TUZSON BENCE, a Miniszterelnökség államtitkára, a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen a szót, elnök úr, és a nevem mostani pontos említését is különösen. De a tárgyra térve, most, jelen pillanatban a településképi jogszabályokról szóló törvény módosításáról beszélünk egy fontos joghelyzet tisztázása érdekében, márpedig ez a joghelyzet abban áll, hogy ha van egy közterületünk, és ez a közterület sokféle célra használható, akkor az alapvető cél természetesen az, hogy ezek a területek mindig közlekedés céljára legyenek használva, ahogy a fő funkciót adják, de amikor nem közlekedési célú igénybevétele van ezeknek a területeknek, akkor sikerüljön rendet tenni abban a kérdésben, hogy egy közterület használata esetében milyen rend alapján lehessen a közterületet igénybe venni, és a különböző, egymással konkuráló szervezetek hogyan vehessék igénybe, illetve honnan informálódhatnak egyáltalán arról, hogy a közterületeknek milyen használata van.

Itt azt is láthatjuk ezekben az esetekben mindig, hogy többféle jog és többféle alkotmányos jog konkurálásáról beszélünk, és amikor több jog konkurál egymással, akkor valamilyen döntést mindig meg kell hozni. Ennek érdekében szükséges az, hogy egy alapvető fontosságú és pontosságú információs rendszer jöjjön létre, azaz: aki közterületet szeretne foglalni, az pontosan tudja azt, hogy rendelkezésre állnak-e ezek a közterületek; ha valaki az igényt benyújtja, akkor az igény benyújtása kapcsán azok a közterületi igények, amelyeket benyújtottak már, kiterjednek-e olyan területre is, ahol egyébként már más benyújtott igényt, vagy egyébként már a használatra vonatkozóan bárki ehhez kapcsolatos hatósági hozzájárulást vagy tulajdonosi hozzájárulást is kapott-e; vannak ilyen speciális esetek egyébként, amikor ez is előfordul.

(16.20)

Ezzel kapcsolatban az egymással konkuráló jogokról már beszéltem, de egy olyan elektronikus tájékoztatási rendszer létrehozására tesz most ez a törvény javaslatot, amelyik végül képes ezeket az információkat egységesen kezelni, s úgy egységesen kezelni ezeket a javaslatokat, hogy egy nyilvántartást hoz létre, ami ugyan nem egy közhiteles nyilvántartás, hanem egy tájékoztató jellegű nyilvántartás, de egy ilyen tájékoztató jellegű nyilvántartás viszont segítséget nyújt mindenki számára. Egyrészt segítséget nyújt a nyilvántartás a hatóság számára is a saját munkájának gyakorlása érdekében, tehát hogy a kettős döntéseket ilyen szempontból el lehessen kerülni, másrészt pedig segítséget nyújt az igénybe vevő vagy az igénybe vételt akaró szervezetek vagy személyek számára is, hogy a közterületek egyéb célú hasznosítását vagy használatát is lehetővé lehessen tenni.

Hangsúlyozom még egyszer, hogy most ez a rendszer egy tájékoztató jellegű rendszer, tehát nem rendelkezik semmilyen szempontból kötelező elemekkel, nem egy hiteles rendszerről beszélünk mármint az adatok hitelessége szempontjából , hanem egy tájékoztató jellegű rendszerről beszélünk. Az más kérdés, hogy érdemes azt megfontolni, hogy a későbbiek során egy ilyen hiteles rendszernek a létrehozására is sor kerülhet, tehát ez idő kérdése lehet, ha olyanok a tapasztalatai egy ilyen rendszernek, akkor érdemes megfontolni. Magyarországon közhiteles rendszerek, nyilvántartási rendszerek akár párhuzamosan is működtek, működnek. Úgy kell kialakítanunk ezeket, hogy egyébként másfajta közhiteles adatokat tartalmazó rendszerekkel ne konkuráljanak, tehát erre minden ilyen esetben oda kell figyelni, ezért is tájékoztató jellegű most ennek a rendszernek a megvalósítása.

Ami tehát ennek a javaslatnak a lényegét illeti, ez a javaslat elsődlegesen arra vonatkozik, hogy legyen egy nyilvános, mindenki számára hozzáférhető tájékoztatási rendszer, s ebből a tájékoztatási rendszerből mind az igénybe vevők, mind pedig a hatóság megfelelően tudjon tájékozódni. Kérem önöket, hogy a törvényjavaslatot támogassák. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu