NACSA LŐRINC, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Országgyűlés! Azt gondolom, hogy az elmúlt években különböző sajtótermékekben, felhasználók általi szavazásokban, különböző internetes oldalakon végzett közvélemény-kutatásokban láthattuk azt, hogy milyen előkelő helyeket jelzett Magyarország mint egy turisztikai célpont, milyen előkelő eredményeket ért el Budapest, vagy akár milyen előrelépés történt a TripAdvisor nevű oldalban a Parlament épületének mintegy kiemelt turisztikai célponttá válásával. Hogy mi is járult hozzá ahhoz, hogy Magyarország megrendezhesse a turizmus világnapját? A turizmus, ahogy elhangzott már korábban is, jelentős mértékben járul hozzá Magyarországon a gazdaság élénkítéséhez és a munkahelyteremtéshez. A KSH adatai szerint a turizmus gazdasághoz való közvetlen hozzájárulása a GDP 6,4 százaléka, és a közvetett hatásokat is magába foglaló hozzájárulás pedig, ahogy ezt is elmondta képviselőtársam, 10,3 százaléka volt már tavaly. A turisztikai ágazatokban betöltött állások száma 412 ezer fő, a turizmus közvetlenül a munkahelyek 10 százalékát generálta, és a közvetett hatásokat is összesítve 13 százalékát adja a nemzetgazdasági foglalkoztatottságnak a turizmus.

A Magyar Nemzeti Bank adatai szerint 2017-ben a nemzetközi utazásokból 5,5 milliárd euró devizabevétel származott, 7 százalékkal több, mint 2016-ban. Mivel a magyarok által külföldön elköltött összeg ennél kevesebb, a turizmus 3,3 milliárd euróval javította a fizetési mérleg egyensúlyát a 2017-es évben.

A turizmus teljesítménye 2010 óta évről évre rekordokat dönt Magyarországon, a 2017-es év pedig minden idők legjobb turisztikai éve volt. Az év során a kereskedelmi szálláshelyet igénybe vevő vendégek száma 11,9 millió fő, közel 12 millió fő volt, az általuk eltöltött vendégéjszakák pedig, mint hallhattuk már, közel 30 millió éjszaka volt. A 2017-ben regisztrált vendégéjszakák száma a 2010-ben mért adatokhoz képest összesen 52,2 százalékkal emelkedett, ami a belföldi 49,2 százalékos és a külföldi 55,4 százalékos növekedésnek is köszönhető.

2017-ben a kereskedelmi szálláshelyek bruttó szállásdíjbevételei 277,9 milliárd forintot tettek ki, a vendégéjszakáknál is dinamikusabban nőttek, a 2016-os képest is 16,8 százalékkal. A kereskedelmi szálláshelyek összes szállásdíjbevételének 89 százaléka szállodában keletkezett.

A szállásdíjbevételek mellett 2017-ben a kereskedelmi szálláshelyek bruttó 92 milliárd forint vendéglátásból és további 97 milliárd forint egyéb szolgáltatásból származó bevételt is realizáltak. Így a kereskedelmi szálláshelyeken összesen több mint 466 milliárd forint bruttó bevétel keletkezett. Így elmondhatjuk, hogy 2010-hez képest a szállásdíjbevételek terén 114,5 százalékos növekedés figyelhető meg. A külföldiek 116,4 százalékkal, a belföldiek pedig 111,5 százalékkal többet költöttek szállásdíjra.

A magyarországi turizmus növekedése a 2018-as esztendőben is töretlenül folytatódik. A KSH legfrissebb előzetes adatai szerint a 2018. január-márciusi időszakban a kereskedelmi szálláshelyet igénybe vevő vendégek száma 11,2 százalékkal, az általuk eltöltött vendégéjszakák száma 10,8 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva. 2,2 millió vendég 5,1 millió vendégéjszakát töltött el a kereskedelmi szálláshelyeken. Tehát még minden idők legjobb turisztikai évéhez képest is már idén 11 százalékos növekedést tapasztalhatunk.

2018 első negyedévében a kereskedelmi szálláshelyek bruttó szállásdíjbevételei 46,7 milliárd forintot tettek ki, a vendégéjszakák számánál is dinamikusabban nőttek a bevételek. A vendéglátásból és egyéb szolgáltatásokból származó bevételeket is figyelembe véve a kereskedelmi szálláshelyeken összesen 86,2 milliárd forint bruttó bevétel keletkezett. Tehát elmondható, hogy a belföldi turizmus tekintetében 2017-ben a belföldi vendégek száma 6,2 millió fő volt, az általuk eltöltött vendégéjszakák száma 14,8 millió éjszaka. A 2009-től folyamatosan tapasztalt növekedésnek köszönhetően a 2017-ben regisztrált belföldi vendégéjszakák száma a 2010-ben mért adatokhoz képest összességében 49,2 százalékkal volt magasabb. Nyilvánvaló és egyértelmű, hogy köszönhető ez annak a jelentős bérnövekedésnek, aminek szemtanúi lehettünk az elmúlt években, hiszen egyre több állampolgár, honfitársunk engedheti meg magának a különböző szállodákban való pihenés lehetőségét.

Magyarország számára a mostani, 2018. szeptember 27-én, Budapesten megrendezendő turizmusvilágnap, 2018 központi rendezvényének budapesti megrendezése különösen értékes. Egyrészt üdvözöljük, hogy újra Európában lehet ez a rendezvény, és üdvözöljük, hogy Budapesten lehet ez a rendezvény, mivel a hazai turizmus szereplőinek és a belföldi desztinációknak nemzetközi szakértői közösség előtt is alkalmuk nyílik a bemutatkozásra, különböző szakmai kapcsolatok kialakítására és egyben a kapcsolódó turisztikai infokommunikációs vállalkozásoknak is a tudásmegosztásra.

A budapesti megrendezés erősíti Magyarország és Budapest biztonságos és vonzó turisztikai célpont képét, amely könnyen elérhető a világ valamennyi részéből, s fejlett infrastruktúrával, világszínvonalú szolgáltatásokkal várja a turistákat és természetesen a világnap, a konferencia résztvevőit is.

Ebben a megállapodásban a nemzetközi konferenciák megrendezése tárgyában kötött nemzetközi szerződésekhez hasonlóan Magyarország különböző kiváltságokat, mentességeket biztosít a Turisztikai Világszervezet és személyzete tagjai számára. Számunkra nagy öröm, hogy Budapesten kerül megrendezésre a világnap, ezért a KDNP-frakció támogatja a törvényjavaslatot. Köszönöm szépen. (Szórványos taps a kormánypárti sorokból.)

(10.40)

Forrás: parlament.hu