DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Valamennyien tudjuk, hogy a médiáról szóló 2010. évi CLXXXV. törvény szabályozza a Műsorszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap helyzetét. A 130. § szerint segítek képviselő úrnak, mert ő a tévére redukálta a tudomását az alap olyan elkülönített vagyonkezelő és pénzalap, amelynek feladata a közszolgálati médiaszolgáltatás, a közszolgálati közalapítvány, a közösségi médiaszolgáltatások, a közszolgálati médiaszolgáltató szervezet átalakításának támogatása, közszolgálati célú műsorszámok gyártása és támogatása, az elsőként filmszínházban bemutatásra szánt filmalkotások és a kortárs zeneművek támogatása, a tulajdonosijog-gyakorlás alatt álló állami és saját vagyonának gondos kezelése és gyarapítása, valamint az ezekhez kapcsolódó egyéb tevékenységek támogatása, illetve elvégzése. A Médiatanács felügyelete alatt működik, amelyet, jól tudjuk, hogy a parlament választ meg. Tehát nem kormányzati alárendeltségben működnek, és nem pártalárendeltségben működnek. Ez persze önöknek szokatlan, hiszen ön az őszödi beszédet is igazságbeszédnek nevezte, vagy éppen a szemkilövések idején nem emlékszem arra (Moraj, közbeszólások.), hogy bármilyen alapjogi aspektusból megközelítő cikket írt volna erről a kérdésről. Azt hagyjuk, amint említettem, hogy az MTVA nem egy televízió ha kívánja képviselő úr, majd elküldjük a törvény szövegét is önnek természetesen , inkább beszéljünk arról, hogy ön úgy propagandázik, hogy az ön pártelnöke korábban belehazudott és most is az emberek szemébe. Nem is egyszer, hanem visszatérően, mániákusan, folyamatosan. Idézném Gyurcsány Ferencet: „Nyilván végighazudtuk az utolsó másfél-két évet.” Ezt soha nem ismételte meg ön az akkori pártelnöke helyett. „Teljesen világos volt, hogy amit mondtunk, az nem igaz.” Most mitől változtak volna meg? Miért lenne más az ön felszólalásának a tartalma? (Zaj az ellenzéki oldalon.) Sőt, azt is mondta, hogy „majdnem beledöglöttem, hogy másfél évig úgy kellett tenni, mintha kormányoztunk volna, ehelyett hazudtunk reggel, éjjel meg este”. Még nincs dél, úgyhogy nincs esélyünk arra, hogy ön igazat mondjon ebben a történetben. Kérem, hogy ezt azért vegye figyelembe, amikor itt értékeljük a szavait.
Ön agitációs propagandáról is beszélt. Az ön pártelnöke egy balos propagandával kapcsolatban is megszólalt Őszödön. Megint csak idézném: „Felkészíteni a legbefolyásosabb lapok vezetőit és vezető publicistáit, hogy mire számíthatnak, bevonni őket ebbe a folyamatba, megtanulni nem fölszisszenni minden pillanatban, és menni előre.” Ön ebben az időszakban, talán jól emlékszik reméljük, hogy erre emlékszik , a pártalapítványi tulajdonban lévő kommunista utódlap, a Népszabadság belpolitikai újságírója és parlamenti tudósítója volt. (Ungár Péter: Bencsik András meg Bayer Zsolt hol dolgozott?)
Egy kérésem lenne önhöz: ha már itt agitpropozik, tisztelt képviselő úr, kapott-e ön felkészítést Gyurcsányéktól abban az időben? Különösen azért kérdezem ezt, mert a beszéd nyilvánosságra kerülése után ön hirtelen Gyurcsány kormányzati csapatának tagja lett, majd újra újságíróként dolgozott, majd újra pártemberként. Ennyit a közszolgálatiságról.
Az agitációs propaganda kapcsán még egy dolog. Mi még élénken emlékezünk a „pártkeltére”, akarom mondani a közszolgálati televízióban futott Nap-keltére. Ön az őszödi hazugságok éveiben állandó kérdező volt ebben a műsorban. (Zaj az ellenzéki oldalon.) Az ORTT akkori jelentése szerint: A műsorban nyomasztó volt a balliberális oldal megjelenésbeli fölénye. A többrétegű, a megjelenések számszerűségét taglaló kvantitatív vizsgálati eredmények alapján különösen a legintenzívebb kampányidőszakban volt ez így.” Gréczy képviselő úr ennek aktív részese volt. Ennyit az agitációs propagandáról.
Utalnék az Alaptörvény rendelkezéseire, amit beemeltünk, ami kimondottan kimondta, hogy kampányidőszakban térítésmentesen is biztosítani kell a megjelenést a közmédiában a pártoknak, a részvevőiknek. Az más kérdés, hogy kinek mekkora a súlya, és mennyire tart közérdeklődésre számot az a tevékenység vagy az a meghirdetett esemény, amit önök beharangoznak. Egyébként sokszor már a címe elriasztja a tudósítókat, de nem akarok önnek média-továbbképzést tartani, nyilván önnek ez a szakterülete, és talán ezzel jobban meg tud birkózni. De az eredmények azért vitathatatlanok, tehát az április 8-ai listázása a közvéleménynek.
Visszautalnék arra a népszavazásra, amit ön szintén úgy tálalt valamikor a blogjában, hogy gyakorlatilag a népszavazással akadályozta meg a Fidesz azt, hogy az igazi gyurcsányi reformok érvényesüljenek. Én azt gondolom, hogy a népet és a döntését tiszteletben kell tartani. Ezt nehéz önöknek megszokni, mert több évtizedes elmaradásuk van.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés