdetés csak a nyilvántartásba vett árjegyzék által meghatározott ellenérték fejében közölhető. Ismét szeretném hangsúlyozni, hogy ezek a rendelkezések a választási kampány tisztaságát, a kampánycélú kiadások átláthatóságát szolgálják.

A hatályos szabályozás alapján a jelölt által összegyűjtött és ellenőrzésre átadott ajánlások vizsgálatáról hozott döntésről a választási iroda csak a jelölt nyilvántartásba vételére illetékes választási bizottságot tájékoztatta, a jelöltet nem. Jelen módosítás, orvosolva a hiányosságot, lehetőséget teremt arra, hogy az ajánlások ellenőrzésének eredményéről a jelölt is tájékoztatást kapjon külön kérelme esetén.

A 2018. évi országgyűlési választás egyik fontos kérdése volt az ellenzéki pártok jelöltjeinek egymás javára történő várható és tényleges visszalépésére tekintettel, hogy melyik az az egységes határidő, ameddig a jelölt jelöléséről joghatályosan lemondhat. Ezt a nyitott kérdést is kezeli az előttünk fekvő törvényjavaslat, amikor úgy fogalmaz, hogy akkor esik ki a jelölt lemondás útján, ha a szavazást legkorábban kezdő külképviseleten a szavazás megkezdésének törvény szerinti kezdő időpontjáig a jelölésről írásban lemond.

(19.30)

A választási bizottságok tagjainak megbízatásával kapcsolatban a 2018. évi országgyűlési választáson még problémát nem okozó, de az önkormányzati választáson már a működőképességet veszélyeztető helyzetet okozhat, hogy a hatályos szabályozás nem tesz különbséget az egyes választási típusok és bizottságok között a delegálásra jogosultak szempontjából.

Jelenleg az önkormányzati választáson egy független képviselőjelölt vagy polgármesterjelölt is delegálhat a helyi választási bizottság mellett a területi választási bizottságokba is tagot, amely olyan méretűvé duzzaszthatja a bizottságot, hogy az működésképtelenné válhat. Jelen törvénymódosítás orvosolja ezt a problémát azzal, hogy választási típusonként szabályozza a delegálás szabályait. Tehát a módosítási javaslat külön rendelkezéseket tartalmaz az országgyűlési választásokra, az Európai Parlament tagjainak választására, valamint a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választására.

A hatályos szabályozás szerint a területi választási bizottságok nem vesznek részt az országgyűlési képviselők választási eljárásában, ami miatt a Nemzeti Választási Bizottság mint központi választási szerv jelentős többletterheltséggel működött, hiszen az egyéni jelölt nyilvántartásba vétele és az ajánlóívek határidőben való visszaszolgáltatása miatt bírságot kiszabó nagyszámú döntésekkel szemben közvetlenül az NVB-hez lehetett jogorvoslattal fordulni. Jelen törvényjavaslat ezt a leterheltséget kívánja csökkenteni azzal, hogy az országgyűlési választási eljárásba beemeli a területi választási bizottságokat mint elsődleges jogorvoslati fórumot a korábban említett ügyek esetében. A változtatás nem jelent jogbiztonsági problémát, hiszen mindkét eljárás formalizált, a határozatok meghozatala során nincs mérlegelési jogkörük, ezért az ügyek eldöntése egyszerűbb megítélés alá esik. A területi választási bizottság másodfokú határozatai ellen benyújtott bírósági felülvizsgálati kérelmeket az általános jogorvoslati rend szerint az ítélőtáblák bírálnák el. A választási kampány során kihelyezett plakátok szabályozása jelenleg nem egyértelmű, nem ad megfelelően konkretizált rendelkezéseket a jogalkalmazó számára. Tekintettel arra, hogy érdemi korlátozás kizárólag taxatív megjelölt tárgyakra a kerítésre, valamint az épület falára szól, gyakran felvetődik a plakátkihelyezéshez mint a véleménynyilvánítás szabadságához való jog és a magántulajdonhoz való jog összeütközése.

Az általunk tárgyalandó törvényjavaslat az említett kérdés tekintetében is megnyugtató megoldást kíván nyújtani azzal, hogy a taxatív felsorolást kiveszi a törvényből, és nem határozza meg felsorolásban, hogy melyek lehetnek azok a tárgyak, amelyeken plakát kihelyezhető.

A relatív területi kampánytilalom szabályainak értelmezéséről szóló 11/2014. számú NVB-iránymutatásnak megfelelően a javaslatban kiegészítésre kerültek a kampánytilalomra vonatkozó rendelkezések. Ezek közül fontos kiemelni, hogy a szavazás napját megelőzően a szavazóhelyiségen, valamint a szavazóhelyiséget magában foglaló épületen kívül jogszerűen elhelyezett plakátok választás napján történő kint léte nem valósít meg kampánysértést.

Minden választás alkalmával felmerül a választók vélt vagy valós szervezett szállításának a problémája. A hatályos törvény is egyértelműen kimondja, hogy „a szavazóhelyiséghez történő szállításra nyilvános felhívás nem tehető közzé, szavazóhelyiséghez történő szállításra autóbuszos személyszállítás nem végezhető”. (Dr. Staudt Gábor: Mikrobuszszal. Z. Kárpát Dániel: Az nem autóbusz.) Viszont önmagában ez a rendelkezés jelenleg lehetőséget nyújt a szabályozás kijátszására, ezért a javaslat egy újabb bekezdéssel történő kiegészítése gondoskodik arról, hogy a tilalom ne lehessen megkerülhető.

Az új bekezdés az alábbiak szerint határozza meg a szavazóhelyiséghez történő szállításra való nyilvános felhívás közzétételének, valamint a szavazóhelyiséghez történő szállításra való felhívás fogalmát. Szó szerint idézem. „Szavazóhelyiséghez történő szállításra való nyilvános felhívás közzétételének minősül az olyan felhívás, nyilvános közlés vagy plakát, amely szavazóhelyiséghez történő szállítás megszervezésére hív fel, szavazóhelyiséghez történő szállítást elősegítő eszközt népszerűsít vagy annak használatára hív fel. Szavazóhelyiséghez történő szállításra való felhívásnak minősül a szavazóhelyiséghez való szállítás megszervezése, illetve a szavazóhelyiséghez való szállítást megszervező eszköz előállítása.” Ezekkel a pontosan körülírt definíciókkal remélhetőleg megszűnik a tilalom megkerülhetőségének lehetősége.

A 2018. évi országgyűlési választások eredménye által okozott sokk hatására több, a törvényhozásba bejutott ellenzéki pártban is felmerült annak a lehetősége, hogy a választóik képviseletét megtagadva lemondanak a mandátumukról még az Országgyűlés alakuló ülését megelőzően. Elég, ha csak Hadházy Ákos ámokrepülésére, bocsánat, ámokfutására gondolunk. (Derültség.)

Annak mikéntje, hogy ezt milyen formában teheti meg egy képviselő, nem volt a jogszabályban meghatározva. Ezt orvosolandó a javaslat kimondja, hogy a szavazás napját követően a mandátum Országgyűlés általi igazolásáig a megválasztott képviselő a Nemzeti Választási Bizottsághoz intézett írásbeli nyilatkozatával mondhat le.

A mozgásukban korlátozott személyeknek jelentős nehézséget jelent, hogy két kérelmet, ráadásul időben egymástól elválva kell eljuttatniuk a választási szervhez, ha lakóhelyüktől távol, átjelentkezéssel szeretnének szavazni. Gyakran előfordult, hogy az átjelentkező mozgóurna iránti igényét már akkor benyújtotta, amikor átjelentkezési kérelmét még nem bírálták el, vagy azt be sem nyújtotta a választási szerv irányába.

Az előttünk fekvő javaslat, tekintettel arra, hogy a választásra jogosult, mozgásában korlátozott választópolgár választójogát minél egyszerűbben gyakorolhassa, előírja, hogy ilyen esetekben a választópolgárt átjelentkezéssel át kell tenni a kijelölt szavazókör névjegyzékébe, és számára mozgóurnát kell biztosítani. A választói akarat érvényre juttatását akadályozta, hogy a 2014. évi és a 2018. évi országgyűlési választáson is nagyszámú levélszavazatot nyilvánítottak érvénytelenné az azonosító nyilatkozat helytelen kitöltése miatt. Megfogalmazódott az az igény, hogy a választói akarat érvényesítése érdekében csak az azonosításhoz feltétlenül szükséges adatok megadása legyen kötelező a levélszavazatok leadása esetén.

Javaslatunk szerint a választásra jogosult személy azonosításához nem lenne szükség az édesanyja nevének a megadására a jövőben, hiszen ezen adat megadása nélkül is egyértelműen beazonosítható a személy. A legtöbb hibát is ez az adattípus okozta, mert sokan nem édesanyjuk leánykori nevét tüntették fel a nyilatkozaton. Emellett a születési név megadásának hiányát vagy annak hibás megadását sem tekinti a javaslat az azonosító nyilatkozat érvénytelenségi okának abban az esetben, ha a választópolgár születési neve és viselt neve megegyezik.

Ebben a körben érdemes kitérni arra az esetre is, amikor több mint 4000 levélszavazat érvénytelensége került tévesen megállapításra arra hivatkozva, hogy azokat saját címzésű és nem előre gyártott borítékban adták postára, vagy mert sérült volt a boríték. Holott a választási eljárási törvényben egyetlen szó sem esik a borítékok elvárt formájáról, kinézetéről; a döntéshozó gyakorlatilag új, a jogalkotó által meg nem fogalmazott tartalmat adott a törvénynek, lényegében önhatalmúlag kiegészítette a választási eljárásról szóló törvényt. A jövőben ezért, hogy a választói akarat valóban érvényre juthasson, a javaslat konkrétan kimondja: „A lezárt belső borítékot és a kitöltött azonosító nyilatkozatot a választópolgár a) a külső borítékba, vagy b) bármely más, a Nemzeti Választási Iroda vagy bármely külképviselet címére megcímzett borítékba zárja.”

Tisztelt Képviselőtársaim! A törvényjavaslatot megismerve önök is láthatják, hogy egy átfogó, a jogalkalmazói iránymutatásokra épülő, az egész eljárási törvényre kiterjedő szakmai javaslatot tettünk le az asztalra. Ennek megfelelően kérem önöket, hogy szakmai javaslataikkal, építő észrevételeikkel és szavazataikkal támogassák ezt a törvényjavaslatot. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypárti sorokból.)

Forrás: parlament.hu