SZABÓ TIMEA (Párbeszéd): Köszönöm a szót, elnök úr. A Párbeszéd csatlakozott, és közösen nyújtottuk be ezt a javaslatot szocialista képviselőtársainkkal. Azonban valószínűsítem, hogy ha mi ezt a javaslatot egyedül nyújtjuk be, akkor még bátrabbak lettünk volna. Egy picit konzervatívnak tartjuk egyébként ezt a 40 százalékos emelést pontosan amiatt, amit Korózs Lajos is elmondott, hogy itt tíz éve nem lett megemelve ez az összeg, ráadásul az infláció miatt azért az komolyan veszített az értékéből is. A Párbeszéd javaslata hosszú távon egyébként az alapjövedelem bevezetésével a családi pótlék duplájára emelése. Pontosan tudjuk azt, hogy egy 2500 milliárd forintos átcsoportosítással úgy lehetne bevezetni az alapjövedelmet és megduplázni a családi pótlékot is, illetve a gyerekek után járó kedvezményeket, hogy a költségvetési egyensúly nem borul fel ezzel. Az a baj az önök kormányzásával, tisztelt fideszes képviselőtársaim, már ahányan itt vannak, itt lézengenek, hogy fogalmuk sincs arról, hogy mit jelent azt, hogy milliók nem tudnak vacsorát tenni mindennap az asztalra. Fogalmuk sincs arról, hogy mit jelent az, hogy milliók nem tudják befűteni rendesen a házukat, a lakásukat, mit jelent az, hogy gyerekeknek nem tudnak új ruhát venni, mit jelent az, hogy a gyógyszerre nem futja. Önök azt hiszik ezzel a bornírt munkaalapú társadalom maszlaggal, hogy itt valamiféle ingyenélő milliókról beszélünk, pedig pontosan tudjuk, hogy itt rokkant családokról beszélünk, egyszülős családokról beszélünk, olyan családokról beszélünk, ahol beteg gyerekeket kell ápolni, akiknek, ahogy képviselőtársam is elmondta, ez a 10-20-30-40 ezer forint az életet jelentheti.

(20.40)

Önök ezt nem értik, mert dőzsölnek a milliókból, a százmilliókból, az ellopott milliárdokból. Tessék végre foglalkozni az ország kétharmadával is, akikről önök lemondtak a munkaalapú társadalom miatt! Itt nem ingyenélőkről beszélünk, hanem olyan milliókról, akiknek nagyon-nagyon nagy szüksége van a segítségre. Köszönöm. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu