MENCZER TAMÁS külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Köszönöm a téma- és kérdésfelvetését. Önnek kétségkívül igaza van, a helyzet súlyos Kárpátalján. Szijjártó külügyminiszter úr a legutóbb múlt héten tárgyalt Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszterrel és tárgyalt Jens Stoltenberg NATO-főtitkárral is. De mielőtt ezekre a tárgyalásokra rátérnék, valóban én is szeretnék néhány mondatot mondani a részben már ön által is felsorolt megfélemlítésről, jogfosztó lépésekről, mert bár sokat beszéltünk ezekről, soha nem lehet eleget.

Valóban, az oktatási törvény volt az első lépés, itt elvették az anyanyelven tanulás jogát. Aztán a nyelvtörvényt már első olvasatban elfogadta az ukrán parlament, a szándék világos: az oktatás után a közigazgatásban, a médiában, a kultúrában is szeretnék a nemzetiségi nyelvhasználatot visszaszorítani. A KMKSZ ungvári irodáját kétszer próbálták felrobbantani, másodszor sajnos sikerrel jártak. Titkosszolgálati akciót hajtottak végre a beregszászi főkonzulátusunkon, és valóban, itt van a Mirotrovec szélsőséges honlap, amit képviselő úr is említett. Itt listázzák a magyarokat, Ukrajna ellenségének nyilvánítják őket. Több mint 500 név van ezen a listán, és kétségkívül a magyar külügyminiszter is rajta van, de ennél talán, sőt egészen biztosan fontosabb az, hogy rajta kívül még több mint 500 másik kárpátaljai magyar.

Szeretnék emlékeztetni arra, hogy korábban többeket meggyilkoltak azok közül, akiket ez a szélsőséges honlap listázott és akiknek a személyes adatait közzétette. Egyébként, bár ez a honlap saját állítása szerint független, szeretném felhívni a tisztelt Ház figyelmét arra, hogy az alapítója, Heorhij Tuka jelenleg is kormányzati tisztséget, pozíciót tölt be, ő a megszállt területekért felelős miniszter helyettese Ukrajnában. Tehát állami támogatással zajlik a magyarság elleni fellépés.

Arról is beszélni kell, hogy az ukrán parlament honlapján petíciót indítottak, aláírást gyűjtöttek a magyarok deportálása érdekében. Annak örülünk, hogy ez a petíció már nincs ott a parlament honlapján, de hogy egyáltalán odakerülhetett, és nem azonnal léptek fel ellene, az elfogadhatatlan.

Szijjártó Péter külügyminiszter tehát, tisztelt képviselő úr, a múlt héten tárgyalt Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszterrel, és mindezek ellenére, mindezen lépések ellenére kezdeményezett a magyar külügyminiszter, és egy kisebbségvédelmi egyezmény tervezetét adta át az ukrán kollégájának. Ebből három pontot szeretnék kiemelni. Az első: a kormányok tartózkodnak olyan politika folytatásától, amelyek egy nemzeti közösség asszimilációjához vezetnek. A második: a kormányok tartózkodnak olyan politikától, amely egy-egy térségben megváltoztatná a nemzetiségi összetételt. A harmadik: az egyezmény szabad nyelvhasználatot biztosítana a nemzetiségeknek a vallásgyakorlás, a kultúra, az oktatás és a közigazgatás területén.

Minderről természetesen a magyar külügyminiszter tájékoztatta a NATO főtitkárát is, rögtön az ukrán külügyminiszterrel való megbeszélését követő napon, és felhívta a NATO-főtitkár és a NATO-nagykövetek figyelmét arra, hogy egyértelműen ukrán oldalon pattog a labda. A magyar fél kezdeményezett, és egy megállapodási tervezetet tett le, dacára annak, hogy a magyarságot folyamatosan megfélemlítik és jogait elveszik.

Végezetül, tisztelt képviselő úr, szeretném felhívni a figyelmét egy múlt heti jelenségre. Talán elkerülte a figyelmét, de ez nem az ön hibája lesz. A múlt héten a Demokratikus Koalíció képviselője, Vadai Ágnes kérte számon a kormányon a kárpátaljai magyarok megvédését, majd persze rögtön ezután kiment, és tartott egy sajtótájékoztatót a határon túli magyarok ellen, és ha jól figyeltem a DK tevékenységét, akkor ma is tartottak egy ilyet. Tehát azt lehet mondani, hogy a Demokratikus Koalíció, bármilyen megdöbbentő, egy platformra helyezkedett az ukrán parlamenttel és kormánnyal. (Közbeszólás a kormányzó pártok padsoraiból: Úgy van! Arató Gergely: Hazudsz!)

Az ukrán parlament és kormány akarja elvenni a kárpátaljai magyarok már meglévő, szerzett jogait, meg a Demokratikus Koalíció. Esetükben annyival súlyosabb a helyzet, hogy az ő képviselői magyarok ez undorító! Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormányzó pártok padsoraiból. Közbeszólások ugyanonnan: Úgy van! Arató Gergely: Te vagy az! Gréczy Zsolt közbeszól.)

Forrás: parlament.hu