ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Talán a nagy lendülettől egy kicsit túlszaladt a képviselőtársam, olyasmit is követel rajtunk, amit mi nem tudunk megoldani. Például a férfiak és a nők közötti különbség eltüntetése egy olyan igény, aminek nem tudunk eleget tenni. (Bangóné Borbély Ildikó: Bérkülönbség!) Az egy más dolog természetesen, arról beszélhetünk, de most nem ez hangzott el. Mindenesetre csak annyit szeretnék mondani önöknek, hogy ha egyetértés van közöttünk a dolgok célját illetően, ha egyetértés van közöttünk a dolog lényegét illetően, vagyis a családok fontosak, a gyerekek fontosak, a támogatásuk fontos, és bár lehet, hogy önök nem elégedettek mindazzal, amit teszünk, de ha találnak benne jót, akkor mégiscsak arra szeretném önöket kérni, hogy támogassák azt a családvédelmi akciótervet, amelyet előterjesztettünk, és amelyet éppen most vitat meg a tisztelt Ház. Számítok a Szocialista Párt szavazataira is, csináljunk a család kérdéséből nemzeti ügyet! Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés