DR. HARANGOZÓ TAMÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Elsősorban Bajkai úrhoz szeretnék ismét szólni. Az előző kétpercesében azt említette, hogy a román nagykövetség elé vonultak annak idején, a 90-es évek elején. Segítsen nekem megfejteni, hogy ezen nagyon haladó és rendkívül korszerű törvényjavaslat értelmében a gyűlés megtiltásának okain belül a (3) bekezdés a) pont, „a diplomáciai vagy nemzetközi jogon alapuló egyéb mentességet élvező, Magyarországon tartózkodó személy vonatkozásában vállalt kötelezettség teljesítését akadályozza” pont alapján vajon a jövőben is meg lehete ezt tenni vagy nem. Ez egy elég objektív tiltó ok, mondjuk, azzal együtt, hogy az, hogy Magyarországon tartózkodó személy vonatkozásában vállalt kötelezettség teljesítését hogyan lehet akadályozni, ezt a költő itt sem mondja el nekünk, tehát nem tudom, milyen kötelezettséget vállal Magyarország, és azt mikor sértjük meg és mikor nem. Ennek az egész törvénynek ez a rákfenéje.Hátha az államtitkár úr segít nekünk megfejteni, hogy itt tényleg mire gondoltak, amikor ezt a mondatot leírták, de úgy nagyjából lehet érzékelni, hogy a diplomáciai mentességet élvezők valami külön elbánásban fognak részesülni a törvény elfogadása után. Tehát önök sem spontán, sem tervezett módon nem tudnak a román nagykövetség elé vonulni, ha éppen valamilyen rendkívüli okból ezt szeretnék megtenni, legalábbis így látszik. És az a baj, tudja, képviselőtársam, és ezért szörnyű ez az egész, amit itt most parlamenti vitának nevezünk, mert azért ezeket csak végig kéne gondolni, mielőtt egy ilyen törvényt elfogad ez az Országgyűlés, és nyilván az összes többi képviselő, aki most önök között nincs itt a Fidesz részéről, megkockáztatom, el sem olvassa ezt a javaslatot, be fog jönni két hét múlva, és meg fogja nyomni az igen gombot, miközben lehet, hogy valahogy egészen máshogy gondolja ezt a kérdést. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps az ellenzék soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés