DR. HARANGOZÓ TAMÁS (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Bőven elég egy mondatban nagyjából összefoglalva, hogy miről szól a Sargentini-jelentés. Igen. Tehát szerintem ebben a mai napban benne van, a hajléktalanság betiltásának a napján, egy ellenzéki frakció parlamentből való kitiltásának napján, este háromnegyed 7-kor néhány kormánypárti képviselő jelenlétében úgy vitatjuk meg ezt a nemzetmentő javaslatot, hogy közben párhuzamosan velünk ülésezik a Törvényalkotási bizottság, ahol önök egy nap alatt emberek millióinak az életét keserítik meg és teszik tönkre azzal, hogy elfogadnak egy olyan javaslatot, ami a lakáskasszarendszer megszüntetéséről szól; ami az egész arról szól, hogy a Rogán Antal-féle összegründolt lakásépítési biznisznek ezt a pénzt áttereljék, és ezt a pénzt a haveroknak és az oligarcháknak átcsoportosítsák. Szerintem nagyon szép, kerek történet, és mindent elmond önökről. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki padsorokban.)

Forrás: parlament.hu