BŐSZ ANETT (független): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Ami az elmúlt hetekben zajlott, az a magyar kormány szégyene, de sajnos hazánkra is nagyon rossz fényt vet. Ma Magyarországon gyakorlatilag nem érvényesülnek a koppenhágai kritériumok feltételei, ami azt jelenti, hogy ha most kérvényeznénk az Európai Unióba a felvételünket, elutasítanának minket. Magyarország ma sem a jogállami normákat, sem a demokratikus intézményrendszer stabilitását, sem az egyenlő méltóság, sem az egyenlő bánásmód elvét nem képes biztosítani állampolgárainak. Az uniós versenyt kiállni képes piacgazdaság még úgy-ahogy megvalósul, de ez sem valósult volna meg a nélkül a két Marshall-segélynyi, európai alapokból származó pénzösszeg nélkül, amelyet az Európai Unió nettó adóbefizetőinek köszönhetünk. Ők azok az emberek, ők azok a nyugat-európai társaink, akik most aggódnak a magyarokért. Ők azok, akik felismerték, hogy az elmúlt nyolc év kormányzása súlyos jogsérelmeket hozott a magyar polgárok életében egyéni és csoportos szinten is.
Tisztelt Kormánypárti Képviselőtársaim! Az önök padsoraiban is ülnek rendszerváltók; olyan emberek, akik a nyolcvanas évek végén nagyon jól értették, hogy mit jelent az, hogy megküzdünk a jogállami normákért, a demokratikus intézményrendszerért és egy új Magyar Köztársaság felállításáért, amelyben mind a törvény előtt, mind pedig a többi állampolgár szemében megillet bennünket a jogegyenlőség és az egyenlő méltóság elve.
Nagyon sajnálom, hogy a miniszterelnök személyesen nem vesz részt ezen a vitán, pedig ő saját bőrén tapasztalta, hogy mit jelent jogállami normákat nélkülöző országban demokrataként küzdeni. Nagyon sajnálom, hogy ennyire gyorsan elfelejtette azt, miért küzdött annak idején. Merthogy fiatalnak lenni nem nagy kunszt, azt nagyjából mindannyian tudjuk egyszer-egyszer teljesíteni az életünkben, sőt megtanultunk néhányan még pártot alapítani is.
Az egy nagy kérdés, hogy ki az, aki demokrata tud maradni; ki az, aki megérti, hogy négyévente nem despotát választunk, és a demokratikus felhatalmazást sosem használhatjuk a jogállami normák lerombolására, sosem használhatjuk arra, hogy a demokratikus intézményrendszer különböző szintjein olyan sérüléseket okozzunk, ami alapján korlátlanul gyakorolható a hatalom, amely bárkitől képes elvitatni a jogegyenlőséget.
Tisztelt Kormánypárti Képviselőtársaim! A mi barátaink Nyugaton vannak, ott, ahol a második világháború után a társadalom megértette, hogy az első és legfontosabb, aminek mentén a közösségeinket szervezni kell, az az egyenlő méltóság és az egyenlő bánásmód elve. Csak akkor maradhatunk európaiak és úgy vettem észre a kék plakátkampányokból, hogy féltik a kultúránkat , ha az európai értékeket tiszteletben tartjuk. Tiszteletben tartjuk azt, hogy a kollektív és egyéni szabadságjogok biztosítandók az európai uniós tagországokban.
Jelen pillanatban önök képtelenek egy ilyen kormányzás megvalósítására. Erről szól a Sargentini-jelentés. Nem arról szól, amivé önök becsomagolták. Az csak egy másodrangú dolog, hogy önöknek vitája van az Európai Unió nyugati tagországaival abban, hogy hányadán állunk a menekültkérdéssel. Arról kell beszélni, hogy biztosítják-e a jogállami normákat és a demokratikus intézményrendszer stabilitását vagy sem. Arról kell beszélni, hogy működnek-e itthon az antidiszkriminatív intézkedések, működnek-e itthon azok az európai értékek, amelyek mindenkit megilletnek, akik európai uniós állampolgárok. Sajnos azt kell mondjam, hogy Magyarországon nem.
A fentiekről szól a Sargentini-jelentés, és közönséges hazugság, hogy megtámadták volna vele hazánkat. Ez nem igaz. Ha valaki megtámadta a magyar állampolgárokat, az a nemzeti együttműködés rendszere. Ez nem illiberális állam! Ez egy abszurditás! Nem létezik illiberális demokrácia! Liberális demokrácia létezik, amely megteremti a jogállamot, és folyamatosan tesz arról, hogy érvényesüljön a jogegyenlőség, érvényesüljön a polgárok egyenlő méltósága. Ez az, amiről önök nem tudnak és nem is akarnak beszélni. Hát persze! Mert ez az, amiben nem teljesítenek jól.
Arról meg nem beszélve, hogy ha a Frontexet önök kérték az európai uniós tagországoktól, kérték azt, hogy közös európai hadseregünk legyen, kérték azt, hogy az európai határvédelemért tegyünk közösen, akkor most miért vannak felháborodva, amikor az európai társaink kifejezetten tenni kívánnak ezért? Így hát azt kell mondjam, hogy még a határvédelem és a menekültkérdésben is egy közönséges hazugság, amiről a magyar kormány beszél. Erről szól a Sargentini-jelentés. Arról szól, hogy önök elvettek a magyaroktól; elvették a jogegyenlőséget, a demokráciát, elvették a köztársaságot. És mit adtak cserébe? Erzsébet-utalványt a nyomorgóknak. Ez így nem mehet tovább!
(Az elnöki széket dr. Hiller István, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
Számos európai uniós tagország bebizonyította már azt, hogy valóban aggódik a magyar demokráciáért. Számos európai politikus bebizonyította, hogy nem az a célja, hogy támadja Magyarországot. Arról szól, hogy a magyar kormány támadja saját állampolgárait, erről szól ez a jelentés, nem arról szól, amit önök mondanak. Arról szól, hogy jogegyenlőséget követelnek azok, akik egyébként készek voltak tenni ezért a régióért, nemcsak Magyarországért, hanem a közép-európai tagországokért, készek voltak nettó befizetővé válni az Európai Unióban, és azt finanszírozni, hogy mi fejleszthessük önmagunkat. De önök sajnos visszafejlesztették ezt a társadalmat. Elhitették velük, hogy nekik abban az időszakban, amikor a történelmünknek arról kellene szólni, hogy megerősítjük a jogállamot, megerősítjük a demokráciát, megerősítjük a polgárainkat abban a hitben, hogy ők nemcsak önmagukért, hanem a közösségükért is felelősek, akkor önök elhitették velük, hogy nekik nem jár más, csak jogfosztottság. Erről beszél Sargentini, nem arról, amiről önök beszélnek. Minden más csak közönséges hazugság.
Úgyhogy kérem önöket, beszéljenek a releváns kérdésekről! Kérem önöket, ne csomagolják át az európai politikusok üzeneteit! Ezek a politikusok aggódnak a hazánkért (Moraj a kormánypárti oldalon.), ezek a politikusok azt szeretnék, ha az európai állampolgárokat ebben a tagországban is megilletné a jogegyenlőség. Erről szól Sargentini jelentése, nem arról, amiről önök beszélnek.
Végezetül kérem önöket, hogy a vita után fogadjanak el egy valódi Sargentini-konzultációt, amelyet a Magyar Liberális Párt azért állított össze, hogy beszéljünk a releváns kérdésekről, nem arról, amiről önök folyamatosan beszélnek. Nagyon köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a Párbeszéd, az LMP, a DK és az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés