SZÁVAY ISTVÁN (Jobbik): Köszönöm szépen a válaszokat, államtitkár úr. Három rövid reakció. A világért nem akarom meghazudtolni önt, de nekem ez az 1 milliárd forint borzasztó kevésnek tűnik. (Potápi Árpád János: Annyi!) Nem tudom, 1 milliárd forintból hogyan lehet, nem tudom, hány tíz vagy száz iskolát elműködtetni. De egyébként nem az összegről volt itt szó, államtitkár úr, hanem az elvről, ezt kérem, hogy értse meg. Tehát az tök jó, hogy nekünk van erre 1 milliárd forintunk, a magyar államnak, meg legyen is erre, hogyha erről van szó; én azt kifogásoltam, államtitkár úr, hogy a miniszterelnöknek nem az volt a természetes, hogy leül a legnagyobb országos, közép-európai cimborájával, és azt mondja neki, hogy tisztelt miniszterelnök úr, Robert, kedves bátyám, ne csináld már ezt, légy szíves; értem én, hogy nem erről van szó, meg racionalizálás, meg más iskolákat is érint, meg s a többi, de amit te itt akarsz, annak az a lényege, hogy hazavágod a magyar kisiskolák harmadát. És a miniszterelnök azt mondta, hogy ezt nem csinálja meg, merthogy egy ilyen üggyel nem mehet oda a szlovák miniszterelnökhöz csak akkor nem tudom, hogy mivel mehet oda, hogyha ezzel nem. A szándék és a hozzáállás itt a kérdés és a problémám ezzel, ami volt.
Azt üdvözlöm, és nagyon örülök neki, és amiben mi itt ellenzékből ebben a küzdelmében tudjuk az államtitkár urat támogatni, hogy a nevelési-oktatási támogatások rendszerével legyen valami, azt én bátran megígérem, hogy meg fogjuk tenni a magunk részéről. De azért járjunk el óvatosan, mert az a rendszer, amit ön mondott, az a bizonyos alapítvány a Pázmány Alapítvány volt a Felvidéken, amit a szlovák állam ellenállása miatt kellett megcsinálni, azért az legyen jó példa, annak a működési visszásságai, hiszen akkor nem tudtak közvetlenül eljutni ezek a pénzek a családokhoz, hanem ez az alapítvány költötte el, aminek aztán az lett a vége, hogy az alapítványban részt vevő meg közelálló szülőknek a ruhaboltjából 15 eurós tornatrikókkal ruházták fel a gyermekeket több százasával, meg olyan dolgokat vásároltak, amikre nem is volt feltétlenül szükség, de legalább néhány vállalkozó jól járt ezzel. Tehát azért legyen példaként előttünk az, hogy az sem volt föltétlenül egy jól működő modell!
Keressük és kutassuk meg akkor azt, vagy vitassuk meg vagy vitassák meg az érintettek, hogy hogyan lehetne ezt a kérdést jobban csinálni, és mi lenne az az összeg, amely valóban segítség lenne külhonban arra vonatkozóan, hogy a magyar családok magyar iskolába írassák a gyermekeiket. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik és az LMP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés