TÁLLAI ANDRÁS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Az elhangzott interpelláció alapján azt lehet megállapítani, hogy a Jobbik továbbra is a nem hatékonyan, nem a megtakarítók érdekét védő lakás-takarékpénztári rendszert követeli vissza. Aminek a lényegét mindenki tudja ma már Magyarországon: a lényege az, hogy a megtakarító betesz 70 százalékot, az állam hozzátesz 30 százalékot, ezt a 100 százalékot a banki tulajdonban lévő lakás-takarékpénztárak használják, vagyis kihelyezik hitelezésre. És ne adj’ isten, lehetséges, hogy az jön létre, hogy az egyik magyar ember befizeti a megtakarítását a lakás-takarékpénztárba, majd ugyanúgy a saját pénzét és a 30 százalékos állami támogatást fölveszi hitelként, annak megfizeti a kamatát, az a kamat a bankok nyereségét növeli, az ő megtakarítása pedig lényegében számára semmilyen hozamot, eredményt nem hoz, illetve hoz 30 százalékot, amit egyébként az állam biztosított.
Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy 2010-től 60 milliárd forint nyereséget termeltek a lakás-takarékpénztárak, és ebből 30 milliárd forintot vettek ki osztalékként. A lakás-takarékpénztárak banki tulajdonban vannak, külföldi, jelentős részben külföldi banki tulajdonban.
Lényegében ez a rendszer senki másnak nem volt jó, csak a bankrendszernek (Z. Kárpát Dániel: Jézus, Mária!), és úgy látom, a Jobbiknak. Igen, a Jobbiknak, amit mi sem bizonyít jobban, hogy… (Dr. Varga-Damm Andrea többször közbeszól.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés