JAKAB PÉTER (Jobbik): Köszönöm szépen a szót. Miniszter Úr! Annak örülünk, hogy egy embert megvizsgáltak. Annak nem örülünk, hogy 86 ezret meg nem vizsgáltak meg. (Szilágyi György: Így van!)Hogy honnan ered ez a 86 ezres szám? KSH-adat. Azt én sem tudom, hogy egyébként ez a 86 ezres szám része annak a világkvótának, amit Orbán Viktor javasolt bevezetésre az ENSZ Közgyűlésén 2015-ben, de azt tudom, hogy a 86 ezerben nincs benne az a 15 ezer illegális bevándorló, akik az osztrák hatóságok szerint, mint kés a vajon, úgy szaladtak át a magyar-osztrák határon. Kérdés, hogy ők hogy jutottak be ide. Persze, erre is tudjuk a választ: nincs határőrség.

Önök szisztematikusan elutasítják a Frontex megerősítését, de szisztematikusan elutasítják azt a jobbikos javaslatot is, hogy állítsuk vissza azt a határőrséget, amit önök 2007-ben felszámoltak. Tehát május 20-án felelős döntést kell hozni arról (Böröcz László: 26-án…), hogy a Jobbik határőreire szavazunk, vagy az önök bevándorlóira szavazunk. Akik önöket támogatják, a bevándorláspárti erőket fogják támogatni, akik pedig a Jobbikra szavaznak, azok egy biztonságos Magyarországra szavaznak, egy olyan országra, ahol a déli határt nemcsak kerítés, de határőrök is védeni fogják. (Taps a Jobbik padsoraiból.- Közbeszólások a Jobbik padsoraiból: Így van! Bravó!)

Forrás: parlament.hu