DR. VARGA-DAMM ANDREA (Jobbik): Köszönöm szépen. Szeretném tisztelettel megkérdezni elnök urat, hogy részeltetünk-e ma képviselők ugyanabban a kegyben, mint tegnap, hogy 190 képviselő legalább távol van most, de bízhatunk-e abban, hogy ezek szerint ma is úgy van-e jelezve, hogy itt vannak, merthogy tegnap óta megtudtuk, hogy egy új rendszer van a Magyar Országgyűlésben (Z. Kárpát Dániel: Betegyem a kártyám vagy ne?), ez pedig az, hogy nem is kell itt lennie még az épületben sem a képviselőnek, és szavazhatnak helyette, merthogy azt kaptuk mai levélben az Országgyűlés Hivatalától, hogy a képviselőknek szavazataik leadásához nem kellett azonosító kártyát elhelyezni a gépben, mert kötelező jelen lenni. Szeretném megtudni, hogy a mai ülésen is részeltetünk-e ebben a kegyben. Köszönöm. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu