KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Legelőször is most szeretném megköszönni Hubay György képviselőtársamnak, aki a Fidesz-frakció képviseletében támogatásáról biztosította a javaslatot, valamint Móring József képviselőtársamnak, aki a KDNP támogatásáról biztosította a javaslatot, tehát az ő hozzászólásukat és támogatásukat szeretném megköszönni most itt az általános vita lezárásaként, és kérem, hogy a szavazásnál is támogassák a javaslatot.Azért kértem szót a vita közepén, hogy legyen módunk arra, hogy tényleg azokat a nézeteket, amelyek ennek a kérdésnek a megoldásához szükségesek, kölcsönösen elmondhassuk és érvelhessünk emellett. Sajnálom, hogy a jó szándékot vonják kétségbe az ellenzéki képviselőtársaim.
Szeretném leszögezni azt, hogy a hajléktalan emberek méltóságát nem azzal segítjük álláspontom szerint, hogy hagyjuk, hogy az utcán éljenek, hanem azzal, hogyha megfelelő körülményeket és hozzáférhető ellátórendszert biztosítunk az ő számukra. Tiltásra pedig azért van szükség, hogy azokkal szemben, akik szántszándékkal nem veszik igénybe az ellátórendszert, el lehessen járni. A kormány úgy tud segíteni ezeknek az embereknek, hogy hozzáférhető ellátórendszert biztosít a számukra. Ezt a rendszert a kormány eddig is biztosította, és a jövőben is ezt fogja tenni. A jövő évi költségvetés kapcsán elmondható, hogy a szociális terület forrásaiban továbbra is biztosított a szolgáltatások finanszírozása.
Még engedjék meg, hogy Z. Kárpát Dániel képviselő úr második vagy harmadik, nem is tudom, hányadik, talán utolsó felszólalására reagáljak itt a devizahitelesekkel kapcsolatban, amikor elmondta, hogy mi mindent megtettek ezért. Én azt gondolom, hogy ha visszatekintünk a 2010-et követő időszakra, akkor azt mondhatjuk, hogy nekünk, kormánypárti frakciónak és a kormánynak az egyik legfontosabb feladata az volt, hogy a magyar embereket a devizahitel-csapdából kiváltsuk. Ebben nagyon sok mindent tettünk az árfolyamgáttól kezdve az átváltásig, és én azt gondolom, hogy ezen a területen nagyon fontos eredményeket tudtunk elérni, és nagyon sok embernek tudtunk segíteni ennek a kérdésnek a megoldásában.
Visszatérve még a jelen törvényjavaslatra, hiszen most a T/708. számú törvényjavaslatról beszélünk, ami a 2012. évi II. törvény, a szabálysértési törvény módosításáról szól, szeretném megköszönni a vitában részt vevő képviselőknek a hozzászólását, azoknak is, akik talán indulatosan szóltak hozzá. Abban bízom, hogy ez a vita is hozzájárult a megoldáshoz.
A benyújtott javaslatok, a módosító indítványok, ha lesznek ilyenek, azzal kapcsolatban azt tudom mondani, hogy érdemben mérlegeljük őket, hiszen egy nagyon súlyos probléma megoldására vállalkoztunk a tekintetben, hogy az Alaptörvény hetedik számú módosításával kapcsolatban hozzáigazítjuk a szabálysértési törvény rendelkezéseit, illetve hozzájárulunk annak a problémának a megoldásához, hogy emberek életvitelszerűen a közterületen a jövőben, a törvény hatálybalépését követően ne éljenek. Ehhez kérem minden képviselőtársam támogatását. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. Köszönöm szépen. (Szórványos taps a kormánypárti sorokból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés