POTOCSKÁNÉ KŐRÖSI ANITA, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Nagy öröm a Jobbiknak az, hogy a turizmus világnapjának a 2017-es pályázat alapján 2018-ban Budapest adhat helyet. Hallottuk az előterjesztőtől, hogy ennek a pályázata 2017-ben megtörtént. Én kerestem a 2018-as költségvetésben az erre vonatkozó sorokat, hogy megtudjuk, hogy mennyibe is kerül ennek a megrendezése Magyarországnak, és sajnos nem találtam, úgyhogy bízom benne, hogy majd erre is információkat fogunk kapni, hiszen a megállapodásban, amely a törvényjavaslatban szerepel, egy utalás történik arra, hogy kiegészítő megállapodásban fogják majd rögzíteni a pontos hozzájárulást, hogy ez a világnap itt méltóképpen megünneplésre kerüljön, és ez a konferencia nemcsak a turizmusnak, hanem az ahhoz kapcsolódó szakmai szervezeteknek a nemzetközi kitekintése legyen.Ahogy az előbbiekben is hallhattuk, ez a húzóágazat, a turizmus nagyon fontos Magyarországnak, hiszen az, hogy közvetlenül a GDP 6,4 százalékát és közvetetten pedig több mint 10 százalékát adja a turisztikai ágazat, és nem kevesebb az a 412 ezer fő, akik közvetetten dolgoznak ebben az ágazatban, azoknak is segít, hogy nemzetközi kitekintésben is méltó helyet foglaljon el Magyarországon a turizmusnak ez a világnapja.
Bízom benne, hogy a szeptember 27-ei rendezvény Magyarországnak egy újabb kiugrási pontot jelenthet, és még jobban elhelyezi Magyarországot és azon belül Budapestet, de bízunk benne, hogy a többi turisztikai desztinációt, így a Balatont is méltóképpen helyre teszi, és még többen fognak hazánkba látogatni, még jobban kitágul a világ mindenki számára, akik ezen a konferencián részt vesznek, és további vendégéjszakaszám-bővülés lehet Magyarországon. Köszönöm szépen. (Szórványos taps a Jobbik padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés