FARKAS SÁNDOR agrárminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Az egyes törvényeknek a mező- és erdőgazdasági földek forgalmával összefüggő módosításáról szóló törvényjavaslathoz érkezett összegző módosító javaslatban foglalt változtatások véleményem szerint az előterjesztők által szándékolt módosításoknak a törvénybe építésére kedvező hatással vannak.
Kiemelten üdvözlöm, hogy régi adósságát teljesíti a törvényhozás a mezőgazdaság egyik húzóágazataként tevékenykedő kertészeti ágazat, valamint a vetőmag-előállítók felé az előnyös pozíciót biztosító elővásárlási, illetve előhaszonbérleti jog létesítésével.
Szintén örömmel tölt el, hogy a helyi földbizottsági eljárásban megjelenő és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által vizsgálandó szempontok, különösen a túlzott mértékű földárak vizsgálata vonatkozásában megfelelő kompromisszumos módosítás készül, amely a gyakorlati jogalkalmazás során a helyi gazdatársadalom érdekeit tudja majd igazán szolgálni.
Végezetül fontosnak tartom kiemelni a szankciós jellegű vételi jog újonnan megjelent jogintézményének a földforgalmi törvény rendszerébe történő beépülését elősegítő módosításokat is.
Kérem önöket, hogy ezek alapján a törvényt majd fogadják el. Köszönöm szépen megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormányzó pártok padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés