DR. LÁSZLÓ IMRE (DK): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Legfőbb Ügyész Úr! A kormány mint bevándorlást támogató szervezet tette lehetővé Nikola Gruevszki macedón állampolgár számára a menedékjogi eljárás kezdeményezését, aki három olyan országon át érkezett, ahol nem volt üldözésnek kitéve, megvalósítva ezzel a jogellenes bevándorlás elősegítésének Btk. 353. § (1) bekezdés a) pontjába ütköző vétségét. A börtönbüntetésre ítélt Gruevszkit magyar diplomaták hozták Magyarországra, akik ezzel elkövetőként, akik pedig erre utasítást adtak, felbujtóként megvalósították a Btk. 282. § (1) bekezdésébe ütköző és a (3) bekezdés d) pontja szerint minősülő bűnpártolás bűntettét. Tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet van kihirdetve, mégis a menedékjogról szóló törvény 80. § J. pontjával ellentétben a kérelmet a tranzitzónán kívül nyújthatta be, és tartózkodási helyeként sem a tranzitzóna területét jelölték ki számára. Ez az államhatár jogszabályi rendelkezések megszegésével történő átlépéséhez nyújtott segítség volt, amit a Btk. a 353. §-a szerint embercsempészésnek minősít.

Gruevszki állítólag a magyar állam által kiállított, egyszeri utazásra jogosító okmánnyal kelt át a határon. Ilyen okmányt a vonatkozó törvény értelmében csak az országból történő ki- vagy visszautazásra lehet kiadni. Ha a hír igaz, akkor megvalósult a Btk. 305. §-a szerinti hivatali visszaélés és esetleg a 342. § szerinti közokirat-hamisítás bűntette is. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.)

Kérdezem ezért a legfőbb ügyész urat, mikor indít eljárást a Gruevszki szöktetése során elkövetett bűncselekmények ügyében. Köszönöm. (Taps a Jobbik és a DK padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu