SOLTÉSZ MIKLÓS (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Mielőtt a falusi CSOK hatásai pozitív üzenetéről beszélek, a KDNP nevében is néhány gondolatot engedjenek meg a kommunizmus áldozatainak emléknapja kapcsán. Valóban szomorú volt hallani Stummer János jobbikos képviselő úrnak a hozzászólását, és nem véletlen az a döntés, amit Pongrátz András meghozott, Pongrátz Gergely testvére (Dr. Varga-Damm Andrea közbeszól.), amelyben végül is kimondta, hogy súlyos, morális válság van a Jobbikban, és azt kérte önöktől, akik most kiabálnak, hogy többé ne merjenek a bátyja örökségére hivatkozni, és róla elnevezett díjat osztogatni. (Bana Tibor: Elcsúsztál egy sort! Gyöngyösi Márton: Térj rá a propagandára!) Szerintem a mai naphoz sokkal inkább méltó volt levezető elnök úrnak a hozzászólása, illetve megemlékezése, hiszen valóban egy olyan diktatúráról beszélünk, egy olyan iszonyatos időszakról beszélünk, amikor szerte a világban közel 80 év alatt 100 millió ember pusztult el. Csak Magyarországon Gulag-táborokba 700 ezer embert hurcoltak el, közel 200 ezer vissza sem érkezett. Ugyanennyi német származású honfitársunkat űztek el az országból, és soha nem térhettek vissza, csak sokkal később, amikor már a kommunizmusnak vége lett. Papokat, szerzeteseket, egyházi vezetőket gyilkoltak meg, fosztottak meg addigi, társadalmat erősítő tevékenységüktől. És akár az ’56-os forradalom, akár a későbbi időszaknak meghurcolt áldozatai, a téeszesítés, az államosítás következtében tönkrement életek, ez mind-mind ezt a napot foglalja magában, és ezért is érdemes erre tisztelettel és becsülettel emlékezni, nem úgy, mint ahogy a Jobbik vezérszónoka tette. (Gyöngyösi Márton: Neked eszedbe sem jutott!)
Tisztelt Országgyűlés! Mindenképp nagyon fontos dolog volt az elmúlt hetekben, és nagyon fontos, ha a megemlékezések mellett teszünk is, segítünk is azoknak az embereknek, akik a mindennapjaikban küzdenek ezért az országért abban a tekintetben is, hogy akár vidéken, nagyvárosokban vagy pedig a fővárosban élnek. A „Magyar falu” program éppen ezért azokat a vidéki embereket, rászorultakat segíti, és az ottmaradást segíti, amire óriási nagy szükség van, és az elmúlt évtizedekben erre senki nem figyelt oda. Azt kell mondanom, hogy a Kereszténydemokrata Néppárt részéről nemcsak üdvözöljük, hanem támogatjuk is ennek a programnak minden elemét. Támogatjuk azt, hogy akár az utak megújuljanak, akár közintézmények megújuljanak, akár a munkahelyteremtést is segítsük, de ami emellett legalább ilyen fontos, és a családokat közvetlenül is érinti, az nem más, mint a falusi CSOK.
A több mint 2 ezer települést érintő döntés, amely első lépésben 25 milliárd forintos támogatást jelent nagyságrendileg az ideérkező kérések kapcsán, mindenképp nagyon fontos abban a tekintetben, hogy azok a falvak, amelyeknek a létszáma az elmúlt években csökkent, amelyekből az elvándorlás nagy volt, azok megállítsák ezt az elvándorlást, és akár meg is változzon ez a folyamat; fontos megtartó erő, ami mindenképp mindenkinek fontos. Mindamellett pedig az is egy jó döntés, hogy nemcsak új ház építésére kapják most már meg a támogatást azok az emberek, akik falun szeretnének élni, hanem használt ház vásárlására, bővítésére, felújításra. Mindenképp a gyermekeket vállaló családoknak ez fontos lépés.
Tisztelt Államtitkár Úr! Én arra biztatnám azokat, akik ezt a programot vezetik, akik ennek a programnak részesei, illetve lebonyolítói, hogy ne foglalkozzanak azokkal, akik folyton csak fanyalognak. Ne foglalkozzanak, mondjuk, azokkal, akik akár Svédországból, akár más országokból a magyar családtámogatási rendszert, ezen belül a falusi CSOK-ot is támadják. Ők eddig semmit nem tettek ezért az országért, nem tettek a falvakban élőkért, nem érdeklik őket a vidéken élő emberek, és nem érdekli őket az, hogy az ott élő családokat megerősítsük. Az biztos, hogy ők, akik folyton elleneznek mindent, annak idején, nem is olyan régen kisiskolákat zárattak be, postahivatalokat zárattak be, a vasúti közlekedést sok helyen leépítették, a mezőgazdasági kistermelőket tönkretették, a családtámogatási rendszert szétverték, és ellenzékben is a kudarcos választási eredményeiket mindig csak azokra az emberekre akarják fogni, akik igenis egyszerűen értik, világosan értik, hogy a kormánynak mi a támogatási rendszere, mi a támogatási célja a családok tekintetében.
Éppen ezért a Kereszténydemokrata Néppárt ezt a programot is támogatni fogja a jövőben. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés