BÖRÖCZ LÁSZLÓ (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Természetesen elfogadom a választ. S köszönöm szépen, hiszen ahogy ön is említette, a legkiszolgáltatottabb társadalmi csoportokat nemcsak kihasználta Czeglédy Csaba, hanem meg is károsította őket, amiért aztán a magyar államnak kellett a végén helytállni ebben az ügyben. Azért is fontos lenne, hogy az ilyen bűncselekmények végére járjunk minél gyorsabban, mert a bizonytalanságot is növeli az, amikor a diákszövetkezeteknél dolgozó fiatalok nem kapják meg azt a bért, amiért megdolgoztak. S az is döbbenetes, hogy valaki vagy valakik politikai pártok mögé akarnak bújni, és megpróbálnak eltusolni egy-egy ilyen ügyet. Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu