DR. RÉTVÁRI BENCE, az emberi erőforrások minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Az ön felszólalása valótlan alapokból indult ki, éppen ezért hibás következtetést is vont le, és azt hiszem, egy volt kórházigazgatóhoz nem feltétlenül méltó szinten is hangzott el.Azon állítás ügyében, amelyből ön kiindult, hogy ezeknek a cégeknek, amelyeket a sajtó összekötött Tiborcz Istvánnal, lenne bármi valós köze is az említett úriemberhez, bírósági eljárásokat indítottak, a bírósági eljárásokat a cégek megnyerték, mindenkiről kimondták, hogy valótlanul állította azt, amit ön most itt a parlamentben háromszor elmondott. Elismételheti ön itt a parlamentben is, de bírósági ítéletek születtek arról, hogy amit ön állít, az nem valós. (Tordai Bence közbeszólása.) Úgy látom, a DK-nak ez továbbra is módszere, teljesen mindegy, hogy kimondja a bíróság valamilyen állításról, hogy valótlan, önök akkor is elismételgetik, mert úgy gondolják, hogy ettől valóssá válik. (Dr. Lukács László György: Ti is ezt csináljátok! Pintér Tamás: És a sajtóperek?)

Ezzel szemben és az önök 2010 előtti vizitdíjas, kórházbezárós, kórházi napidíjas hozzáállásával szemben mi azt az elvet követjük, hogy mindig a betegek érdeke a fontos, és nem lehet az egészség üzlet, nem lehet a profit fontosabb, mint a betegek meggyógyítása. Éppen ezért fontos az, ami Magyarországon generációk óta igaz és fontos alapelv, hogy a véradás, akár a klasszikus véradás, akár a vérplazma adása, mindig önkéntes kell hogy legyen, és mindenfajta kényszertől vagy anyagi ösztönzőktől mentes. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy költségtérítést ne lehetne erre az időszakra kifizetni. A magyar szabályozás olyan, mint Ausztriában vagy Csehországban; érdekes módon azokat a szabályozásokat ön nem kritizálta. (Ungár Péter közbeszólása.) Az volt a célunk, hogy akik a korábbiakban vért adtak, ne menjenek át teljes mértékben a vérplazmaadásba, és ezért a vérellátó szolgálatnak ne legyen vérhiánya, hanem a vérplazmaadások mellett kötelezően előírtuk a véradás kötelezettségét is, pontosan azért, hogy az állami vérellátás, a minden beteg gyógyulásának lehetősége ne szenvedjen csorbát. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu