DR. ZSIGMOND BARNA PÁL (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Nagyon röviden én is szeretném megköszönni a konstruktív hozzászólásokat, már amelyik konstruktív volt, de több konstruktív hozzászólás is volt, ezt külön szeretném még egyszer megköszönni. Szávay képviselő úrnak néhány pontban reagálnék az utolsó felszólalására. Ismételten ezt a klientúra szót használja, és ismételten ezt a ködösítést. Javasolnám, hogy a konstruktív hangulat szellemében a pozitív példát emeljük ki, és azt mondjuk, hogy a támogatások jó helyre mennek, átlátható a rendszer, jól működik a rendszer. Ez legyen az az üzenet, amit viszünk, mert ha igazán támogatjuk ezt az ügyet, ha igazán hiszünk benne, akkor ezt tartjuk fontosnak, és a 99,99 százalékos jót látjuk, és ha vannak esetleg hibák vagy olyan dolgok, amelyekkel nem értünk egyet, akkor azt meg lehet említeni. De arra kérném ismételten, hogy ne ködösítsünk, hogy klientúra van és egyéb, mindenféle negatív jelzőkkel illessük a rendszert. A pozitív jellemzőket hangsúlyozzuk, hiszen a hozzászólás másik felében ön is azt emelte ki, hogy milyen jó a rendszer, és milyen jól működik és milyen hatékonyan ez a politika.

Az OTP vonatkozásában főkonzulként tapasztaltam azt, hogy nagyon sokszor a magyar bázisú multik, akár az OTP, a MOL, a Richter és mások igyekeznek használni a magyar nyelvet akár a bankautomatákban, akár a banki szoftverben, akár a benzinkutaknál, eltérő a gyakorlat. Egyetértek azzal, hogy biztassuk a cégeket arra, hogy ne adják fel, mert sokszor pluszenergiát, pluszpénzt jelent, és ezért a hatóságoknál is sokszor vegzálják őket, merthogy erre vetemednek. Látjuk, hogy mennyire figyelik az OTP-t, nem engedték a román hatóságok azt sem, hogy megvásároljon egy másik bankot. Tehát mondjuk, egy ellenséges környezetben működnek sokszor ezek a cégek. Sokszor azt tapasztaltam, hogy helyi vállalkozók nem használják a magyar nyelvet, helyi magyar vállalkozók. Ez egy másik dimenzió.

Egyetértek azzal, hogy ezt szorgalmazzuk, és én azt láttam az OTP vonatkozásában, hogy azért mindent megtesznek azért, hogy a magyar nyelvet használják vagy legyen magyar nyelvű alkalmazott ott, ahol ez lehetséges, és nagyon sok magyar rendezvényt támogatnak ezek a magyar cégek, legyen szó OTP-ról, MOL-ról, Richterről vagy másokról. De egyetértek azzal, hogy szorgalmazzuk ezt a lépést mindenképpen.

A pénz minden ez pedig egy erős kifejezés. Nem szeretnék most itt belpolitikai dimenziókra térni, hogy a pénzért, hatalomért. Tehát én azt javasolnám, hogy az egyetértés szellemében hangsúlyozzuk azt, hogy a nemzetpolitika egyszerre tartja fontosnak a szimbolikus dimenziót és a gazdasági dimenziót, és egyszerre tartja fontosnak a hagyományok tiszteletét és a modernitást is. Azt gondolom, hogy azért sikeres a Fidesz-KDNP nemzetpolitikája, mert ezeket tudta ötvözni, egy olyan új dimenziót tudott behozni ebbe, ami egyszerre tartja fontosnak ezeket a dimenziókat. Ebben a konstruktív szellemben szerintem az lenne a célszerű, hogy találjunk olyan új fejezeteket, ahol együtt lehet működni, olyan új irányokat, ahol el tudjuk azt érni, hogy a határon túli magyarság is tudjon gyarapodni mind lélekszámban, mind pedig életfeltételeiben, életszínvonalában.

Ez a jogszabály is ezt célozza, úgyhogy mindenképpen kérném az önök támogatását ehhez a jogszabályhoz. Köszönöm a szót. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu