PÓCS JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! A kormány által jóváhagyott, összességében mintegy 6,1 milliárd forintos költséget jelentő beruházás értelmében a Jászságban régóta várt hiánypótló útfelújítások kezdődtek meg 2018 tavaszán. Örömmel mondhatom el, hogy megújult a Szolnok-Jászkisér összekötő út mintegy 7,5 kilométeres besenyszögi, továbbá a Szolnok-Tiszasüly összekötő út 5 kilométeres szakasza.Az említett útszakaszok helyenként rendkívül rossz állapotban voltak már, a kivitelezőknek egyes részeken gyakorlatilag teljesen új utat kellett építeni. A térségben élők már régóta várták az útfelújítások megkezdését. A megfelelő minőségű utak kialakítása kiemelten fontos ügy, ugyanis hiányuk a gazdasági szereplők és az ott élők mindennapi életére is jelentős kihatással van.

Kérdezem tisztelettel államtitkár urat, várható-e a Jászságban további útszakaszok felújítása, mely szakaszok érintettek, és mikor vehetik azt igénybe a jászsági lakosok. Várom megtisztelő válaszát, államtitkár úr.

Forrás: parlament.hu