KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! A tisztelt Ház előtt fekvő törvényjavaslat biztosítja, hogy az új kihívásoknak megfelelően történjen az idegenrendészeti és menekültügyi eljárások lefolytatása. Ennek érdekében a javaslat számos rendelkezést tartalmaz, amely kibővíti az idegenrendészeti és menekültügyi hatóság ellenőrzési jogkörét annak érdekében, hogy a törvényben jelenleg is szereplő ellenőrzési kötelezettségeiknek a hatóságok hatékonyabban, eredményesebben tudjanak eleget tenni.
A törvényjavaslathoz négy módosító javaslat került benyújtásra, amelyeket megvizsgáltunk, és a tervezet szövegén azok figyelembevételével módosítottunk. A módosító javaslatokat a Honvédelmi és rendészeti bizottság megtárgyalta. Tárcánk egyetértett azzal az ellenzéki módosító javaslattal, amely szerint az egyéb célú tartózkodási engedélyre vonatkozó szabályozás elhagyásra kerül a törvényjavaslatból.
Elfogadása esetén összességében olyan törvény születhet, amely a jogellenes bevándorlás elleni hatékony fellépés biztosításával hozzájárul a magyar állampolgárok és Magyarország biztonságának növeléséhez, ezért arra kérem a tisztelt Házat, hogy a javaslatot támogassa. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés