DR. LÁSZLÓ IMRE (DK): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A kormány most arra készül, hogy kancellárokat vagy ahogy Varga Mihály fogalmazott költségvetési felügyelőket ültessen a kórházak nyakára. A kórházak 70-80 milliárd forint adósságot halmoznak fel minden évben, és önök most úgy tesznek, mintha ez a kórházak felelőtlen gazdálkodásának lenne az eredménye, holott ez éppen fordítva igaz. Mivel önök kevesebb pénzt adnak a gyógyítás valós költségeinél, a kórházaknak adósságba kell verniük magukat, hogy a betegeket elláthassák. Nem a kórházak felelőtlenek, hanem az a kormány, amely nem biztosít elegendő pénzt a költségvetésben. Kérdezem hát a kormányt, mégis mi értelme van ebben a helyzetben kancellárokat küldeni a kórházakba pénz helyett. Ők majd eldöntik, hogy kit lássanak el, és kit nem? Majd meghatározzák, hogy egyes embereket ne gyógyíthassanak, nehogy adósság keletkezzen?Tisztelt Ház! Én 16 éven át voltam kórházigazgató, tehát pontosan tudom, hogy miről beszélek. De ha nekem nem hisznek, legalább hallgassák meg a saját egészségügyi államtitkárukat, aki szintén kórházigazgató volt. Nagy Anikó nem véletlenül nyilatkozta azt a Magyar Hírlapnak, hogy károsnak tartaná a kórházi kancellárok rendszerét, mert ő is tudja, én is tudom, de önök is tudják, hogy nem újabb pártkatonák kellenek az egészségügybe, hanem pénz. De hadd idézzem önöknek a Magyar Nemzeti Bank egészségügyi finanszírozási rendszerével kapcsolatos csomag, javaslat megállapítás 1. pontját: valós költségekre épülő állami finanszírozási rendszer kialakítása. Tehát még Matolcsy György is elismeri, hogy a kormány jelenleg nem fizeti meg a kórházaknak a gyógyítás valós költségeit.
Kérdezem tehát (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), hogy miért mennek szembe a szakmával, az MNB javaslatával, sőt a saját államtitkárukkal is. Miért akarnak továbbra is kancellárokat küldeni a kórházakba? Érdeklődéssel várom a válaszát. (Taps a DK soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés