BURÁNY SÁNDOR (Párbeszéd): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! A kőbányai Hős utcában kialakult helyzet oka a szociális válság, a kilátástalanság miatt nyúlnak ugyanis az ott élők droghoz. Aztán ön- és közveszélyessé válva valóságos zombikként lepik el a köztereket. Az alapproblémát kezelni kell és nem eltüntetni, komplex, a szociális válságra is kiterjedő drogstratégiára van szükség, amellyel a Fidesz nem rendelkezik (Dr. Rétvári Bence: Dehogynem!), de nem is törekszik ennek megalkotására. Ehelyett a legegyszerűbb megoldást választva a Hős utcai lakók szavazataival egyébként ellentétben fallal zárják körbe az itt élőket. Kőbánya önkormányzata mintegy 2 milliárd forint kormányzati segítséget kapott, amelyből az itt élők lakását megvásárolva, minden jogszerűen itt lakó problémáját megoldva számolhatnák fel a Hős utcai úgynevezett gettót. Ehelyett több mint 180 millió forintot fizetnének valakinek a falak építésére és őrzésére, létrehozva egy valóságos gettót. Eleve kérdéses, hogy miért zárnak körbe fallal egy lebontásra ítélt tömböt, miért takarják el a problémát ahelyett, hogy szembenéznének vele és megoldanák azt. Külföldön prevencióval, ártalomcsökkentéssel, szociális és munkaerőpiaci programokkal több településen is sikereket értek el az elmúlt években. Számos példát lehetne adaptálni, önök viszont erre, úgy néz ki, hogy nem hajlandók. Segítségnyújtás helyett büntetik a bajba jutottakat, nem megszüntetik, hanem eltüntetni igyekeznek a problémát, nem csökkentik, hanem növelik a kilátástalanságot.
Kérdezem tehát, szándékukban áll-e egy hatékony drogstratégia kialakítása. Vagy ezzel ellentétben a gettók Magyarországának a felépítése a szándékuk? Várom válaszukat.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a Párbeszéd soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés