FARKAS SÁNDOR agrárminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Asszony! Az elmúlt évszázadból az intenzív szocialista nagyüzemi és nagyipari berendezések, beruházások súlyos környezeti terheket hagytak hátra. A rendszerváltást és a szovjet csapatok kivonását követően 1996-ban, ahogy ön is említette, az országos környezeti kármentesítési program kidolgozásakor valóban 35-40 ezer lehetséges szennyező forrást és potenciálisan szennyezett területet tartalmazott az első felmérés, ami az akkori ismeretek és elérhető adatok felhasználásával készült.Az OKKP keretében kidolgozott módszertan segítségével elvégzett országos számbavétel előrehaladásával a korábban becsült szám a hatósági helyszíni kivizsgálásoknak köszönhetően a felére csökkent. A 2002 és 2004 közötti időszakban a program keretében létrehozott KÁRINFO-nyilvántartásban „mára csak 15 ezer” potenciálisan szennyezett és szennyezett terület szerepelt a regiszterben. Az állami felelősségi körben a kormányzati munkamegosztásnak megfelelően kidolgozott tárcaalapprogramok elindításával és a hatályos jogszabályokban megerősített „szennyező fizet” elv érvényesítése alapján megkezdett kármentesítések során 2015-ig 1100-ra csökkent a nyilvántartott szennyezett területek száma.
A környezetvédelmi hatóságoktól kapott legfrissebb adatközlés szerint 885 folyamatban lévő kármentesítési hatósági ügyben zajlik hatósági eljárás, amiből 131 esetben javasolták az állami szerepvállalást. A 885 folyamatban lévő ügy egyike, ahogy a képviselő asszony által is felvetett probléma, a gyömrői egykori Pevdi Vegyipari Kft. környezetszennyezésének ügye sem ismeretlen a környezetvédelmi hatóságok előtt, de az állami feladatok elmulasztásáról jelenleg szó sem lehet. A jogerős hatósági kötelezett címzettje a területet használó vállalkozás, az ügy folyamatban lévő hatósági eljárás alatt van. Gyömrő belterületén kertes lakóházi övezetben az egykori Pevdi Vegyipari Kft. festékipari kötőanyagok, epoxigyanta és más vegyipari termékek gyártásával foglalkozott, és tevékenységével a terület elszennyeződését okozta. 2004-ben egy tartálytörésből fakadó környezetszennyezést követően a vegyipari vállalkozás tevékenységét a hatóságok felfüggesztették, majd a vállalkozás 2011-ben felszámolásra került.
(9.50)
A gyárterületen nagy mennyiségű ipari hulladék és szennyezett anyag maradt fenn, ennek felszámolására az új adásvételi szerződésben az új vállalkozó ezt átvette, illetve tudomásul vette. A környezeti károk felszámolását az új tulajdonos, ahogy említettem, a környezetvédelmi hatóság felügyelete mellett megkezdte, a veszélyes ipari hulladékokat elszállította, és a telephely kármentesítési tényfeltáró vizsgálatait szakértői vállalkozás bevonásával 2012-ben elvégezte. Így megállapítható, hogy a szennyezett felszín alatti víz felszíni vetülete mintegy 3,7 hektár, a kármentesítési beavatkozás során a közelítőleg 35 ezer köbméter szennyezett talajt, továbbá 1,6 hektáron pedig felszín alatti vizet kell majd megtisztítani.
A szennyezett területek országos felmérése, nyilvántartása és a feltárt kockázatok kezelését célzó beavatkozások végrehajtására létrehozott OKKP-program keretében 1996 óta közel 600 állami felelősségi körben elvégzett kármentesítési intézkedés történt, mintegy 232 milliárd forint költségvetési forrás felhasználásával. A kormány az elmúlt időszakban, 2010 óta évi 10-15 milliárd forintot fordít az állami kármentesítési feladatokra. Ezen túlmenően az uniós források felhasználásával a 2010-14 közötti időszakban 23 darab ismert és már feltárt szennyezett területen történt eredményes kármentesítési beavatkozás. Ilyen például, nem sorolom végig: Nyíregyháza, Rajka, Zirc, Taszár, Sármellék, Szolnok, Eger mintegy 39,3 milliárd forint értékben.
A 2014-20-as uniós programozási időszakban pedig további több mint 57 milliárd forint áll rendelkezésre olyan régóta megoldásra váró kármentesítési feladatokra, mint például Szekszárd lőtéri vízbázis, Esztergom Strázsa-hegy, Mezőhegyes, Peremarton, Berhida. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.)
Szeretném a tisztelt képviselő asszonynak azt a számot is elmondani, hogy közel 111 milliárd forintot fordított a kormányzat 2010 óta ennek a feladatnak a végrehajtására. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés