NACSA LŐRINC (KDNP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Csak azért nyomtam gombot, mert több képviselőtársunk felháborodását szeretném tolmácsolni a Jobbik-frakció és Varga-Damm Andrea képviselő asszony irányába. Nem tudom, hogy Z. Kárpát Dániel a korrekt vitát promotálja‑e a frakcióban is (Z. Kárpát Dániel: Abszolút.), vagy csak minket kér számon ebből a szempontból. Varga-Damm Andrea állandóan a vitát kérdőjelezi meg, és mielőtt felszólalna, berohan, majd miután felszólalt, kirohan, és a vitában nem kíván részt venni. De azért azt a füllentést ‑ hogy Z. Kárpát Dániel szavaival éljek ‑ mégiscsak jó lenne helyre tenni, amit ő a család fogalmáról állított, és nagyon fontos, hogy idézzük fel Magyarország Alaptörvényének L) ‑ L mint Lajos ‑ cikkét: „Magyarország védi a házasság intézményét mint férfi és nő között, önkéntes elhatározás alapján létrejött életközösséget, valamint a családot mint a nemzet fennmaradásának alapját. A családi kapcsolat alapja a házasság, illetve a szülő-gyermek viszony.”
Reméljük, képviselő asszony felkészültebben érkezik a terembe, például az Alaptörvényből is, és nem mond olyan valótlanságokat, amellyel mind a hallgatóságot, mind a választópolgárokat megtéveszti. Köszönöm szépen. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Így van! ‑ Taps a kormánypártok soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés