SZABÓ TIMEA (Párbeszéd): Köszönöm a szót, elnök úr. Megint aktuális ügyekről szeretnék beszélni, mégpedig Nikola Gruevszki volt macedón miniszterelnök magyarországi menekültkénti elismeréséről. De most engem nem az érdekel konkrétan, hogy hogyan jött ide, tehát nem az ügy részletei, vagy hogy miért nem a tranzitzónában helyezték el, mint az összes többi menedékkérőt, vagy éppen miért segítették magyar diplomaták átszökni a határon, illetve hogy hogyan kapott menekültstátuszt néhány órával az után, hogy maga a Bevándorlási Hivatal igazgatója azt mondta, hogy ez egy hosszú menekültügyi eljárás lesz. Engem nem ez érdekel most, mert maguk úgyis hazudoznak erről, és most az éppen aktuális sorcserével valamelyik B-kategóriás verbális verőlegényeik úgyis megadják erre az önöknek kiadott megfelelő válaszokat. Arról akarok inkább beszélni, hogy Gruevszki menekültkénti elismerése mit jelent Magyarországnak, mit tett ezzel Orbán Viktor a magyar emberekkel. Orbán Viktor az elmúlt négy évben a legaljasabb gyűlöletre építve másról sem prédikált, mint az ország biztonságáról, és arról, hogy idézem mi dönthessük el azt, hogy kivel akarunk együtt élni. Gruevszkiről viszont nem mi, magyar emberek döntöttünk, tisztelt képviselőtársaim, hanem Orbán Viktor döntött. Orbán Viktor egy bűnözővel akar együtt élni, egy olyan bűnözővel, akit két év jogerős letöltendő börtönbüntetésre ítéltek lopás miatt, nem mellesleg egy 570 milliárd (sic!) eurós közbeszerzés elcsalása miatt. De egyébként ő volt felelős több tízezer ember lehallgatásáért is.
Gruevszki nem az első bevándorló bűnöző, akit Orbán Viktor kebelére ölel, és akivel veszélyezteti hazánk biztonságát. Nézzünk néhányat azok közül, akikkel Orbán Viktor szintén együtt akart élni és együtt akar élni most!
Ghaith Rashad Pharaon, szaúdi üzletember, aki megvette a régi Posta-székházat a miniszterelnök vejétől, Tiborcz Istvántól. Pharaont 25 éve körözte az Interpol, Amerikában pénzmosással, korrupcióval gyanúsították. Orbán Viktor kijelentette, hogy Pharaon nem jelent Magyarországra nézve nemzetbiztonsági kockázatot.
Zaid Naffa, Jordánia tiszteletbeli konzulja. A magyar terrorátvilágításon megbukott terrorista, Pharaon jóbarátja, akit még Tiborcz Istvánnal együtt is lefotóztak kávézás közben.
Aztán Atiya Khoury, aki szerepel az Egyesült Államok szankciós listáján. Az amerikaiak szerint ő Bassár el-Aszad véres szíriai diktátor egyik legfontosabb embere, jóbarátja. Rogán Antal letelepedésikötvény-programjának köszönhetően jutott magyar papírokhoz.
Végül Ramil Safarov azeri baltás gyilkos, aki alvó örmény katonatársát ölte meg. Orbán Viktor kiadta Azerbajdzsánnak úgy, hogy pontosan lehetett tudni, hogy hazájában rögtön szabadon engedik.
Mindeközben az előtt, aki valóban védelemre szorul, segítségre szorul, bezárja kapuit Orbán Viktor és kormánya. Tette például ezt az előtt az afgán nő előtt, aki kiskorú testvérével együtt menekült el hazájából. Szüleit a nagybátyja a szeme láttára gyilkolta meg, hogy aztán a lányt eladja szexrabszolgának egy idős férfinak. Elmenekült, de útközben az embercsempészek is többször megerőszakolták. Magyarországra két év után jutott be, de eközben Szerbiában is többször megerőszakolták. Ezek után a magyar állam elutasította a menedékkérelmét, és még enni sem kapott a tranzitzónában. Gondolkozzanak el egy percre, tisztelt fideszes képviselőtársaim, hogy ha ez az önök lányával történik meg vagy az önök egy lánytestvérével, akkor vajon hogy állnának ehhez az egész dologhoz!
De az az orosz Torubarov nevű vállalkozó sem kapott nálunk védelmet, akit Putyin emberei többször megpróbáltak megölni, amiért ellenzéki politikusként szembeszállt az orosz diktátorral. Az üzletember először Ausztriában kért menedéket, ahol Putyin emberei a börtönben torkon szúrták. 2013-ban a zöldhatáron át jött Magyarországra Ukrajnából, menedéket kért, de a kérelmét elutasította a magyar állam, mert Putyin így parancsolta ezt önöknek.
„Az ember tisztességgel bánik a szövetségeseivel” mondta Orbán Viktor néhány nappal ezelőtt egy rádióinterjúban Gruevszkiről.
(13.30)
Valóban, Orbán Viktornak a bűnözők a szövetségesei, korrupt gyilkosok, terroristák, bűnözők és baltás gyilkosok. (Nacsa Lőrinc: Nektek meg az MSZP.) Ők azok, akik a törvények fölött állnak, akik mindig különleges bánásmódban részesülhetnek Orbán Viktortól; nem magyarok milliói, akik naponta szakadnak meg önök miatt a munkában, akiktől most veszik el a kafetériát, akiknek a túlórakeretét most emelik föl 400 órára, akiknek öt nappal csökkentik most az éves szabadságát. Nem a gyermekeinket tanító pedagógusok, vagy a szüleinkre vigyázó szociális dolgozók részesülnek különleges bánásmódban, hanem ezek a terroristák, ezek a bűnözők, ezek az azeri baltás gyilkosok. A kormánynak ezek a bűnözők a kedveltjei.
Orbán Viktor elárulta… (Az elnök kikapcsolja a szónok mikrofonját.) Nem telt le az idő, elnök úr, úgyhogy kérem szépen az időt visszaállítani. És ezért önök súlyosan meg fognak még fizetni, a miniszterelnök is… (Az elnök ismét kikapcsolja a szónok mikrofonját.) (Taps a Párbeszéd soraiban. Szabó Timea: Köszönöm, hogy idő előtt leállított, elnök úr.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés