DR. VARGA-DAMM ANDREA (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr, és köszönöm a méltányosságát, hogy ezt a lehetőséget megadta számomra. A hét végén rendkívüli öröm ért, mert bebizonyosodott, hogy a magyar politikai életben ezek szerint a Fidesz felmérései alapján elég erős ellenzéki képviselő lehetek, ily módon egy egész hétvégén az ország két fasiszta televíziójában hiszen Fábry Sándor fasiszta televíziónak nevezte az Echo TV-t és a Hír TVt sokat szerepelhettem a képernyőn egy egyébként 2000-ben történt jogügylet folyamán, ahol senkit senki nem lakoltatott ki. De ha már itt tartunk, én nagyon sajnálatosnak tartom, hogy a Fidesz-KDNP soraiban egy kisgazdakeltetőből itt ragadt, még az életében érdemi munkát nem végzett képviselővel mondatják el ezt a felszólalást, aki itt most már tizedik hónapja osztja az észt, az életében még produktumot soha nem láttunk tőle, de ő mindig meg tudja ítélni az 50, 60, 70 éves embereknek a tevékenységét.

Tehát ezt az a párt mondja, és az a pártközösség mondja, akinek soraiban ott ül egy bűnöző Simonka György, akinek soraiban a múlt hét előtti héten tett esküt Budai Gyula, aki ellen szintén voltak fegyelmi eljárások az ügyvédi kamarában. Egy olyan közösség tagjai beszélnek erről, akinek soraiban 1,6 milliárd forintnyi közpénzt tüntettek el. (Dr. Völner Pál: Mi ebben a személyes?)

De ha már itt tartunk, még egyet hadd mondjak! Völner Pál államtitkár úr az előbb azt mondta, hogy mi a kilakoltatások ellen küzdünk. (Dr. Rétvári Bence: Saját ügyedről halljunk!) Igen, például az ellen a kilakoltatás ellen küzdünk, aminek az áldozata az ön ügyvédi irodájában 2007 februárjában ajándékozási szerződést kötött, amely fiktív, és amely soha nem jött létre, és a Jobbik akadályozta meg a bajóti ingatlanból szerencsétlen ember kilakoltatását. (Korózs Lajos: Szégyen, szégyen!) Völner államtitkár úr irodájában készülhet ilyen? Ott készülhet ilyen?!

De én egyet tudok önöknek mondani: nyilvánossá fogom tenni az összes peres tárgyalás időpontját, és örömmel várom a fideszes és KDNP-s képviselőket a hallgatóság soraiban, amikor majd láthatják a riportereket és a szerkesztőket igencsak szűkölni, amikor majd el kell mondaniuk, hogy a hazugságokat hogyan is sikerült nekik összerakni.

Forrás: parlament.hu