MENCZER TAMÁS külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár: Képviselő úr, azt tudom önnek újra megerősíteni, hogy ezt az ügyet is vizsgáljuk, mint ahogyan minden ügyet, ami a külhoni magyaroknak fontos, azt természetesen fókuszban tartunk.Azzal nem értek egyet, hogy az a fajta külügyi stratégia, amely bizalomépítésre épít, és ebből kiindulva próbál a kisebbségekkel, illetve a nemzeti közösségekkel kapcsolatban eredményt elérni, ez eredmény és látszat nélkül lenne, számos relációban van ennek diplomáciai, illetve olyan gazdaságpolitikai eredménye, amely a helyi közösség életét javítja. Úgyhogy ezzel a megállapításával nem értek egyet.
Pallér Péter ugyanúgy, mint ahogyan minden más külhoni állampolgár, számíthat az anyaország és a kormány támogatására. Egyébként szeretném megjegyezni, hogy a konzuli szolgálatunknál, illetve a követségen, semmilyen formában nem tett bejelentést az ügyével kapcsolatban. Ettől még ő ugyanolyan fontos, mint minden más külhoni állampolgár. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés