DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Csak pár pontot hadd említsek abból az 5 milliárd forintnyi többletfejlesztési forrásból, hogy mi valósult meg: sürgősségi gyermekellátás feltételeinek megteremtése, egykapus beléptetőrendszer, fertőzőosztály teljes felújítása, videoendoszkópos rendszer bevezetése a tüdőgondozóban, új fejlesztések, digitális mammográf és az ön által is említett gyaropodó dolgozói létszám.Az általam említett 82 százalékos finanszírozásemelkedés mellett fontos, hogy 44 százalékkal nőtt a bértömeg, amit tehát az ott dolgozó ápolók, az ott dolgozó orvosok többletbérére tud fordítani a kórház, és valóban egy olyan esettel állunk szemben, amikor egyes ellenzéki politikusok, ellenzéki médiumok nem tisztelve sem az ott dolgozó ápolók emberfeletti munkáját, sem az ott dolgozó orvosok elhivatottságát, sem azt, hogy valóban többletforrásból gazdálkodik a kórház, sem azt, hogy mégiscsak a gyógyításhoz egy bizalmi viszonyra van szükség a gyógyító orvosok, ápolók és a betegek között, mindenáron azt akarták bebizonyítani, hogy a kórház az összeomlás szélén van.
Az ön által elmondottak, a fejlesztések és ez a növekedő finanszírozás mindennek az ellentétét támasztják alá. (Közbeszólások a Jobbik soraiból, köztük Rig Lajos: 438 millió forint az adósságállománya.) Bármennyire is bekiabálnak a jobbikos képviselő urak, ezzel nem fogják javítani a kórház helyzetét. Kérünk mindenkit, hogy hagyják az orvosokat és az ápolókat nyugodt körülmények között dolgozni. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés