MOLNÁR GYULA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Hála a nagy vezetőnek, magyar és nemzetközi szólásmondásokkal tudjuk a közbeszédünket ékesíteni és a parlamenti hozzászólásokat is. Azt szeretném önöknek mondani a szemétszállításügyben történtekkel kapcsolatban nem tudom, onnan, azokból a padsorokból hogyan, miképpen látszik a világ , hogy ezen a lovon nemhogy lovagolni nem lehet, hanem ez a ló megdöglött. (Mesterházy Attila: Igen!) Az lenne a legfontosabb, hogy lehetőség szerint ne is próbálják vonszolni egyik oldalról a másikra, hanem az lenne a legszerencsésebb és a leghelyesebb, ha viszonylag gyorsan eltüntetnék az útról, mielőtt sokkal nagyobb bajt okoz.Beszédes és tanulságos az, hogy 2016. április 1-jén történt mindez, akkor kezdődött ez a folyamat, mondhatnánk azt, hogy áprilisi tréfa volt; kicsit jól sikerült, ha ezt tréfának szánták a magyar embereknek, ugyanis itt vagyunk, és mindenki elszenvedi ezt az április tréfának induló nemzeti szemetet, mert ezt nem szeretném semmiképpen koordinációnak és semmiképpen nem szeretném gazdálkodásnak nevezni.
Nagyon fontos dolog az szerintem a politikában, hogy lehessenek és legyenek kulturált politikai viták. Nem állítom, hogy ebben a Házban ennek most, 2018-ban van helye és terepe, de igenis azt gondolom, hogy egyszer majd eljön egy olyan normális világ, amikor egyházról, határon túli magyarságról, Európáról, különböző filozófiai kérdésekről lehet kulturált és normális vitát folytatni. Egy dolog szükséges ehhez, túl a politikai kultúrán, ami most nyilván hibádzik: az, hogy mindeközben az állam és a szolgáltatás működjön, mert amikor egy országban a közszolgáltatások nem működnek, az azt jelenti, hogy baj van, az azt jelenti, hogy háborús helyzet van. Ilyen közszolgáltatás a víz, a villany, a csatorna, és a szemét az egyik legfontosabb, mert pontosan tudjuk, hogy mindennapjainkat teljes egészében áthatja. Nincs olyan, hogy jobboldali vagy baloldali szemét, nincs olyan, hogy liberális vagy konzervatív, nincs olyan, hogy keresztény vagy ateista, Európa-barát vagy nem Európa-barát. Ahol szemét van, ott nem lehet az embereknek élni, ott egyéb más dolgok is megtörténnek abban az országban.
Itt vagyunk, tehát 2016. április 1-je óta kettő és fél esztendő telt el, egy igazi NER-sikersztorival állunk szemben, egy igazi NER-sikersztorival kettő esztendő alatt sikerült 20 milliárd forint veszteséget felhalmozniuk. Ahogy hallottuk a miniszter sajtótájékoztatóját, a kormányinfót, egy ilyen nagyon elegáns, „talán több tíz milliárdra lesz még szükség” mondat hangzott el újságírói kérdés kapcsán. Tudunk arról, hogy egymilliárd forintos szoftvert rendeltek a számlázásra, amelyik nem működik, mindenki tud történeteket mesélni erről, a zárszámadásukat nem tudták időben leadni, az Állami Számvevőszék törvénysértéseket állapított meg a gazdálkodásában, és mindeközben a behajtást több milliárd forintért még ki is szervezték.
Mi fog itt történni? Egy picit gondolkozzunk el ezen, és egy picit próbáljunk meg eszmefuttatást végigvinni. Azt gondolom, az én korosztályom de lehet, vannak nálam idősebbek a teremben, de a fiatalabbak mindenképpen eddig ilyet még csak filmekben látott, eddig ilyet még csak filmekben látott, hogy az utcákon gyűlik a szemét, és a szemét kapcsán milyen egyéb más közegészségügyi problémák jelennek meg. Az én filmélményeim többsége ahhoz kötődik, hogy Nápolyban ilyen történik, ott azt mondták akkoriban, hogy a maffia miatt van, itt Magyarországon a kormány miatt történik ugyanez. (Derültség az ellenzék soraiban.) De végigmondva a mondatot: arra is gondolhatunk, hogy talán ebben nincs is olyan nagy különbség.
Volt itt egy rendszer Magyarországon, amelyik többé-kevésbé működött, jól-rosszul, ezt nyilván nem tisztünk most megítélni. Ez, ami most van, biztosan nem működik. Az a kérésem, hogy gondolják ezt végig, fontolják meg, nem bizottságosdi kell, nem katasztrófavédelem. Ugye, önök sem gondolják komolyan, hogy ez egy tartós és végleges megoldása lehet ennek a problémának?
Az tehát egyértelműen az álláspontunk és a javaslatunk, hogy szüntessék meg, számolják fel a nemzeti szemét zrt.-t, térítsék meg a károkat a vállalkozóknak és az önkormányzatoknak, adják vissza ezt a feladatot a települési önkormányzatoknak vagy azok társulásainak. Ez a mi javaslatunk, ezt várjuk el önöktől. Addig, amíg ez nem történik meg, folytatjuk mindenhol, minden formában a tiltakozást, és a jelszavunk pedig egyértelműen az, hogy (Németh Szilárd István: Munka és béke!) „Tisztítsuk meg hazánkat! Takarítsuk el a szemetet!” Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés