DR. HARANGOZÓ TAMÁS (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Mindig egy bizonyos borzongással vegyes csodálattal hallgatom, amikor Banai államtitkár úr a 2010 előtti időszak tarthatatlan dolgairól beszél. Azért árulja már el nekem, miért nem állt akkor maga föl, és mondta azt, hogy ezt nem csinálja?! Mert ugyanott ült a Pénzügyminisztériumban, és a költségvetést állította össze. Pontosan tudta, hogy milyen időszakot éltünk, és pontosan tudta, hogy milyen számokból kell dolgozni. Pontosan tudta például azt is, hogy 2010 előtt, mondjuk, a 2008-as válságig az a bizonyos szocialista kormány bevezette a 13. havi nyugdíjat, és mindaddig egyébként, amíg a gazdasági világválság ki nem kényszerítette, erre adott pénzt az embereknek, és nem stadionokat épített. (Simon Miklós közbeszól.) Vigyázzon az egészségére, képviselőtársam, tudom, hogy fáj az igazság, de ez ilyen. Igen, 100 milliárdos nagyságrendben 13. havi nyugdíjat fizetett az a kormány, és nem idióta stadionokat épített, amiket majd megnézünk, hogy a következő 5-10-20 évben melyik önkormányzat meg melyik település hogyan és miből fog majd fenntartani, amikor esetleg ennek a fantasztikus nemzeti együttműködés rendszerének reméljük, mielőbb egyszer csak vége lesz. Ilyeneket mond az államtitkár úr, hogy a sport meg az egészségügy összehasonlításában büszkén állnak a… hát, miről beszél?! 522 milliárd forintot taopénzeken keresztül juttatnak élsportba. Mi köze ennek a népegészségügyhöz!? Mi köze ennek a tömegsporthoz? Tömeget ezek a stadionok akkor sem látnak, ha kényszerítik az embereket, hogy bemenjenek oda. Üres stadionok előtt focizgat néhány, milliós meg tízmilliós fizetéseket felvevő ember Mezőkövesden meg Felcsúton. És maga itt azt meri mondani, hogy összehasonlítható, hogy milyen fontos dolog, hogy a sportra a kormány ennyit költött? Hát, ön a Pénzügyminisztérium részéről nem tudja, hogy az az 522 milliárd forint a költségvetésbe kellett volna bemenjen, és direktben beletolták ezekbe a sportegyesületekbe, amikből vagy kilopták, vagy valami hülyeségre költötték?! Vagy tízmilliós fizetéseket vesznek fel belőle a méltán világhírű, fantasztikus felcsúti meg egyéb más focisták?! És tényleg nincs más baj ebben az országban?
Sok minden, amit elmondott, védhető, államtitkár úr, de azért legalább olyanba ne menjen bele, amiről az egész ország tudja, hogy az egyik legnagyobb szégyenük, hogy csinálják egyáltalán.
Ami miatt fel kívántam szólalni, csak tényleg kihozott a sodromból az előbbi felszólalása államtitkár úrnak, hogy a BM költségvetési zárszámadási részéről beszéljünk pár szót, és most végig fogok menni azért a terület egyes fontosabb szervein, hogy lehessen látni, valójában mi történt; hátha egyébként az itt ülő néhány képviselőn kívül bárki más is figyeli ezt az országban.
Egy fontos szervezeti átalakítással kezdődött az év, mert 2017-ben az Igazságügyi Szakértői és Kutatói Intézeteket egybeolvasztották a Belügyminisztérium irányítása alá tartozó Bűnügyi Szakértői és Kutatóintézettel. Ennek az új neve Nemzeti Szakértői és Kutató Központra változott meglepő módon. Annyit érdemes róluk elmondani, hogy ők azok, amikor a miniszterelnök családjának lagziján eltűnt a telefon, akkor nekik kellett nagyon gyorsan DNS-vizsgálatot nem tudom, tízmilliós nagyságrendben végezni, miközben egyébként maga a rendőrség és mindenki más azon sopánkodik, hogy sajnos az igazi bűnügyek tekintetében erre nem nagyon van lehetőség pénz hiányában. Erről az utóbbiról egyébként a zárszámadás nem ad számot az összevonáson túl, hogy milyen lehetőségeket kaptak.
Itt van a Nemzeti Védelmi Szolgálat, amelyiknek tényleg fantasztikus módon megnövekedtek az eljárásai. 2017-ben 749 eljárás került befejezésre, míg ’11-ben ez még csak 264 volt. 833 megbízhatósági vizsgálatot is képes volt levezényelni ez a szervezet. Ugye, ez az az eljárás, ami alapján bűncselekménnyel provokálva is lehet rendőröket, államigazgatási szereplőket úgymond kiugrasztani a nyulat a bokorból, ennek az eredményességét ugyan nem látjuk, de a számokat igen.
Ezen túlmenően a KÖFOP-projekt keretében uniós pénzből sikerült két darab poligráfot és 47 darab rejtjelező eszközt beszerezni a szervezetnek. Ezt csak azért teszem szóvá, mert viszonylag nagy botrányt okozott ugyanebben az időszakban az országban, hogy az egyik poligráfról legalább tudjuk, hogy mire használták, hiszen a katasztrófavédelmen belül az egyik tűzoltóvezetőt, illetve többeket kötötték rá erre a gépre. Talán emlékeznek a képviselőtársaim, mindezt azért, mert egy névtelen levélben képes volt az egyik középvezető belső korrupciós ügyről feljelentést tenni mind a miniszternél, mind a katasztrófavédelem igazgatójánál. Ennek örömére néhány napon belül a fél megyei tűzoltó-parancsnokság egyszer csak egy szobában találta magát, ahol az NVSZ munkatársai megítélésem szerint azóta is, megítélésem szerint teljesen törvénytelenül poligráfos vizsgálatot végeztek rajtuk állítólagos munkaügyi intézkedésként, ami egyszerűen elképesztő.
És azért is teszem ezt szóvá, mert a Nemzeti Védelmi Szolgálat, tényleg a világon csodájára járhat mindenki, hogy milyen széles jogi és fizikai eszköztárral rendelkezik, hogy az államon belüli korrupcióval szemben fellépjen. Én nem tudom, hogy mit csináltak az elmúlt nyolc évben, megmondom őszintén. És egyszer már lehet, hogy lassan meg is kéne őket hallgatni itt az Országgyűlésben, tehát hogy vajon mivel tölti a Nemzeti Védelmi Szolgálat vezérkara az idejét, amikor az elmúlt nyolc évben egy gázszerelőből az ország legnagyobb oligarchája lehetett. Mivel töltik az idejüket, amikor a magyar bankrendszert körülbelül három-négy ember és családja hazavitte az elmúlt néhány évben? Hol vannak, amikor névre szóló törvények nyilvánvaló politikai és gazdasági érdekekből születnek abban a Magyar Országgyűlésben, ahol egyébként politikusok ülnek? A Nemzeti Védelmi Szolgálatnak talán, ha a korrupciót szeretné Magyarországon megragadni, akkor nem csak és kizárólag az utcán posztoló rendőröket kell bűncselekménnyel provokálva kergetnie, hanem talán jó lenne, ha megtalálnák azokat a döntéshozókat és azokat a folyamatokat, aminek köszönhetően az ország lassan teljesen szét lesz rabolva.
És teszem hozzá, rendkívüli hír, hogy Simonka képviselőtársuknak is most kezdeményezték a mentelmi joga felfüggesztését bűnszervezetben elkövetett, különösen nagy értékre elkövetett költségvetési csalás miatt. (Közbeszólás az ellenzék soraiból: Automatikusan.) Én nem tudom, mert nem különösebben nyilvános, de legalábbis az elmúlt időszakban ilyen ügyek szinte csak a rendőrség vagy a NAV nyomozásai során többször, mint kiderült, akár véletlenül is kerültek napvilágra, szóval, egyszer én most már marha kíváncsi lennék, hogy ez a Nemzeti Védelmi Szolgálat kiket és miért és hogyan üldöz, ha a korrupciót annyira nem is.
A Terrorelhárítási Központ beszerzéseit és a tevékenységét fel is fogom olvasni, mert szerintem nagyon tanulságos. „2017-ben a magányos elkövetők esetében kiemelt figyelem irányult a Magyarország területén élő olyan személyek kiszűrésére, figyelemmel kísérésére, fenyegetéseik valóságtartalmának ellenőrzésére, cselekményük végrehajtásának megelőzésére, illetve megakadályozására, akik veszélyt jelenthetnek a védett személyekre” és még itt folytatódik a sor. Ennek érdekében egyébként nagyon sok beszerzés is lesz, ezt mindjárt fel fogom olvasni. Szerintem az tipikusan egy szintet ér el egy országban, amikor egy ilyen, titkosszolgálati eszközökkel is rendelkező elit rendőrségi szervezetnek a legnagyobb problémája a kedves vezetők elleni merényletek folyamatos és egyfolytában való figyelése. Ezekről pontosan tudjuk, hogy több része olyan, hogy bizonyos emberek Facebook-posztjai után másnap megjelennek a lakásukon hivatalos személyek, és elkezdenek velük szemben vizsgálódni. Ha ez a legnagyobb baj Magyarországon, akkor biztos, hogy nem egyformán látjuk az életet, azzal együtt természetesen, hogy az alapfeladataik közé tartozik, tehát végezniük kell.
(14.50)
De akkor mondom, hogy néz ki egy jól felszerelt csapat. 2017-ben a TEK tökéletesen felszerelt hatástalanító komplexum hadrendbe állítását kapta, amellyel a tűzszerész-felszerelések a világ élvonalába tartozónak tekinthetők a TEK-nél. Létrás rohamrendszerrel ellátott könnyű páncélozott járműveket kaptak, hogy épületekbe be tudjanak hatolni, vagy magas építményeket le tudjanak küzdeni. Terepjáró képességgel rendelkező mentőautót, csúcstechnológiájú páncélozott szállító járműveket, valamint mobil műveletirányítási központtá alakított buszt is szereztek be. Ezen túlmenően amortizációs csere keretében lövedékálló pajzsokat, lövedékálló mellényeket, lövedékálló sisakokat, tűzszerészeti képességek fejlesztése érdekében különböző tűzszerészeszközöket és robbantótölteteket szereztek be. A művelettámogatási speciális eszközök körében kamerával ellátott felderítő drónokat, taktikai robotokat, vizuális felderítőeszközöket, rejtett kamerákat, technikai elhárítóeszközöket EDR-rádiókat szereztek be. Éjszakai képességek fejlesztésére éjjellátó készülékeket és hőkamerákat kapott ez a szervezet. Folyamatban lévő felderítési feladatok támogatására nagy teljesítményű elemző- és adatbázis-kezelő szoftverek ha valaki nem értené, ezek azok, amivel aztán tényleg bármely magyar állampolgárral kapcsolatban minden információt körülbelül egy gombnyomással be lehet szerezni , operatív feladatok ellátásához további speciális technikai eszközök. Valamint a karmelita kolostor biztonságtechnikai védelmi rendszerének kialakítása. Tehát mindenki megnyugodhat, a TEK abból a szempontból, hogy bárkiről, bármikor, bármilyen információt bármilyen módon és eszközzel akár fedett jelleggel vagy éppen titkos módon ma Magyarországon be tud szerezni, erre fel vannak szerelve egy év alatt.
Azért is teszem szóvá, mert az előbbi hozzászólásomban ígértem, hogy be fogom mutatni, milyen az, amikor egy rendvédelmi vagy akár honvédelmi szervezetet valaki elkezd felszerelni. Na, így! És ehhez képest az, hogy a honvédségnél egy fél sort nem tudnak leírni arról, hogy mi történt 2017-ben, azt gondolom, hogy nagyon nagy különbség.
És államtitkár úrnak szeretném megint mondani pozitív példaként, hogy még így is a BM még a TEK esetében is rendelkezésünkre bocsátja, hogy 1519 fő volt január 1-jén az állomány, annak a bontásait; hogy 127 főt vettek fel év közben; hogy 46 fő, aki leszerelt menet közben; és az átlagos évi statisztikai létszám 1368 fő volt. A Terrorelhárítási Központ létszámadata nem világtitok? A Magyar Honvédségé igen? Én azt gondolom, az a minimum, hogy vissza kell térni a honvédelmi fejezetnél is arra, hogy a Magyar Országgyűlés világosan lássa, mi történik.
A büntetés-végrehajtásról nagyon röviden csak annyit, hogy sok minden nem történt, például a kilenc megígért új börtönből 0, azaz nulla megépítése kezdődött el azóta is. Ha esetleg nem tudnák a képviselőtársaim, óriási probléma van a büntetés-végrehajtásban, a budapesti és a nyugat-magyarországi fegyintézetekben, végrehajtó intézetekben az állomány annyira megkopott, és olyan kevesen vannak, hogy lassan az alapdolgaikat nem tudják ellátni. Talán nem tudják, de ma már ott tartunk, hogy nem hivatásos állományú kollégákat osztanak be különböző feladatokra, ami egyrészt minimum súrolja a törvényesség határát, másrészt óriási biztonsági kockázatot jelent. És a kilenc új börtön megépítéséről most sem hallunk semmit. Ez az a terület, tisztelt képviselőtársaim, ahol, ha január 1-jétől nem lesz pénzben kifizetett túlóra, akkor az konkrétan össze fog omlani, és azt nagyjából a többiekre is el lehet mondani.
Még az Alkotmányvédelmi Hivatalról annyit érdemes megjegyezni, sok mindent elmond a hányattatott sorsáról ugye, ez az az elhárító szervezet, amely csúnya külföldi kémeket kellene kergessen, meg Magyarország nemzetbiztonságára kellene vigyázniuk , hogy 2016-ban 115 fővel 1110 főre csökkent a létszáma, 2017-ben már 899 fő volt ténylegesen, ami azt jelenti, hogy két év alatt mintegy 20 százalékkal csökkent a titkosszolgáink száma. Világosan látszik, hogy az a zűrzavar, ami e körül a szervezet körül van az elmúlt években, az ebben is megnyilvánul, és nem is igazán értjük a valódi indokát a dolognak.
A Bevándorlási Hivatal tekintetében, ha lenne itt valaki a BM-ből, újra megpróbálnám megtudni, igaz-e az, hogy kész kormány-előterjesztés van arra vonatkozóan, hogy január 1-jétől ezt a szervezetet össze fogják vonni a rendőrséggel, vagy berakják a rendőrség intézményrendszerébe. Szerintem egy ilyen óriási migrációs válság közepén, amiben vagyunk, illene tudnunk, hogy a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal néhány hónap múlva eltűnik-e vagy nem tűnik el, és hogy egyébként ezt miként akarják levezényelni.
Végezetül arra szeretném nagyon erőteljesen újra felhívni a figyelmet, hogy akármilyen sok pénzt költöttek el technikai beszerzésekre, az állomány körében óriási probléma van. Azok, amik nyáron megjelentek információk a tömeges leszerelésről, nemhogy csillapodtak volna, hanem ma már kétnaponta, háromnaponta jutnak el információk akár a sajtóhoz, akár nyilván országgyűlési képviselőkhöz, hogy továbbra is napi szinten tucatjával szerelnek le a rendőrök. Ennek az egyik oka nyilván a pénz és az, hogy eltűnhet a pénzbeli megváltásuk, a másik oka pedig egy másik, valószínűleg akár félórás hozzászólás része is lehetne az a hangulat, amely ebben az egész országban van és a kormányzásban.
Van egy olyan szint, tudják, tisztelt képviselőtársaim, ahol már a pénz se számít, az ember inkább leteszi a gúnyát. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps az MSZP soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés