ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Völner Pál államtitkár úr jelzi, hogy az előterjesztők képviseletében a vita későbbi szakaszában kíván felszólalni. Tájékoztatom önöket, hogy a kijelölt Igazságügyi bizottság nem állított előadót.
Most képviselői felszólalásokra van lehetőség. Kérdezem, kíván‑e valaki élni ezzel a lehetőséggel. (Nincs jelentkező.) Jelentkezőt nem látok. A vitát lezárom. Államtitkár úr jelzi, hogy nem kíván felszólalni.
Tisztelt Országgyűlés! A határozathozatalokra a szerdai ülésnapon kerül sor.
Tisztelt Országgyűlés! Tájékoztatom önöket, hogy az MSZP, a DK és a Párbeszéd képviselőcsoportja által kezdeményezett, a napirend módosítására vonatkozó javaslatok határozathozatala során a leadott szavazatok száma nem került kihirdetésre. A leadott szavazatok száma a következő: 23 igen, 116 nem és 0 tartózkodás. Az Országgyűlés ennek alapján a javaslatot nem fogadta el.
Tisztelt Országgyűlés! Mai napirendi pontjaink tárgyalásának végére értünk. Most a napirend utáni felszólalások következnek.
Napirend utáni felszólalásra jelentkezett Varga Szimeon bolgár nemzetiségi szószóló úr. Megadom a szót 5 perces időkeretben: „Nemzeti vagy etnikai, vallási és nyelvi kisebbséghez tartozó személyek jogai ‑ 70 éves az ENSZ Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata” címmel. Öné a szó, szószóló úr.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés