GULYÁS GERGELY, a Miniszterelnökséget vezető miniszter: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Az ön által említett statisztikára vonatkozó megjegyzés nyilván annak a churchilli idézetnek a továbbvitele, hogy csak annak a statisztikának hiszek, amit magam hamisítottam (Közbeszólás az MSZP soraiból: Nem így hangzott el!) csak a kommunizmus évtizedeiben ezt vélhetően forrás nélkül idézték. De ez nem változtat azon, továbbra is csak azt tudom hangsúlyozni, hogy érdekazonosság áll fenn a kormány között és az ön által megfogalmazott igény között abban, hogy minél korábban lehessen statisztikai adatokat megismerni. Miután ma semmilyen különbségtétel nincs abban, hogy amikor egy statisztikai adat elkészül, akkor azt az ellenzéki képviselők, kormánypárti képviselők, sőt maga a nyilvánosság is egyidejűleg ismerhesse meg, ezért ha ezeket az adatokat sikerül előbbre hozni, akkor mi is előbb ismerhetjük meg, ennek köszönhetően ez a kormányzati döntéshozatalt talán még inkább gyorsítani fogja.

Attól tartok azonban, hogy ennek vannak szakmai korlátai, de miután senki nem vádolhatja a kormányt azzal, hogy a Statisztikai Hivatal elnök asszonya ne lenne széles körben ismert szakmai tekintély, ezért javaslom, és ha ezt elő tudom segíteni, szívesen elő is segítem, hogy közvetlenül legyen kedves Vukovich elnök asszonnyal a kapcsolatot felvenni, hátha az egyeztetések gyümölcsözőek lesznek, és mindannyian profitálhatunk belőle.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu