ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A kormánypártoknak ideje lenne végre eldönteni, hogy a közösségi közlekedés, a vasútpolitika és a vidékpolitika terén milyen elvet követnek. Azt az elvet, amelyet még ellenzékben hirdettek vagy hazudtak, nevezetesen, hogy az állam nem kegyet gyakorol a vidéki polgáraival, amikor működteti a vasutat, hanem a kötelességét teljesíti, vagy pedig azt az elvet követik, hogy aki nem helikopterrel jár, az annyit is ér? Az a helyzet, hogy inkább ez utóbbi, ami megvalósulni látszik.Mire alapozom ezt? A napokban óriási botrányt keltett a MÁV Start részéről az a szándék, hogy megszüntetik a 113-as vonal Nyíregyháza és Nyírbátor közötti mintegy 38 kilométeres szakaszán a forgalmat, illetve a 114-es vonalat, ez a Mátészalka-Csenger-vonal. A november 10-én megjelent menetrendben erről egyébként még egy szó sem volt, ez tulajdonképpen 15-én derült ki, amikor közbeszerzést hirdettek a vasúti közlekedés autóbuszos pótlására. Ezt 18-án fedezte fel a Közlekedő Tömeg nevű civil szervezet, ekkor robbant a bomba, a botrány, amelynek hatására néhány nappal később, 22-én az ITM tulajdonképpen kihátrálni látszott ebből az egész gyalázatos disznóságból, és jelen állás szerint úgy néz ki, hogy ezek a vasútvonalak megmenekülhetnek.

De nézzük meg, hogy milyen közlekedés folyik ezeken! Alibi közlekedés: alig döcögnek ezek a vonatok, ugyanis évtizedek óta igazi felújítás nem történt, és azt is látni kell, hogy ez az alibi közlekedés naponta kettő-négy járatpárt jelent, ami messze nem elégíti ki az utazóközönség igényeit, így aztán nem kell azon csodálkozni, hogy az ott élő emberek sem akarják igazándiból ezt igénybe venni.

Ha feltesszük azt a kérdést, hogy spóroltak volna-e ezen ezzel a bezárással, akkor azt kell látnunk, hogy nem. Ugyan a MÁV Start megtakarított volna talán 35 millió forintot, de a magyar adófizetőknek összességében mégiscsak egy 65 millió forintos ráfizetést jelentett volna ez a bezárás, és azt is látni kell, hogy a szolgáltatás sem javult volna, hiszen az autóbuszos pótlás talán még lassabb, mint a jelenlegi vasúti közlekedés. Az a helyzet, hogy ugyanazt a kommunista metódust követik, mint amit 1968-ban hirdetett meg a szintén felháborító, gyalázatos és vidékpusztító vasúti koncepció a mellékvonalak bezárásáról, aminek következtében aztán a hetvenes és nyolcvanas években sorra zárták be a vidéki mellékvonalakat.

Én ugyan messze lakom a Nyírségtől, de a dél-somogyi táj is tudna arról mesélni, hogy mit okozott mindez, amikor nem vették figyelembe a társadalompolitikai következményeit ezeknek a mellékvonal-bezárásoknak: megszüntették a Barcs és Nagyatád, megszüntették a Barcs és Kaposvár közötti szakaszt, megszüntették egyébként aztán a Szigetvár és Kaposvár közötti összeköttetést is; ezt mind-mind sínyli azóta is az a vidék. Ezt folytatták tovább, egyébként jól összehangolva, hogy így mondjam, az 1971-es országos településhálózat-fejlesztési koncepcióval, ami kétezer hazai településről mondta ki azt, hogy tulajdonképpen szerepkör nélküli, és ítélték ezáltal a gyorsabb vagy lassabb elhalásra, az élve eltemetettség állapotára.

Aztán jött a Gyurcsány-Bajnai-kormányzat a rendszerváltás után, amikor is 2007-ben, illetve 2009-ben Gyurcsányék és Bajnaiék összességében 38 vasútvonalat zártak be mintegy 1300 kilométeren. A Fidesz valóban újranyitott ebből tizenegyet 400 kilométeren, 900 kilométeren viszont nem. És ha megnézzük a 2012-es menetrendet, akkor azt látjuk, hogy a háromezer járatból négyszázat ki is vettek. Mi ez, ha nem vidékpusztítás, tisztelt kormánypárti képviselőtársaim? Mi lesz így egyébként a „Modern falvak” programmal? Mi lesz azzal, hogy ott meg kellene szüntetni a szegénységet, meg kellene akadályozni az elvándorlást? Mi lesz azzal, hogy élhető hozzáférést kell biztosítani az ott élő embereknek is az állami közszolgáltatásokhoz? Mi lesz egyébként azzal a mentalitással, amiről le kellene mondaniuk, hogy a vasútépítésben, a vasútfejlesztésben csak az önök oligarcháinak extraprofitját látják, jeles esetben, mondjuk, a Mészáros famíliáét?

Ezekre a kérdésekre kellene válaszolni, valamint arra, hogy valóban meg akarják-e szüntetni, mondjuk, a Szolnok és Miskolc, a Békéscsaba, a Székesfehérvár, a Zalaegerszeg, a Pápa, illetve a Komárom, valamint a Pécs környéki mellékvonalakat is, ugyanis, ha ez megtörténik, akkor az a magyar vidékre kimondott halálos ítélettel lenne egyenértékű, amit mi itt a Jobbik padsoraiban nem tudunk és nem is fogunk elfogadni. Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiban.)

(21.30)

Forrás: parlament.hu