FARKAS GERGELY (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Tizenegy év, ennyi ideje nem emelte a kormány a hallgatói tanulmányi ösztöndíjak keretösszegét, miközben a diákok költségei, az albérlet, az utazás, az étkezés, a tankönyvek ára folyamatosan növekedett. A Jobbik számtalanszor hangot adott annak, hogy ez a helyzet tarthatatlan, ugyanis mindez kihat a továbbtanulásra is, sokan azért nem kezdik el tanulmányaikat, mert nincsen rá anyagi fedezetük, és nem is akarnak eladósodni. A tanulmányi ösztöndíj minimumösszege jelenleg nem lehet kevesebb a hallgatói normatíva 5 százalékánál, ami 6 ezer forintot jelent, és sok esetben tényleg nem sokkal többet kap egy egyetemista ennél az összegnél. Önök szerint egy ilyen ösztöndíj mennyire motiváló, és hogyan lehet normális körülmények között folytatni a tanulmányokat úgy, hogy a legvisszafogottabb becslések szerint is egy átlagos egyetemista kiadása havonta 50-60 ezer forintra tehető?
Tisztelt Államtitkár Úr! Ugyanakkor az az örömteli helyzet állt elő, hogy gyakorlatilag ebben a kérdésben a kormánypártok ifjúsági szervezetei is osztják a Jobbik véleményét, sőt tavaly a felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár is azt mondta, idézem, hogy adóssága ez a kormánynak. A legutóbb pedig, pont két napja, most szombaton, az EFOTT-on egy kerekasztal-beszélgetés folyamán ismerte el a két kormánypárti ifjúsági szervezet vezetője, hogy igazunk van ebben, és ők is támogatják ezt a lépésünket. Az más kérdés, hogy annyira súlytalanok, hogy ennek ellenére sem tudnak előrelépést elérni a saját kormányuknál.
Az ösztöndíjemelés csak szándék kérdése, a HÖOK által kidolgozott egyszeri, 40 százalékos emelés körülbelül 12 milliárd forintos többletkiadást jelentene az államnak, ami bőven futná a költségvetésből.
Tisztelt Államtitkár Úr! Kérdésem konkrétan a tanulmányi ösztöndíjakra vonatkozik, ezért kérem, válaszában ne a szociális vagy egyéb, kiválósági ösztöndíjakról beszéljen. Kérdezem tehát, hogy miért nem voltak képesek több mint két kormányzati ciklus alatt megemelni a felsőoktatási tanulmányi ösztöndíjakat, miközben öt év alatt 32 stadion fejlesztésére szavazott meg több száz milliárdnyi forrást a kormányzat. (Az elnök csengetéssel jelzi az időkeret leteltét.) Várom érdemi válaszát. (Taps a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés