JUHÁSZ HAJNALKA (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! A technológiai fejlődés az utóbbi időben hihetetlen méreteket öltött, mindennapjaink részévé vált, számos napi használati cikkünkről az elmúlt század végén még csak nem is álmodtunk. A fejlődés nem áll meg, így Magyarországnak készen kell lennie a digitalizáció által nyújtott előnyökre.A digitalizáció a fenntartható növekedés egyik legfontosabb hajtóereje, jelentős versenyképességi tényező, ahogy Palkovics miniszter úr is megfogalmazta korábban. A digitalizáció növeli a termelékenységet, a hatékonyságot, a hozzáadott értéket. A gazdaságban egyértelműen pozitív hatást gyakorol a vállalkozások eredményességére. A gazdaságfejlesztési operatív programok információs rendszerének adatai alapján az IT-fejlesztésekbe fektetett minden forint háromszoros üzleti eredménynövekedést hoz az adott vállalkozásnál két éven belül.
Tisztelt Államtitkár Úr! Március 1-jén az EU informális távközlési tanácsi ülésén Európa digitális jövőjéről egyeztettek a tagországok. A tagállamok távközlésért és digitalizációért felelős állami vezetői megvitatták, hogy milyen irányba szeretnék alakítani az Unió digitális stratégiáját 2020 után. Ekkor jár le ugyanis a jelenleg érvényben lévő, 2015-ben kiadott digitális egységes piaci stratégia. A résztvevők egyetértettek abban, hogy a globális versenyképesség megőrzése érdekében közös európai fellépésre van szükség, és hogy az új technológiák ideértve a mesterséges intelligenciát, a nagy teljesítményű számítástechnikát, a blokklánctechnológiát mielőbbi elterjesztése kulcsfontosságú.
A Kereszténydemokrata Néppárt fontosnak tartja a XXI. századi megoldások alkalmazását minden szinten. Így időről időre a kormányzat tájékoztatását kérjük a digitális fejlődéshez kapcsolódó projektek előrehaladásáról. Kérdezem államtitkár urat, hogy mit tesz a kormány annak érdekében, hogy Magyarország Európa élvonalába kerüljön a digitalizáció tekintetében.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés