SCHMUCK ERZSÉBET, az LMP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Köztársasági Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Ugyan már 2018-at írtunk, de a NÉS elfogadásának állandó halogatása miatt megállt az óra 2014-ben. Ekkor még azzal büszkélkedett a stratégia, hogy a 2014-es adatok szerint Magyarország 48 százalékkal alacsonyabb ühg-kibocsátással rendelkezik, mint az ENSZ éghajlatváltozási keretegyezményébe foglalt bázisévben, és 40 százalékkal alacsonyabb az ühg-kibocsátás, mint 1990-ben. Ugyanakkor az Eurostat legutóbbi, az EU-tagállamok 2017. évi energetikai eredetű szén-dioxid-kibocsátásairól szóló becslése szerint Magyarországon 6,9 százalékkal nőtt a kibocsátás az előző évhez képest. A szén-dioxid-kibocsátás tekintetében pedig 2015-től évente átlagosan 5,6 százalékos növekedés könyvelhető el, amely meghaladja a hazai GDP ez idő alatti 2-4 százalékos növekedési ütemét. Vagyis a magyar karbonintenzitás romlik, fenntarthatatlan pályát mutat.Ez a tény világossá teheti mindenki számára, hogy a NÉS-2 elavult, más helyzetre tervezték, mint amely megalkotása után előállt. Egy növekvő pályán teljesen más a feladat, mint egy korábban csökkenést mutatón. Akár ezen a ponton rövidre is zárhatnám a mondandóm, kérvén a tisztelt Országgyűléstől, hogy a kormányt kérje fel új, a megváltozott helyzethez igazodó stratégia elkészítésére. Így én most egy új stratégiához, ami valóban ambiciózus és előremutató, szeretnék hozzájárulni.

Először is egy fontos szemléleti kérdésre hívnám fel a figyelmet, és kérném is ennek a határozati pontnak a módosítását. A határozati javaslat 2.1. pontja a következőket fogalmazza meg: „Az éghajlatváltozás egyike azoknak a környezeti, társadalmi, gazdasági kihívásoknak, amelyek közvetlenül befolyásolják az emberek létfeltételeit és életminőségét, veszélyeztetik a természeti erőforrások és ökoszisztéma-szolgáltatások készleteit és minőségét, károsítják az épített környezetet és infrastruktúrát, akadályozzák a kiemelt közszolgáltatásokhoz történő biztonságos és zavarmentes hozzáférést. A fenti hatások összessége miatt az éghajlatváltozás jelentős akadályát képezi a fenntartható fejlődésnek.”

Nos, tisztelt képviselőtársaim, talán másoknak is feltűnik az a visszásság, hogy egy olyan problémával állunk szemben, amelyet mi okoztunk, és ahelyett, hogy a magunk helytelen viselkedését ostoroznánk, önmagunkat utasítanánk helyes cselekvésre, az éghajlatváltozást hibáztatjuk.

(12.00)

A javítás így hangozhatna: az éghajlatváltozás további romlásának megelőzése az éghajlatváltozás hajtóerőinek így a túlzott fogyasztási igényekből származó növekvő primeranyag-felhasználásnak és üvegházgáz-kibocsátásnak, továbbá az ökoszisztémák lerontásának sürgős kezelését igényli, az emberi társadalom alapvető létfeltételeinek biztosítása érdekében.

Másodszor: szükségesnek tartom annak tisztázását, hogy ma már véglegesen és bizonyítottan megbukott az a mítosz, hogy a gazdasági növekedés és a környezeti terhek csökkentése szétválasztható, hiszen globálisan a primeranyag-felhasználás sokkal erőteljesebben növekszik, mint a gazdaság kibocsátása.

Hazánk esetében a szétválás illúziója egy korábbi nagymértékű gazdasági szerkezetátalakításból táplálkozott, amelynek pozitív hatásai tudomásul kell vennünk mára lecsengtek, másrészt abból a hibás számbavételezésből, amely máig nem veszi figyelembe a hazánk által elfogyasztott, de határainkon túlról származó erőforrások környezeti terheit az ökológiai hátizsákra utalok , márpedig a hazai gazdaság számos területen hagy környezeti terhet maga után határainkon kívül. Az összeszerelő gazdaság behozott nyersanyag- és félkész áruinak itthoni végfelhasználása, valamint az importált elektromos energia kibocsátásai két olyan jelentős tétel, amely a hazai társadalom karbonlábnyomához tartoznak, különösen akkor, ha az import villamos energiát főként lengyel, ukrán és cseh széntüzelésű erőművek biztosították.

A nemzetközi igazságosság értelmében az alacsonynak tartott egy főre jutó szén-dioxid-kibocsátás ezek nélkül is túlzottan magas érték, különösen annak fényében, hogy a hazai karbonelnyelő kapacitások elenyészők a hazai kibocsátáshoz képest. Tisztelt Ház! A saját kibocsátásunk elnyeléséhez 12,5 millió hektár erdőre lenne szükség, de mint tudjuk, csak 2 millió hektár áll rendelkezésünkre. Ez jóindulattal számolva is kibocsátásaink hatodát tudja elnyelni, vagyis még annyit sem, amennyit globálisan egy főre számolva 2050-re el kellene érni. Ez 2 tonna lenne. Mindebből jól látszik, hogy a világ más helyein lévő szárazföldi és tengeri nyelőkre hagyatkozhatunk csak, amelyek túlterhelésének ilyen módon magunk is a részesei vagyunk.

Harmadszor: a NÉS a szektorális integrációt úgy kívánja megvalósítani, hogy a meglévő ágazati stratégiákba, tervekbe és programokba kívánja beépíteni az éghajlatvédelmi szempontokat. Egy ilyen megoldás csak akkor lenne helyénvaló, ha a különböző létező szektorális stratégiák alapvető célkitűzései eleve éghajlatbarátok lennének, ám tapasztalatból tudjuk, hogy az éghajlatvédelmi és más környezeti érdekek rendre alulmaradnak a gazdasági érdekekkel szemben. Helyesen: a NÉS-nek kellene megfogalmazni az ágazatok számára, hogy azok célkitűzéseiben milyen módosításokat kellene végrehajtani. A jelenlegi formában az éghajlatvédelmi szempontok mellékesek és a különböző ágazati céloknak alárendeltek. Kirívó példa a meglévő energiastratégiához való igazodás, amely követi az atom-, szén-, megújulóenergia-összetételre vonatkozó elképzelést.

Ez az LMP számára teljesen elfogadhatatlan, mivel az atomenergia nem vállalható hosszú távú biztonsági kockázat, amely az éghajlatvédelemre hivatkozva környezeti átterheléseket hoz létre. Továbbá tisztaszén-technológiák sem léteznek környezeti költségek nélkül, valamint az atom-szénre épülő rugalmatlan energiastruktúrák nagyban akadályozzák a megújulók rendszerbe állítását. Az LMP az ország éghajlatbarát energiajövőjét elsősorban az energiatakarékosságon, energiahatékonyságon és a megújuló energiák kizárólagos alkalmazásán keresztül képzeli el.

A stratégiában felsorolt cselekvési irányok nagyon puhának bizonyulnak a probléma kezelésére, nincsenek kellő ösztönzők a teljes primer fosszilis energia felhasználásának csökkentésére, annak teljes kivezetésére, illetve a megújulók gyors bevezetésére. A villamosenergia-igények mérséklésére vonatkozó szemléletformálás érdekes törekvés, miközben működésünket egyre nagyobb mértékben villamos energiára alapozzuk.

A karbonadó-megfontoláshoz a stratégia semmilyen támpontot nem nyújt, azt félénken és visszafogottan említi meg, holott az anyag- és energiafelhasználás abszolút értelmű csökkentésének elengedhetetlen feltétele a természeti erőforrások reális árazása. Ma a világon mindenhol versenyképességi feltételnek tekintik az olcsó energiahordozókat és nyersanyagokat, a vizet, a biológiai alapokat, mindent, amit a természet szolgáltat nekünk, helyesebben szólva: mindent, amit a természettől veszünk el.

Tisztelt Képviselőtársaim! Az olcsó energia, az olcsó természeti erőforrás több szempontból is rossz üzenet a társadalomnak. Először is azt sugallja, hogy sok van belőlük és lehet őket pocsékolni. Az olcsó energia nem ösztönzi a felhasználókat az energiatakarékos megoldásra, nem ösztönöz az innovációra, a hatékony energiafelhasználásra. (Közbeszólások a kormánypárti padsorokból.) Az olcsó, alacsony hatásfokkal felhasznált energiának azonban magas a környezeti költsége, amit a társadalom előbb-utóbb számtalan formában megfizet majd, úgymint egészségének, környezeti lehetőségeinek sérülése vagy akár az éghajlati változás okozta károkként. Vegyük észre, hogy azt pocsékoljuk, amiből kevés, egyre kevesebb van.

A stratégiában a kibocsátáscsökkentésre vonatkozó célrendszer meglehetősen egyoldalú és hiányos. A hagyományos megközelítés szerint az éghajlatváltozás legfőbb oka az üvegházgázok kibocsátása. Noha kétségtelen ezek mérséklésének a szükségessége, ez elfedi azt a tényt, hogy az éghajlat szabályozásának legfőbb földi alakítója a különböző ökoszisztémák természetes megőrzöttsége, amit már az ember határtalan területi terjeszkedése tönkretett. Hazánkban ez különösen igaz, hiszen a természetesnek tekinthető élőhelyek alig fedik le az ország területének 10 százalékát, azzal szemben, hogy az ország területének majdnem felét olyan szántóföldek borítják, amelyeknek semmilyen éghajlati stabilitást támogató ökoszisztéma-szolgáltatása nincs, sőt jelentős mértékben hozzájárulnak az ühg-kibocsátáshoz.

Erre a problémára elégtelen válasz a klasszikus természetvédelem. A fajok, élőhelyek, ökoszisztémák megőrzése, rehabilitációja a természetvédelmi területeken túlterjedő feladat. Éghajlatvédelmi szempontból tehát elkerülhetetlen a területfelhasználás korlátozása, illetve a felhasználás módjainak szigorú szabályok közé szorítása. Ezzel a NÉS célrendszere adós marad, holott az ökoszisztéma-szolgáltatások javításának lehetősége adott lenne az agrártámogatások rendszerének átalakításán keresztül. Jelenleg a köz pénzéből egy társadalmilag alacsony hasznú, környezetileg pedig kifejezetten romboló tevékenységet mozdítunk elő. Ezért a támogatásokat át kellene irányítani a jó környezeti minőséget, a magas élelmiszer-minőséget biztosító termesztéstechnológiák ösztönzésére. A zöldfelületek további csökkentésének megakadályozása érdekében pedig azonnali zöldfelület-felhasználási stopot kell bevezetni, a fejlesztések területigényeit barnamezős beruházásokon kell, kellene biztosítani. Továbbá rehabilitációs programot kell indítani a természetes vegetációval való borítottság arányainak javítása érdekében, különös gondot kell fordítani ezen belül is a legmagasabb ökoszisztéma-szolgáltatást nyújtó vizes területek kiterjedésének növelésére.

Tisztelt Országgyűlés! Nyilvánvaló, hogy az anyagi fogyasztás csökkentésének nincs alternatívája a környezetvédelemben, így az éghajlat-politikában sem, ám ilyen célkitűzés politikailag elfogadhatatlan a gazdasági növekedést mindenek fölé helyező kormányok számára. Így azután a dekarbonizáció és a társadalommal kötendő éghajlati partnerség érdemi kapcsolódás nélkül marad, hiszen a partnerségben nincs olyan fogyasztáscsökkentési célkitűzés, amely a dekarbonizációt támogatná.

(12.10)

Hogyan valósítható meg az 1.3. célkitűzés, a természeti erőforrások igényeinek mérséklése, ha nem bátorítjuk a társadalmat a fogyasztás csökkentésére, sőt ezzel szemben nap mint nap büszkélkedünk a fogyasztás bővülésével? Növekszik a kiskereskedelmi forgalom, az üzemanyag-fogyasztás, az ipari termelés, a kereskedelem volumene, a mezőgazdasági termelés; új infrastruktúrák, épületek épülnek, amelyek, tudomásul kell vennünk, járulékosan növelik azt a terhet, amely eddig is fennállt.

Nem túl hitelesek ezért a stratégia olyan állításai, miszerint az adaptációs stratégia célja a természeti erőforrások készleteinek és minőségének megőrzése, illetve tartamos hasznosítása a fenntarthatóság felé való átmenet elősegítése érdekében. A mondat azt állítja, hogy a természeti erőforrásaink készleteit és minőségét kellene megőrizni; a mostanit, amit már annak eltartó- és tűrőképességén túl használva tönkretettünk, azt a talajt, biodiverzitást, biomasszát, vízkészletet, energiahordozókat, amelyeket bőven megújulóképességükön túl használunk. Olyankor akarjuk ezt tenni, amikor még nagyobb igényeket támasztunk ezek iránt, és a változó környezethez való alkalmazkodás, amit mellesleg mi változtattunk meg, még több erőforrást igényel a környezettől.

Tisztelt Képviselőtársaim! Első lépésben a társadalom szemléletformálására kellene a legfőbb figyelmet fordítani. Személyes példamutatás, a helyes értékeket megerősítő döntéshozás, az emberek önmérsékletre való intése nélkül semmilyen éghajlat-politikai célkitűzés nem teljesíthető.

Köszönöm a figyelmet. (Taps az LMP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu