HAJDU LÁSZLÓ (DK): Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársak, akik késő este még itt vannak! Egy levelet kaptam egy választópolgártól, aki mintegy tíz éve devizaalapú hitelt vett föl, hogy Budapesten dolgozó, illetve ott továbbtanulni kívánó gyermekének lakást vásárolhasson. A levél a miniszterelnök úrnak szól, műfaját tekintve voltaképpen nyílt levél, az írója mégis nekem küldte el, kérve, hogy tartalmát én ismertessem a nyilvánossággal, mert személyesen ismeri a kormányfőt, aki véli ő ennek alapján bosszút állna rajta. Ez esetben mint cseppben a tenger tükröződik, hogyan segíti a kormány további vagyonhoz a jómódúakat, és hogyan veri át, zsigereli ki a védtelenebbeket.A levélíró tehát hitelt akart fölvenni lakásvásárlás céljára. Hiába volt akkor már ismert tíz évvel ezelőtt Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek a kormányzati portálra kitett levele, amelyben a devizahitelek kockázatára figyelmeztetett, a bankok forinthitelt nemigen akartak nyújtani, a devizahitelre viszont kimondottan rábeszélték őket, és annak föltételei valóban kedvezőbbeknek is tűntek akkor. Az ügyfél szerint a bank nem viselkedett korrekt módon velük, a várható kockázatokat lekicsinyellték, a szerződés úgynevezett apró betűs részének tanulmányozására nem hagytak időt. Nem erről kívánok azonban szólni, ők ez ügyben bírósághoz fordultak, ez pedig remélhetőleg a javukra fog ítélni, ha igazuk van. A család mindenesetre osztott-szorzott, kiszámolták, hogy még ha előre nem látható árfolyam-ingadozás miatt a kedvező törlesztőrészlet a másfélszeresére is növekszik, azt is ki tudja a család három fizetésből gazdálkodni. Belevágtak tehát.

Következett azonban a kormányváltás, vele pedig Szijjártó, Kósa és Varga urak nyilatkozata arról, hogy a magyar gazdaság rosszabb helyzetben van, mint a görög. Akkor válság volt Görögországban. A forint erre persze zuhanórepülésbe kezdett, 2010 márciusában egy svájci frank 182 forintot ért, szeptemberre az árfolyam 225, a következő év közepére 261 forintra ugrott, és meredeken nőtt a CDS-felár is. A törlesztőrészlet pedig ezzel nem másfél-, hanem két-két és félszeresére nőtt.

Második felvonás a végtörlesztés. A 2011 szeptemberében hatályba lépett törvény lehetővé tette a devizahitelben eladósodottak számára, hogy tartozásukat a következő öt hónap során egy összegben, a svájci frank akkor 235-264 forint között mozgó árfolyama helyett 180 forintos árfolyamon fizethessék vissza.

Jó volt ez mindazoknak, akik nagyobb mobilizálható pénzösszeggel rendelkeztek, ám a panaszos levél írója nem tartozott közéjük. Elvileg lett volna lehetőség arra is, hogy valaki a végtörlesztést erre a célra fölvett forinthitelből teljesítse, ám a bankok ez alatt az öt hónap alatt így is több mint 260 milliárdot buktak, érthető módon vonakodtak hát hitelt nyújtani arra a célra, hogy abból a nekik okozott veszteséget lehessen növelni. A kormány, mint azóta már megszoktuk, ismét a tehetőseknek kedveskedett nagyvonalú ajándékkal, ezúttal a bankoknak adott nyereséglehetőséget.

Végül is a harmadik felvonás: a levélíró panaszos családjában volt köztisztviselő, akinek a kormány kamattámogatást is ígért a végtörlesztésre fölvett hitelhez, de minthogy az említettek miatt hitelt nem kaptak, nem sokra mentek ezzel az ígérettel. Végül is két kereső maradt, mert be kellett vallani, hogy devizahitelesek, és ez bizalmatlanságot váltott ki a köztisztviselői munkakörében, és elbocsátották. Ketten maradtak. Ma még nincsenek eladósodva, sajnálatos módon az a helyzet állt elő, hogy két és félszeres tartozásuk van jelenleg ahhoz képest, amit tíz évvel ezelőtt fölvettek. Köszönöm, hogy meghallgattak.

Forrás: parlament.hu