Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Hatalmas a kísértés akkor, amikor a Fidesz-KDNP képviselője mások médiabirodalmáról és annak vadhajtásairól beszél. Főleg olyan médiaszegmensek ismeretében, ahol az önök kézi vezérlése alatt 85 százalék az állami hátterű hirdetési bevétel aránya, az összbevétel ismeretében. Mondjuk, a házi napilapjukra gondolok ebben az esetben, és azon médiabirodalomra, amely több mint 130 sajtópert vesztett el a Jobbikkal szemben. A magyar sajtótörténetben nem tudnak ilyen kudarcsorozatot felmutatni, soha, sehol, senki. Katedrákon fogják tanítani mindezt. Ugyanakkor érdekel az, amire Nacsa képviselőtársam rákérdezett, engem is érdekelne, hogy az Európai Parlamenten belül számos képviselő miért nem feltétlenül a hazája érdekeinek megfelelően szavaz. Ebből kifolyólag érdekelne egyébként az ön által felvetett kérdésre majd mások által adott válasz mellett az is, hogy a fideszes EP-képviselők hogy a fenébe szavazhatták meg gyakorlatilag azokat az áttelepítési programokat és harmadik országbeli állampolgárok hatékony integrációjának előmozdítását, amire az Európai Parlamenten keresztül igen komoly alapokat különítettek el. És azt is el kell mondjam önnek, hogy a 2019-es költségvetésben azzal, hogy megfelelőnek ítélt összeg jut a menekültügyi, migrációs és integrációs alap számára, ebből a pénzből bizony busásan lehet majd támogatni nemcsak a „menedékkérők” idézem „méltóságteljes befogadását a tagállamokban”, hanem bizony magukat az áttelepítési és családegyesítési programokat is, képviselőtársam, merthogy a kiírás erről is szólt. Önök ezt az Európai Parlamentben az idevágó költségvetés megszavazásával támogatták. Kérem, hogy erre is adjon magyarázatot! Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés